Szerző

Voodoo

Népszerűség: 407 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1036 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. április 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (51)

Voodoo

Levél a palackban

Hiába szép a Mennyország, ha üres,
beleálmodlak, nem jó itt nélküled,
száz levelet írok, palackba zárom,
tenger híján kis tavamba dobálom,
ha olvasod, tudni fogod, hogy vagyok:
hiányzol, és hosszúak a nappalok...

Éjszakánként hajóra szállok, álmom
repít, míg megtalálom új világom,
nem laknék újra városban és zajban,
ez a kis sziget csendes és lakatlan,
Istenhez közel és másoktól távol,
melletted mégsem félek a magánytól.

Nappal olvadt arany csordul az égre,
éjjel holdezüst hull az égi rétre,
a sziklák között vadvirágok nyílnak,
bűvös illatukkal álmodni hívnak,
s álmomban is azt látom, amit ébren:
boldog vagyok, mert végre hazaértem.

Szűkös kis Éden, de kettőnknek elég,
ott, ahol összeér a tenger s az ég,
még szépen süt a Nap, a szél is erős,
de érzem, a hajnal ismét megelőz,
ha felébrednék, s közben arra járnál,
kérlek, várj rám az öreg almafánál...

Ölellek: Ádám...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


5367712020. február 15. 10:32

Nagyszerűm versedhez szívvel gratulálok!Csodás álom!
József

Shanti72018. május 13. 15:26

Jaj de jó! Azt hiszem mindannyian valami hasonlóra vágyunk. Imádtam minden sorát! Szeretettel és öleléssel Shanti

Callypso2018. május 5. 19:56

Nálad is utolértem magam végre, kedves VooDoo! Egyik alkotásodban sem csalódtam, hisz hihetetlenül írsz, szerintem minimum napokig meglennék csak a Te verseiddel (ezalatt írnál újakat és mindig kitolódna ez a pár nap)... Ennél a zene is kifejezetten tetszett, már sokadszorra hallgatom meg, el is raktam magamnak, hogy bármikor meglegyen. Sok szeretettel, nagy szívvel és elismeréssel gratulálok! Legyen kellemesen békés, csillagfényes estéd! (:

jusziko2018. május 2. 15:19

@voodoo: :))))

Napok óta itt várlak a szigeten.
De olyannyira lakatlan, hogy önmagammal is csak 4 nap múltán futottam össze.
Lehet, hogy rossz helyen úsztam partra?
Lehet, hogy ez Santo Taryan...?? jájjj!

ui: Ha jössz, a térképet/kincs-dzsípíeszt ne felejtsd otthon!! Az ikrek meg hozzák magukkal latinvérű unokatesóikat (akik szintén ikrek) és izmos mellkasukon hasra esik a naplemente!
Ha útközben kihalásznád a palackomat, a bele rejtett Búcsúvers a civilizációtól már nem aktuális! Most írom homokba helyette az Öröklétű sorok című hőseposzt. Sietek vele, mert jön a dagály...

Nichi-ya2018. április 29. 13:50

Különleges alkotás. Szívet hagyok, sok szeretettel.

voodoo(szerző)2018. április 28. 10:17

@A.Adel: @kmezo: @Evanna: @41anna: @Napsugar0607: @feri57: @Zsuzsa0302: @1-9-7-0: @vargaistvanneel: @AkarkiGyula: @bakonyiili: @megczirogatott: @szalokisanyi1: @anci-ani: @aizamzics: @fiddler: @molnarne: @Metta: @szombati: @Rozella: @maxika: @Osel: @Golo: @csillogo: @rildi: @Paula.S.Tizzis: @gypodor: @111111: @Zsuzsa-Amriswil: @Hati: @keva526: @dvihallyne45: @laszloklara: @ceci: @babumargareta01: @deakeva: @Schmidt-Karoly: @Kicsikinga: @montor: @Pflugerfefi: Köszönöm a kedves sorokat, jó esett, hogy ennyien eljöttetek a szigetre, majd keresek egy nagyobbat, ott több hely lesz. Viszlát, és köszi a halakat... :))

voodoo(szerző)2018. április 27. 18:48

@jusziko:
- annyira beleolvad, hogy elolvadnak tőle a csikóhalak is
- a sült galamb repül, a sült hal beleúszik és az 1 másik közmondás. Beidomítok egy delfint, ő majd beszerzi a friss halat.
- olvastam valahol, hogy a nemkevésbé ködös Nigériában és más középföldi banánköztársaságban előszeretettel adják annak a napnak a nevét, amelyiken a kis helybéli születik, és a Sunday a leggyakoribb név. Én még hétköznap se szültem, nem tudom vasárnap milyen lehet
- a pészmékert megoldottuk, píszméker meg nem kell remélem, örök békét kötünk a szomszéd törzsekkel a két önként vállalkozóért cserében
- ne már, a kísértés almája nem pitébe való :))
- Honolulut csak úgy feldobtam, mehetsz bizniszelni a közeli szigetekre is, csak ne engedd ki a kezedből a bankkártyádat.
- a teleportálást még gyakorlom kicsit, mielőtt magamon kipróbálom, bár ébredtem már életemben úgy, hogy fogalmam sincs hol vagyok és hogy kerültem oda...
- a fűszoknyával igazad lehet, a halpikkelyből karkötő lesz műköröm helyett
- ne aggódj a bicajodért, senki nem hajt el vele, az elásott kincshez viszont térkép kell.
- mit csinálok, amíg másfelé jársz: bitcoint bányászok, ha már lesz áramfejlesztőnk
- ha lakott a sziget, akkor lakatos??? Erről jut eszembe, milyen lenne, ha egy népszerű reality sztár-família hajótörést szenvedne egy lakatlan szigeten.

1.nap
- Csajee nekihájtottad a jáktot á sziklóknák, hogy a devla vinne el - mondja a család feje, miután partot érnek - Mondtam bálra, de juszt izs jobbrá mentél. Ott meg a bazi szikla. Jááájj, mi ezs?? Kígyóóóó...? - persze nem kígyó, csak egy szerencsétlen gyík napozott a parti fövenyen. Közben asszonykája körülnéz és összecsapja a kezét:
- Nahát, ez nagyon szép sziget, pálmafákkal, olyan, mint otthon a teraszon, mit vagy úgy oda?
Sziget, sziget, de lákatlan! Itt pusztulunk csaje! - válaszolja embere és elkezdi partra hordani a parti hullámokon lebegő holmikat. - Dicsak, a Guccsi bőröndöd csaje, kiscsaje babái is megvánnak, csák az egyik Bárbi feje nincsen. De áz én szípséges öltönyeim mind eltűntek, szágolgáthátom a bőrönd illatát...

14. nap
Berendezett luxuskunyhó, a családfő kedvenc piros kanapéján terpeszkedik a kétméteres lcd tévé előtt. Neje a jól felszerelt konyhában főzi a vacsorát: lecsós languszta házikolbásszal és libamájjal töltött cápasztékkel. Kisebbik lányuk a ház mögötti feszített víztükrú medencében rózsaszín flamingós gumimatracon ringatózik és a barinőkkel videocsetel. Megszólal a férfi telefonja, a szomszéd sziget törzsfőnöke az.
- Hello testvírem, hogy vagyol? - mondja, és máris dörzsöli a kezét az újabb megrendelésen. Két hét alatt 426.227 darab kézzel festett (matyómintás) kertitörpére vett fel rendelést (és előleget). És a helybéliek nem nyugszanak, termékenységi szobornak gondolják a kis törpéket, és a szigeten még adó sincs. Ebből kifolyólag hivatal sincs, aki cseszegetné. A sziget másik felén lázas építkezés folyik, épül a sziget (új) fővárosa Santo Taryan. Hősünknek már csak egy álma maradt hátra, a kincses térkép, ami elvezeti a mesés kincshez, minden színesfémkereskedő álmához, a közelben elsüllyedt teherhajóhoz. 10,000 tonna vörösréz kábelt szállítottak libériai zászló alatt, amikor rájuk tört az évszázad vihara... :)

Ui. A nevek és történések egyezése valódi személyekkel és eseményekkel a véletlen műve, senki se pereljen be, mert úgyvéd sincs a szigeten. Ha mégis kivertem a biztosítékot, megígérem három egymás utáni napon Romantic-ot hallgatok. Kiszel Tünci pedig ne pereljen, hogy őt szándékosan nem írtam bele. Cserében (ha a család is megengedi) a szigeten készülhetnek a jövő évi naptárfotói. :))

jusziko2018. április 27. 14:14

@voodoo: :))))
-tengerszínű legyen, hogy beolvadjon, ha kimegyek benne kimenőre!
-sokkal jobb, mint a bacon, ráadásul tátott szájjal várhatjuk a nagy semmittevésben!
-Hétfő szerencsére elfoglalt, a ködös Albionban süti a pizzát...
- a tartalék pészmékerhez hozok tartalék elemeket, töltőt, aggregátort stb.. biztos ami biztos :)
-ébren meg el lesz foglalva az almás pite sütéssel
-utálok shoppingolni, így hát megyek majd minden nap! A szörnyektől ne félj, kedvesebbek, mint egy morcos szamuráj-gésa! Anulu egyébként is vigyáz ránk az összes őslakossal együtt.
-asszem teleportáltál a kotyogómba egy fincsi kávét :)) a tej jöhet, a cukrot átteleportálhatod Kubába, a mézet meg a köldökömre kenem... :)
-egye fene, a fűszoknya is jöhet, majd sodrunk belőle spanglit! Esténként pöfékelünk a tűz mellett s bámuljuk a csillagokat meg a tejutat, a rajta korzózó összes vogon űrhajóval együtt
-de könyörgöm, műkörmöt neeee!!!!!
Az egyébként már világos, hogy lakat nincs a szigeten, hiszen lakatlan, de akkor mivel zárjam le a tengeralattjárós sárga bicajomat, amíg az elásott kincset keresem? Aggódnék, hogy lenyúlja Dzsek Szperó!
És egyébként is, amíg én shoppingolok, meg kincset keresek, meg végig utálok mindent, addig Te mit fogsz csinálni?? (Tudom, tudom. Az ikrek….)

gypodor2018. április 27. 12:06

46. Gratulálok. Gyuri

1111112018. április 27. 08:55

Szépséges álmodozó sorok, szívvel: Piroska

voodoo(szerző)2018. április 26. 18:23

@jusziko:
-& ünnepnapra kimenő kimonó
-nem vagyok vega, mert az olaszok között ezt nehéz kivitelezni, de ha nincs bacon, a sült hal se rossz (?)
-még jó, hogy Hétfő nem jön. Minden nap elagyalnánk szegényt:))
-a kubai ikerlányokhoz alap felszerelési tárgy a tartalék pészméker. Nem mellesleg a tánc is a vérükben van, nemcsak a ...
- Éva nem bunyózik, örül, hogy odaér. Engem egyébként is csak álmomban tudna elverni, da olyankor ő is alszik :)
- Ugye nem azt akartad sugallni, milyen unalmas a csupajó & semmittevés? Pl. ott a yacht, mehetsz shoppingolni Honoluluba és más helyekre, csak el ne tévedj, mert ezer lakatlan sziget van még arra, és nem kettőn kísérleteztek anno mindenféle tömegpusztító szerkezettel. Tömeg nem volt arra, de a kevés őslakót viszont sikeresen kiírtották. Azt ne kérdezd, miért a Csendes óceánra vágyom, amikor ott úszkál pl. a kontinensnyi műanyag, és a szörnyfilmekben is a 10km-es mélységből másznak elő a monstrumok. Ez van, arra kékebb az óceán biztos. Szóval egyetértünk, bonyolult a lakatlan sziget kérdés, mert pl. amint partot érünk, már nem lesz lakatlan...
- Tegnap már sikerült 1x teleportálnom, megpróbálom a kávéval is. Tej, cukor? Méz? :))
Ui. Még mindig a fűszoknyánál járok. Mi a gond vele? Jó, jó, nem annyira praktikus, szőhetünk selymet is, ha találunk hozzá lepkét. Műkörmöt pedig halpikkelyből ia ragaszthatsz magadnak :))

jusziko2018. április 26. 15:42

@voodoo: :))))))
Ja hogy ezért utálom a fűszoknyát!? Persze... kimonó...
Fenyőillat helyett sült szalonna? Már ha nem vagy vega.
Szerdát és Csütörtököt vihetik, Pénteket megnyerte Krúzó, legyen csupa Szombat és Vasárnap, azokat is épp elég utálni!
És igen. A kubai ikrekről nekem sem a fülledt eroticus erectus jut eszembe... :)
Űrhajó dokkoló nem sürgős, ha Éva megjön úgyis csillagokat látsz majd!
Végül még azon morfondírozok, ha megunom utálni a csupajót ott a lakatlanon, mivel üssem el az időt? Reszelgessem a nem létező műkörmeimet, váltsam át kettes számrendszerbe a cseresznyevirágok szirmainak négyzetgyökét a napernyő alatt heverészve vagy rajzoljak térképet magamhoz, tegyem palackba, dobjam a tengerbe, hátha kihalássza egy utálatosan izmos testű tengerészforma ádámkosztümös??
Hűű! Máris túl bonyolult ez a lakatlan sziget dolog...
Jólesne egy kávé... :))

Zsuzsa-Amriswil2018. április 26. 14:00

Szívszorító és egyben szívmelengető vágy- vers-kép , mely a tőled megszokott igényességgel és színekkel van megfestve.

A stílusod összetéveszthetetlen,jól láttató és melankolikus.

Nagy szeretettel jártam nálad, üdvözöllek innen Thurgauból, csodás a tavaszunk.

Fazekas Zsuzsa

voodoo(szerző)2018. április 26. 13:33

@jusziko: a naplementét elég nehéz megúszni, de egy lesötétített kunyhóban megoldható. Jeges koktél is sztornó, de mi van, ha a napernyők cseresznyevirágmintásak? Egy gésa pedig nem fűszoknyában jár, hanem kimonóban... A tengert nem inni kell, hanem úszni benne, gyümölcs helyett ehetsz algát, az eső se esik & nap se süt be a kunyhóba, a bármixer se mosolyog, mert nincs, zene és csend helyett hullámverés, illatos levegő ellen pedig légfrissítő. Tudod a visszapillantóra akasztott fenyőillatú történet, amitől azonnal beájul, aki belül. Buja gondolat? A kubai ikerlányok mellett? Ha + Éva is megjön és kidobja a csajokat, ez lesz a legkisebb gondom, gereblyézhetem a partot egész nap... A kunyhó félhomálya pedig just like home... a félhomályos vágószobát idézi, és üsse kő, hozd a pasikat is, ha átjön valami kannibál törzs egy közeli szigetről, legalább lesz két önként vállalkozó akit magukkal vihetnek. :)) A nevüket is kitaláltam: Szerda és Csütörtök. Péntek kizárva, maradjon meg Crusoe-nak. Még az űrhajókikötőt elfelejtettem, mert valahogy fel kell jutnunk a Tejútra ha újra kinyit a Kávéház... : - )

voodoo(szerző)2018. április 26. 13:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

jusziko2018. április 26. 12:38

@voodoo: :))))))
Én csak 1-et vinnék: Téged (a többiről úgyis gondoskodnál :))
De előre szólok: utálnék minden naplementét, minden korty jeges koktélt, a napernyők virágmintáját, a bármixer fehér mosolyát kiváltképp, a tengert, mert sós, a gyümölcsöket, mert édesek, a fűszoknyát is, pedig nagyon jól állna :)) az esőt, a napsütést, a zenét, a csendet, az illatos levegőt, a buja gondolatokat... brrr... utálnám hogy jó :)
Éva meg csak rakjon rendet! Nem ér megfutamodni ennyi borzasztóság elől!

Az áztatás nem strandot takar, hanem félhomályos vágószobát két pasival :)) legjobb munkahely, miért is vagyok pikírt????

voodoo(szerző)2018. április 25. 18:34

@jusziko: Hmm... akkor én is pikírt leszek & offolok :)) Idehozom a válaszomat egy fórumtémára---> Te mit vinnél magadra egy lakatlan szigetre? (5 dolgot lehet...)

''én csak 3-at: ... egy kubai ikerpárt, és tartaléknak az unokatestvérüket, Carmelitát, aki tavaly lett Miss Havanna... És mivel ők is hozhatnak magukkal fejenként 5 dolgot, hoznának magukkal Kubából még egy nagy láda Havannát, rengeteg égetett szeszt, áramfejlesztőt az hűtőkhöz és légkondihoz, hangfalakat és egy salsa zenekart, egy jachtot tele tankkal, amit elküldhetek a haverokért, ha már nagyon uncsi a csajokkal, térképet a szigeten elrejtett kincshez, napernyőt és legyezőket, hogy a lányok legyezzenek, ha melegem lenne... és majd elfelejtettem: egy koronát...
Ui. van ott térerő? Mert legyen, és akkor egész nap a Poet-en lógok majd, és elmesélem milyen rossz ott... a napernyő alatt... ''

Persze, ha megjön Éva és meglátja ezt a kuplerájt, vagy visszafordul vagy rendet rak, a kubai lányok pedig kapnak némi végkielégítést (... :) ) és vízumot az EU-ba... :) Most kapcsolok, csak nem strandon voltál? :))

jusziko2018. április 25. 16:37

Az a gyanúm, hogy Éva a Pokol tornácán (teraszán) kanalazza a kompótot.

Hamisítatlan voodoo-látomás, és valójában mélyen érint, csak most épp pikírt hangulatban áztatom magam :)

Hati2018. április 24. 22:22

szépen kitártad világod és vágyaid, jó volt olcvasni hangulatos versed Voodoo. kedvencem közé viszem versed és üdvözletem küldöm,
Attila

keva5262018. április 24. 21:53

Külön csoda minden versed, ezt is imádtam...remélem Éva ott áll a fánál, és ellenáll a kígyó kísértésének... :-D

laszloklara2018. április 24. 19:13

Érdekes alkotás, szomorkás hangulattal

dvihallyne452018. április 24. 16:55

Csodás alkotásodhoz szívvel gratulálok! Saci

ceci2018. április 24. 16:39

Gratulálok földi mennyországodhoz, melyben megélt boldogságod ily csodás versek ihletője! Elkábultam, ábrándoztam, én is boldog voltam.

babumargareta012018. április 24. 16:25

Kedves Voodoo !
Igazi szomorkás hangulattal olvastam szépséges soraidat !
Meghatóan szép !!
Gratulálok szeretettel és kis szivecskét küldök oda ,ahol jól
érzed magad !
Babu

deakeva2018. április 24. 14:02

Szívet, lelket megindító versed a meghatóan szép befejezéssel szeretettel olvastam. Éva

Schmidt-Karoly2018. április 24. 13:22

Kedves Voodoo!
Mindjárt az első sor mondanivalójára reagálok. Ahogy a sor végére értem, meg is akadtam vagy meg is álltam jó néhány másodpercre, mert akarva-akaratlanul egy mosoly - melynek talán még hangja is volt - ''préselődött'' ki belőlem. Nem az a felhőtlen mosoly, hanem olyan kényszeredett, szomorkás. Szebb mosolyt belőlem kicsikarni nem tudott, hiszen jelen korunkra igazán jellemző, hogy a Mennyországban oly kevés lélek talál manapság menedéket, vagy talán helyesebb ha úgy fogalmazok, kevés embernek van ott helye, hogy az még így is üresnek mondható. Azután olvasva tovább a soraidat, Veled együtt hajóra szálltam, s egy teljesen más, és nem földi világban találtam magam. Nyugalom volt, békesség, én is megtaláltam a lakatlan szigetemet. Hát..., mit mondjak, jobb volt ott, mint itt. Ez a versed nagyon hatásosan léleksimogatósra sikeredett, köszönöm az élményt, szeretettel: Schmidt Károly.

Kicsikinga2018. április 24. 12:40

''ha felébrednék, s közben arra járnál,
kérlek, várj rám az öreg almafánál...

Ölellek: Ádám...''

Nem tudok mit mondani, mert nehéz egy ilyen vers után megszólalni!

montor2018. április 24. 10:50

De jó is lenne ha az álom
nem röppenne el az ébredéssel!
Ó, örök Ádámok és Évák! Újra és újra bűnbe esnétek!
Szeretem a verseidet, gratulálok, szívvel.
Eszter

Pflugerfefi2018. április 24. 10:25

Az álmok sokszor reménykedőek,
de a tavasz csodává varázsolja álmaink!
Grtaulálok szívvel ! Feri.

Paula.S.Tizzis2018. április 24. 10:13

Nagyon kedves, reményteli...szívből kívánom, hogy a palackot minél előbb megtalálja ''Éva''.

Liwet2018. április 24. 10:12

@voodoo:

Úristen, de szép!!! Ez jutott eszembe először, elolvastam. Meseszép álom és persze hogy megérinti a szívem. A tavasz ideért és az almafa virágja teljesen kibomlott. A legszebb fa,
a legjobb hely, ahol az ébredésedre várok, ha arra járok...!:)) Mert ez a nap amúgy is különleges, és Te tudod miért...! Örülök, hogy pont ma értem ide,
'' ha olvasod, tudni fogod, hogy vagyok:
hiányzol és hosszúak a nappalok...''

Ölellek szíves- örömest:)

Ui.:Szép az a dal, amit hoztál, már sokszor meghallgattam.
Hoztam én is egy kis örökzöld dalocskát egy örök Évától, szeretettel
https://www.youtube.com/watch?v=L0ep5vD-Tjc

rildi2018. április 24. 09:18

Idilli állapot. Remélem Éva kihalássza azt a palackot, mert ha nem, annyi nekünk, mi is csupán álom maradunk! :)
Jó volt itt lenni, szeretettel gratulálok: Ildi

csillogo2018. április 24. 07:58

Szép Lélekemelő a versed kedves Woodoo !

Golo2018. április 24. 07:50

Kedves Woodoo!

Azt hiszem mindannyiunk lelkéig hatolt a versed.
Nagyon öteletes: Ölellek Ádám, az örök férfi.
Nos ölellek Éva, (minden nő nevében). :)

Szeretettel olvastam a versed, meghallgattam a zenét, és így vagy úgy, de mindannyiunkat érte fájdalom. Ezt ecsetelted, mégis valami reménysugár ott bujkál az álomvilágban.
Ölellek: Mila

Osel2018. április 24. 00:03

Az Éden emléke és az utána való vágyakozás ott él bennünk.

Versedhez szívvel gratulálok!

Rozella2018. április 23. 23:12

Az Éden lehet akár parányi is, az egyedisége és az egyetlensége a fontos, nem a mérete...hisz látod, egy versbe is simán belefért :) Remek zenét hoztál a fenti sorokkal együtt igazán különleges élmény. Most csak egy nyerő (21.) szív, meg annyi, hogy kicsit azért sajnálom, hogy nem Évának hívnak..:) Gratulálok szeretettel, baráti öleléssel, Róza

maxika2018. április 23. 22:00

A vége FRENETIKUS!!!
Barátsággal:
Albert

Törölt tag2018. április 23. 21:46

Törölt hozzászólás.

Metta2018. április 23. 21:39

Kedves Woodoo!
Gyönyörű álomutazás!
Csodálatos reményvers!
Szívvel gratulálok!
Margit

fiddler2018. április 23. 21:37

Nagyon tetszik a versed! Különleges, ötletes , szép, és a nézőpont egészen rendkívüli!
Szívvel Laci

molnarne2018. április 23. 21:31

Csodálatos versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

aizamzics2018. április 23. 21:29

Nagyon élveztem végig a versed :) A vége igazi meglepetés :) Gyöngyi

anci-ani2018. április 23. 20:53

Szépséges reményvers, ahol az álom elhozza a mennyei boldogságot!
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

szalokisanyi12018. április 23. 20:23

Különleges, remek alkotás.
Gratulálok!
Sanyi

megczirogatott2018. április 23. 20:10

Megleptél. ''Parányi éden, de kettőnknek pont elég
ott, ahol a tenger s ég kékje összeér,''
Most már tudom, hogy hogy képzeljem... Remekmű! Gratulálok!

bakonyiili2018. április 23. 20:05

Kedves Voodoo!
Szép álom-utazás, s az üzenet!
Szép vágyakozás! Gratulálok szeretettel !
/Itt már a kökény virágzik - rózsáim már fakadnak, várom az első bimbót./
Szép tavaszt és még szebb nyarat kívánok: Ili

AkarkiGyula2018. április 23. 20:05

Tetszik. Óva intelek. Ne egyél az almából!
Bár, akkor újra ott a magány.
ü

vargaistvanneel2018. április 23. 20:02

Elbűvölő reményköltemény! :)
Szívvel, szeretettel gratulálok kedves Woodoo!
Erzsi

Zsuzsa03022018. április 23. 19:58

Érdekes, szép versedhez szeretettel, szívvel gratulálok: Zsuzsa

1-9-7-02018. április 23. 19:52

Remélem megvár és az almafa még soha nem látott csodának lesz szemtanúja Álomszép álom versedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

feri572018. április 23. 19:50

Álomszép versedhez
Szívvel gratulálok
Feri

Napsugar06072018. április 23. 19:31

Kedves, aranyos versikédhez Gratulálok

41anna2018. április 23. 19:18

Nagyon szép,érdekes vers!
Szívet hagyok szeretettel! Melinda

Evanna2018. április 23. 19:10

Szívvel olvastam, hallgattam - remek!
Evanna

Törölt tag2018. április 23. 19:05

Törölt hozzászólás.

A.Adel2018. április 23. 19:03

Csodálatos...őszinte elismeréssel...

voodoo(szerző)2018. április 23. 19:02

Üdv ''nálam'' megint! :) Itt a tavasz, a jó idő, kék az ég, és... feltámadt a szél... Mikor indulnék útra, ha nem most? Öt-hat éve nem gondoltam, hogy egyszer még kedvem lesz hozzá, olyan veszteség ért, amit nagyon nehezen hevertem ki. Akkor írtam ezt

Voodoo: Valahol az Éden szélén

és most...

annyi év után Ádámként visszatértem,
és az Éden tán szebb, mint valaha,
a nagy Ő, Éva vagy bárhogy hívják éppen,
várja, hogy elérje Ádám szava,
egy palack lebeg a tenger kék vizében,
benne kotta s a Föld legszebb dala...

Szép napot Poet-lakók!

Ui. majdnem lemaradt a zene, de végül mégsem... : - ) Szóval még mindig ez, hetek óta hallgatom ''egy ház teraszán, visszatértek a színek és velük a nyár, végre tényleg... idejár''... a saját teraszomhoz igazítottam a szöveget, bocsánat. A rend kedvéért az eredeti:

''Csak a nap felé nézek igazán
nem futok utánad
némán állok egy ház teraszán
fakulóban a szín, de a nyár odajár.''

https://www.youtube.com/watch?v=BkPRZgk1LDs

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom