Szerző
Tolnai Tamás

Tolnai Tamás

Életkor: 48 év
Népszerűség: 13 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 186 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. április 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Tolnai Tamás

Árnyék követ

Átlépem halkan az álmaim kapuját,
s mögém elszórom az átkok rút hamuját.
Bátran lépek, nyitott szívem remél,
az átkos gyilkolás többé már nem él.

Tiszta tóban látom gyötört arcomat,
még nem vívtam meg utolsó harcomat.
Emelt fővel járok, nyomomban virág nyílik,
szép eszmém mindje a rútságra siklik.

Kémlelve nézem a hívó messzeséget,
madárdal vegyíti a vonzó csendességet.
Láthatatlan világ láthatóvá válik,
a sötéttől a fény lassan különválik.

Szép mezőkre lépek, út visz erdőkön át,
ott engem kísérő, vigyázó szempár lát.
Óvom, vigyázom a természet rendjét,
s magamba szívom a jóság minden cseppjét.

De rút árnyék követ. Múltam egy része,
vele teljes csak életem egésze.
Mögöttem jön, de nem pusztít semmit,
fej-lehajtva lépdel, nem keres senkit.

Én kellek neki, csak engem keres,
ruhája rég szakadt, a keze már sebes.
Megbánta már tettét, a feloldozást várja,
engem keresve a rétet, erdőt bejárja.

Érzem a jót, elűzve a rontást,
építeni falat, nem tűrve a bontást.
Kevély világ, mégsem oktondi,
lehet bátran lépni, nemcsak osonni.

Magot hintek, mosolyt viszek magammal,
hirdetem a jót reménylő szavammal.
Tiszta eszméket, nem rút acsarkodást,
szépen kérést, nem zord parancsolást.

Majd lehajtom fejem kedves mező szélén,
nem táncolok a világ borotvaélén.
Nyomomban öröm jár, nem rút kárhozat,
letétetem a fegyvert, gyilkos bárdokat.

Szép álomból követő árnyék ver fel,
csendben, némán áll, semmi nesszel.
Szomorú arccal álmos szemembe néz,
bánat van csak benne, keserű méz.

Halkan szól: "Nézd, cipőm szakadt, kezem csupa véres,
de a szívem sosem lesz vágyaktól kérges.
Tiéd voltam, évekig veled éltem,
s hidd el, megbántam a hibás tétem.

Lásd, most itt vagyok, utánad jöttem,
a csend hálójából palástot szőttem.
Érző szívem néha a múltba vágyik,
jónak tűnt, mi most rosszá válik.

De tudod, rosszat sohasem akartam,
s már látom, mi az, mit előled takartam.
Téged kereslek, léptem nyomodban jár,
fáradt valóm végre megnyugvást vár."

Szomorúan néz, kezem felé nyújtom,
együtt megyünk tovább új álomúton.
Ő a múltam, meg nem tagadhatom,
a hibáit jóval tán eltakarhatom.

Békét adunk, lázra hozunk enyhet,
merítve a kútból szomjat oltó kelyhet.
Megszűnik a szörnymoraj, jön helyette vígság,
kiessé válik erdő, mező, síkság.

Együtt vagyunk egyek, a múltam jóvátesszük,
a léttől a jóval bocsánatát vesszük.
Csendben menve nem törünk le semmit,
segítünk inkább, nem bántunk senkit.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ArnyekEsFeny2020. március 9. 20:38

szép!
Zsuzsanna

feri572018. április 24. 10:20

Csodálatosan kiemelten szép önismereti versedhez Tamás
Első szívvel gratulálok
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom