Szerző

Voodoo

Népszerűség: 407 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1218 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. május 14.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (41)

Voodoo

Egy aranyhal, egy szirén és más illúziók

A látszat mindent valami másnak láttat,
álmot fest, megmozgatja fantáziánkat,
s mi repülünk a festett tájban boldogan,
épp olyanná varázsolja a "nem olyant",
amilyennek mindig is látni szeretnénk,
ha rajtam múlna, többé fel se ébrednék.
Becsapjuk magunkat, még én is elhittem,
hogy Elvis él, és szeret minket az Isten,
hisszük, hogy Mária szeplőtlenül fogant,
bár néha soknak tűnt a 10 parancsolat,
hiszünk Jézusban is, miért kételkednénk,
igaz, nem lógnánk helyette a keresztjén.

Bár a Nagy Mennyei Terv része az ember,
félelme kódolt ösztön, küzdeni nem mer,
mégis koronát készít saját magának,
és (kártya)várat épít az új királynak,
eléggé roskatag, a magánytól sem véd,
s azt kémleli folyton, jön-e az ellenség.
Már egy szellőtől is ledől várunk fala,
a szivárványt is felfalja az éjszaka,
a valóság viszont nagyon kemény dió,
jól jön egy hazugság, vagy más illúzió,
fantáziánkból sosem fogy ki a festék,
1001 várat és szivárványt festhetnénk.

Te szentül hiszed, hogy üzen a Végtelen,
és egy nap minden megváltozik hirtelen,
holdkavicsot dobsz a csillagok tavába,
lent a Földön is hallatszik csobbanása,
én közben a Holdnak játszom éjjelenként,
még az ölembe is venném, ha tehetném.
Hajózunk téveszméink kéklő tengerén,
sosemvolt kikötők felé visz a remény,
ha felbukkanna egy szirén vagy aranyhal,
gyorsan végeznénk a kívánságainkkal:
első az egészség, és vidáman élhetnénk,
második a pénz, mindenre elég, ezért ...

a harmadikkal másoknak segíthetnénk...

Az idézetet és gondolatokat Almádi Róza szerzőtársunktól hoztam.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Hati2018. május 22. 14:20

remek vers! nagyszerű és igaz gondolatokkal! az ego-börtön rácsaiba bizony gyakran beveri az ember a fejét. és az igaz. nem illúzió...köszi a feltöltést, szivet hagyok és üdvözletem,
Attila

voodoo(szerző)2018. május 21. 12:58

@Rozella:
Aranyhal, megbux nyelvtanból, vagy +1 kívánság... :))

Rozella2018. május 21. 07:10

álmomban

látam egy mézess stégett
és azon látalakk téged
és kébzeld ot ép egy
aranyhal uszot parta érted
és te csak aszt kérted
ne tanícson írni téged :))

voodoo(szerző)2018. május 20. 11:55

@Rozella: az utolsó szó természetesen ''esténként''... de tudod: ''helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait'' :))

voodoo(szerző)2018. május 20. 11:39

@Rozella:
- Most 527 :)
- Csak tudnám, hol vétettem a... hejessírási szabájog elen?
- Utána akartam olvasni, de nem találtam szakirodalmat arra, hogy milyen mélyre világít a holdfény a víz alá. Viszont kioktattak, hogy nem a Hold világít, csak a napfényt tükrözi felénk. Ezzel vitatkoznék. Ha egy tükröt tartasz a kezedben és a falra vetíted a napfényt, akkor azt a Nap vagy a tükör világítja-e meg? Ilyen alapon a zseblámpa fénye az elem fénye, amit a lámpa kisugároz. Igaz, hogy a tükör (a Hold is) egy eszköz, ami a fényt megtörve másirányba juttatja célba, de vajon jobb lenne-e ha csak úgy menne tovább céltalanul a világűrben?
- Szép lírai hasonlat, hogy a hal hallgatja a hullámok közé hulló holdvízesés csobogását, de állítólag a hal nem hall, és a víz sem vezeti túl jól a hangot. Más kérdés, hogy ha az aranyhal beszél, akkor hallania is kell, mert a 3 kívánságot mégse tudnánk elektivitizni neki. Mi lenne, ha félreértené, és az ''egészség helyett egész stég-et, ''mindenre elég pénz'' helyett mindenre elég méz-et értene. Ülhetnénk a vízbe nyúló stégen tetőtől talpig mézesen...
- Miután William és Harry (Henry) királyfiak 2014-ben ellátogattak Graceland-be
https://www.usmagazine.com/celebrity-news/news/prince-william-prince-harry-visit-elvis-graceland-pictures-201425/
mindenki megvilágosodott, aki addig nem értette az összefüggéseket. Amik persze úgy kezdődnek, hogy Elvis természetesen él, és ő a Király, akkor a 2 herceg... Na, leesett már?? :))
Persze 2014-ben Graceland-ben hiába keresték a Királyt, mert 1977-ben, állítólagos halála után Angliába költözött és azóta járja a vidéket. Bizonyíték kell? Dundee mondjuk éppen Skócia, de biztos kíváncsi volt LochNessy-re is...
https://www.thesun.co.uk/news/4860043/elvis-ghost-dundee-grandad-roof-chimney/

Szerintem elment William, és most Harry esküvőjére is. Érdekesség kedvéért 1977-ben Diana 16 éves volt, akkor találkozott először Charles-szal, de Elvis-be volt szerelmes... :)) Priscilla 1973-ban lelépett, szabad volt, mint a madár. A klónja (valami munkanélküli holliwood-i színész) eljátszotta, hogy meghízott, beteg lett és furcsa körülmények között meghalt, de a Király csak nevetett ezen és még ma is a ködös Albionban, a már nem szomjas törzsvendégeknek énekli a péntek esti karaoke esteken, hogy ... https://www.youtube.com/watch?v=vGJTaP6anOU
Jól kisírják magukat és hazamennek az asszonyhoz bújni, aki nem érti mit kevernek a sörbe az éppen 300 éve megszakítás nélkül üzemelő Büszke Kakasban... péntek esénként... :))

Paula.S.Tizzis2018. május 18. 16:49

A hold nagy ''varázsló'' nálad. Ez a hang különösen szépen szólt:
''holdkavicsot dobsz a csillagok tavába,
lent a Földön is hallatszik csobbanása,'' a harmadik kívánság a legszebb! Mesés helyekre viszed az olvasóidat mindig.

Rozella2018. május 17. 23:25

23:22 -kor ez látszik a jobb oldalon:

'' A verset eddig 259 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. május 14.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.''

Helyesbítenem kell: már 260! :)) ha nem is pont ezt a változatot…:)
Ja, a hal azt üzeni, hogy még él :) és majd egyszer valamikor sokára hal, de addig szándékosan nem követi a mesék szabályait, ezért most lemerül és hallgatja a holdfény csobogását, élvezi a zenét, nem gondol semmire, csak él mint (arany)hal a vízben :) mert mások is azt akarják, hogy éljen… akárcsak Elvis, örökké... :)

https://www.youtube.com/watch?v=qmjdxxAnsB4

Liwet2018. május 17. 22:56

@voodoo:
:))Köszi!
Na, lehet èn sem eszem ezután hekket, rusnya egy jószág,van vagy száz foga:))
Nem,nem olyan,egèszen más:))Inkább,mint egy szîvdoki;)
Ui.a versed az nagyon pazar lett,hogy arról is essen szó.Jót tett neki,hogy îrtál hozzá.

Törölt tag2018. május 17. 22:29

Törölt hozzászólás.

voodoo(szerző)2018. május 17. 21:59

@Liwet: >>>>vizes a haja... :)
... A videónak a vége a legjobb hogy ''fordulna fel... ez az... ez kellett, most megkaptad'' :))
.... Szóval a személyi varázsló olyan, mint a személyi edző vagy titkár? :))
... Régen egyébként a sült hekket is szerettem, de utána megláttam, hogy néz ki. Talán az aranyhal is felvehetne egy ilyen (ál)arcot, és senki se akarná megsütni :)) https://st.depositphotos.com/1810390/1749/i/950/depositphotos_17491517-stock-photo-hake-fish-head.jpg

Liwet2018. május 17. 20:17

@voodoo:
Nem tudom, lècci...lècci! Jó ez videó, zsîr..!;).A horrorsztori se rossz,bár most már a sülthalat leveszem az ètrendről egy ideig, ki tudja, hátha....? Persze,hogy van, szemèlyszerint engem elvarázsolt, ja!;)) 😍
Nem tudok csak a telefonról îrni,vacakol a net nagyon,azèrt lerövidîtettem az îrást!🎣🎩💓

voodoo(szerző)2018. május 17. 18:55

@Liwet: Majd elfelejtettem... Honnan tudod, hogy a szöszi jó éjt kívánt az aranyhalának???

https://videa.hu/videok/vicces/szoke-meg-az-aranyhal-vicc-T39PrfdlKLwRR3l1

voodoo(szerző)2018. május 17. 18:42

@Liwet: Inkább csak hozzáírtam. Ja, arra a 3. kívánságra gondolsz...

''vacsorára egy jó sült hal sem utolsó..:)) Szép terítéken, citrommal a szájában, utána harmadszorra is megúsztatni..:) Persze az arany pikkelyeit még sem dobnám ki. A harmadik,nos ? Elrontott élet..?? Azmijaz?:)))''

Hidd el így se rossz :))

- Hello aranyhal, mizu?
- Hello... Hááát, jobb volt a vízben úszkálni... Visszadobnál? Léccciii...
- Tudod mi jön most...
- Ja, a 3 kívánság. Olyan fáradt vagyok. Nem lehet, hogy majd egy szirén?
- Nem, nem, az a biztos, ami most van...Amúgyis veszélyes teremtések...
- Na jó... ??
- 1, Egészség 2, Mindenre elég pénz 3, Mások kívánságai
- Mi van? Te másoknak akarsz segíteni?
- Persze. Nélküled is szoktam...
- És sokan vannak azok a ''mások'' ?
- Elég sokan, azt hiszem. Jó nagy szívem van, a fél világ belefér...
- Hajjaj, ideadnád a mobilod? Hazaszólok az asszonynak, hogy későn érek...
- Hidd el, velem még egész jól jársz. Van, akinél a tepsiben végeznéd, citrommal a szádban.
- Jajj... ne is mondd, én is hallottam már ilyen horrorsztorit

''A nyuszika megy a tóparton, és látja, hogy a róka ott süti az aranyhalat.
Nyuszika:
- Te róka, mit csinálsz!? Ez teljesítette volna 3 kívánságod!!!
Róka:
- Azon már túl vagyunk.''

:))


Ui. Személyes varázsló. Jé, ojanisvan??

Liwet2018. május 17. 17:39

@voodoo:
Átírtad látom:)) Így értelmét veszti a hozzászólásomban a kívánság rész:)) De én nem javítom, inkább nem kívánok semmit az aranyhaltól. Majd inkább a személyes varázslómtól!:))

voodoo(szerző)2018. május 17. 15:33

@Rozella: :)

Callypso2018. május 17. 10:36

A harmadik kívánság lehetőségére én is sorba állnék, hátha valami jó dolog lesz belőle végre... Ezúttal is remek, egyben mélyen elgondolkodtató költeményt hoztál, kedves VooDoo! Nagyon szerettem olvasni! Elismeréssel gratulálok hozzá! A borongós idő ellenére legyen szép, ihletben gazdag napod! (:

JohanAlexander2018. május 17. 09:55

''Becsapjuk magunkat, még én is elhittem,
hogy Elvis él, és szeret minket az Isten,
hisszük, hogy Mária szeplőtlenül fogant,
bár néha soknak tűnt a 10 parancsolat,
hiszünk Jézusban is, miért kételkednénk,
igaz, nem lógnánk helyette a keresztjén. ''

Igaz versedhez, nagy szívet hagyok!

voodoo(szerző)2018. május 16. 18:52

@gypodor: @111111: Kedves Piroska és Gyuri, köszönöm megtisztelő (és kitartó) figyelmetek! :)

1111112018. május 16. 09:01

''Ősi terv része, ám gyarló lény az ember,
félelme kódolt ösztön, küzdeni nem mer,
mégis gyakran képzeli magát királynak,
attól kezdve nem köszön a szomszédjának,
(kártya)várat épít, de nincs benne vendég,
nem jár felé sem jóbarát, sem ellenség. ''
Megint egy sokat mondó, remek alkotás, szívvel: Piroska

gypodor2018. május 15. 21:29

Bizony- a valóság nehéz dió... Remek a versed most is. Szívvel
Gyuri

voodoo(szerző)2018. május 15. 20:06

@Liwet: Semmiről sem maradtál le, csak az előző változatról :))
Egyébként volt már pár aranyhalam, de mindig halogattam a kívánságokat. Mire szükségem lett volna rájuk, már ''egy kristályvizű tóban ficánkoltak a Mennyország közepén'', a szirénekkel pedig hajóútjaim során találkoztam---> ''Léha szirének hívtak, néha egyedül, néha ketten, hulljunk együtt a mába és olvadjunk egymásba a hófehér sziklák közt megbújó, hirtelen csendben'' De inkább befogtam a fülem, elfordítottam a fejem, nem mintha megbántam volna. :)) Az aranyhalakról egyébként viccek jutnak eszembe (és szőke nők), de azt hiszem, ha kifognék egyet, én teljesíteném az ő kívánságát... visszadobnám a vízbe. És akkor most nem a szőkéről van szó... :)) Ölellek & köszönöm
@Rozella: Köszönöm, igazán remek lett! Annyira belelendültem, hogy máris elkezdtem megírni a másik kilencet... :)) Bevallom, a ''ne paráználkodj'' fejezetnél el fogok időzni kicsit... :) Lehet, hogy az lesz a címe... Miért ne...
@montor: @3: @keva526: @molnarne: @Pflugerfefi: @1-9-7-0: @roseprincess: @Zsuzsa0302: @dvihallyne45: @laszloklara: @rojamsomat: @Sida: @editmoravetz: @flagranti-poeta: @Golo: @feri57: @feri57: @Kicsikinga: @Metta: @szombati: @Meroni: @anci-ani: @rildi: @41anna: @lejkoolga: @195705252012: Drága Hölgyek & Urak, egészen megható a figyelmetek és persze a sok kedves sor, amit ''nálam hagytatok''. Ünnep jön megint hétvégén, és mindenkihez eljutok majd én is, lassan utolérem magam... :)) Legyen szép az estétek és hibátlan a kapcsolat... Az enyém szakadozott mostanában, lehet, hogy lemegyek a tóra horgászni és ha kifogok egy aranyhalat, feláldozok egy kívánságot egy új wifi-szettre... :)

Liwet2018. május 15. 18:06

@voodoo:
Áá, egy újabb filozofikus remekmű..! Ó, egy aranyhal? A második kívánságnál én is sorba állnék nála...vagy ha nem, hát vacsorára egy jó sült hal sem utolsó..:)) Szép terítéken, citrommal a szájában, utána harmadszorra is megúsztatni..:) Persze az arany pikkelyeit még sem dobnám ki. A harmadik,nos ? Elrontott élet..?? Azmijaz?:)))
Bocs, de nem akartam belemélyedni a versedbe, mert minek is pityeregnék, folyton?:)) Persze úgyis már a jobbnál -jobb értékelések megszülettek, így jár, aki későn érkezik. Megkésve, de annál mélyebb beleérzéssel, gratulálok csodás költeményedhez..!
Mint mindig, villantom a szívecskét és ölellek:
Virág

Rozella2018. május 15. 13:58

@voodoo:

:) igen, jól gondolod, mosolygok végre :) és tudod miért? Mert megőriztem az első (?) verziót is és hidd el, nem csodálkozom, mert a vers olyan, mint az élet, változik, változhat… Akár azért, mert a szerző érzi fontosnak, akár azért, mert mi olvasók értelmezzük, érezzük újraolvasva mindig másként... Miközben mindenki a saját boldogságát, boldogulását, helyét, küldetését keresi az életben, vannak olyan emberek, mint Te is, akiknek a másokra való odafigyelés, az együttérzés, a segítés, az empátia legalább olyan fontos a teljességhez, mint az a bizonyos kék madár... Mert nem úgy nézik a világot, hogy lám, itt vagyok én… és ott meg vannak ők..., hanem úgy, hogy EZ A MI VILÁGUNK... Ha elrontunk benne valamit, azt is csak MI tudjuk együtt helyrehozni, persze az aranyhalak segítsége azért tényleg jól jönne olykor :)
Kérésed számomra parancs, lásd máris teljesítem: :) és mivel azt írtad, hogy a tízparancsolat soknak tűnik , fogadd szeretettel az egyet: :))

Egyparancsolat

Jöhet idő, mikor „kő kövön nem marad”,
és szivárványon látható szívlenyomatok
fénycseppekben hullnak majd a földre,
hol parányi létben a lábnyomod hagyod,
teremtő képzelettel univerzumunk összekötve,
s benne Isten már csak 1 törvényt hagyott:
a Szeretet parancsa kőbe vésve él… Örökre.

voodoo(szerző)2018. május 15. 12:00

@Rozella: Hát megjöttél végre... :)) Épp időben, hogy mindenkitől (tőled is) elnézést kérjek, mert átrendeztem a soraimat. Ezen most majd jót mosolyogsz, a korábbi esetek miatt :)) Későn jöttem rá, hogy egy szótaggal hosszabbak a sorok, mint szerettem volna, visszavittem a ''műhelybe'' és némi workshopolás után visszahoztam. Az utolsó sorokat is kicseréltem. Az ''újrakazdhetnénk'' helyett a ''rendbe tehetném'' került, az elhazudott helyett pedig az elrontott. Az elrontott helyébe persze ki-ki belegondolhat egy másik jelzőt is. Itt mindenesetre kint van a +18-as karika, maradtam az elrontottnál. A lényeg az, hogy nagylelkűen beáldoznám az aranyhaltól kizsarolt kívánságok közül az egyiket mások miatt, másoknak. Azt hiszem, soha nem voltam önző, miért ''költeném'' magamra mind a 3-at...
Kétszer is elolvastam, amit itt hagytál nekem, és elolvastam mások reakcióit is. Mindig oda jutok, jutottam, hogy egy idő után már képtelenek vagyunk megkülönböztetni a látszatot a valóságtól, a Mátrix korához érkezve ez egyébként is lehetetlen, hacsak nem egy világtól elvágott dzsungel mélyén laksz és nyílzáporral üldözöd el a betolakodókat. (De akkor ezt se olvasod...) Egyébként is, majd puskával jönnek vissza és ha akarod, ha nem ''civilizálnak'' :) Utána máris jöhet a virtuális valóság és a közösségi médiák agymosása. És akkor a tévéről, reklámokról nem is szóltam. Egy biztos: a vár az vár, amíg áll, büszkén kiállunk a tornyába és irigykedve vagy lenézően bámuljuk a szomszéd király kártyavárát, attól függően, melyik magasabb. Persze mindkettőt elfújja a szél, a szivárványunk két végét rángatva sem kerül közelebb egyikünkhöz sem. Hogy békében is élhetnénk egymással? Persze, de emberek vagyunk, a béke pedig ritka madárfaj, és kihalófélben van. Azt akartam megmutatni, hogy én sem vagyok más, különb mint a többiek, gyarlóságaimon és félelmeimen viszont azonnal átlépek, ha módom nyílik rá, és a változ(tat)ás örömét és lehetőségét (a szirént & aranyhalat is) szívesen megosztom másokkal. Egyszer már el******m a kívánságokat, amíg újra rájuk találok, marad az írás (a zene a másik...)... És ha már zene, akkor köszönöm amit idehoztál a vers alá. Csak egyet nem árultál még el: mikor hozol új verset is a főoldalra? :))

Rozella2018. május 15. 10:17

Kedves VooDoo! Mennyi mindent tehetnénk másképp! Élhetnénk szebben, igazabban, teljesebben, őszintébben... Hisz jórészt rajtunk, a döntéseinken, a bátorságunkon, a felismeréseinken múlik... vagy mégsem?? Ezek voltak az első gondolataim, benyomásaim, miután ámulattal elolvastam, hogy mi minden fér bele egyetlen versbe, aminek kérlelhetetlen igazságai sokunk számára a szorgalmasan szőnyeg alá söpört tényekkel, megérzésekkel szembesítenek. Az első sor vitathatatlanság, az utolsó pedig az áhított, felsejlő remény, a 'másképp is lehetne' vágya, őszinte szándéka... ami sajnos nem csak rajtunk múlik, talán ezért van a végén a három pont is... Ami a kezdő és utolsó sor közé került, az komoly szembenézés ingatag kártyaváraink lapjaival.
Remek vers lett ez is! Hálásan köszönöm, hogy szerény négy soromat lentebb ide idézted. Jó érzés és megtisztelő, ha bármi inspirációval hatni tudott ennek a versednek a születésére. A látszatok és tévhitek erősre font, sűrű hálójából azt hiszem, még maguk az aranyhalak / a szirénekről inkább Odüsszeuszt vagy Szindbádot kérdezd..:) / sem tudnak segítség nélkül kiúszni, akkor pedig hogy is teljesíthetnék kívánságainkat? Talán mégsem bennük kell reménykednünk, hanem önmagunkban érdemes sokkal kitartóbban, okosabban gyöngyök után 'halászni', mert sok kincs lapul a lélek mélyén,... és te most megint felszínre hoztál ezekből!

Köszönettel és szeretettel egy szép zenei feldolgozást küldök. Nekem tetszik, mert nemcsak a hajó, a kéklő tenger, a hullámok, a sziklák, a part, hanem a gyöngyök is ott vannak érezhetően a vízben... :) és talán ez nem is illúzió…:)

https://www.youtube.com/watch?v=aU8cMdp5VEI

montor2018. május 15. 09:30

''mind becsapjuk magunkat, és én is elhittem,
hogy Elvis ma is él, és szeret minket Isten''
Elvist nem hittem el... )
Nagyszerű a versed, érdemes elgondolkodni, hogy okosabban éljünk
és ne szalasszuk el a lehetőségeket!
Szívből gratulálok.
Eszter

32018. május 14. 22:21

Nagyon nagyszerűt írtál ! Igen, újrakezdhetnénk ! Gratulálok ! Ibolya

keva5262018. május 14. 21:21

Ez mindent visz...nagy szívvel, megalájkkal...
Szeretettel gratulálok!
Éva

molnarne2018. május 14. 21:11

Remek versedhez nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Pflugerfefi2018. május 14. 20:45

Nincsenek szavaim, de a lélek érzi,
mélységesen szépséges soraid lenyűgözőek!
Szívvel gratulálok! Feri.

1-9-7-02018. május 14. 19:47

Kedves Voodoo lélegzet elállítóan szép versed elismeréssel szeretettel szívvel gratulálok Anikó

roseprincess2018. május 14. 18:28

Ez valami félelmetesen jó vers! Hatalmas elismerésem, és őszintén gratulálok hozzá!
Szívvel, Alexa

Zsuzsa03022018. május 14. 18:02

Tökéletes vers. Szívvel, szeretettel, és tisztelettel gratulálok: Zsuzsa

dvihallyne452018. május 14. 17:12

Remek alkotásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok! Saci

laszloklara2018. május 14. 17:09

Remekül megírt vers,örülök, hogy olvashattam

rojamsomat2018. május 14. 16:56

Csodásan kibontott inspiráció!
Kedves Voodoo, az érzés, hogy olvasom; leírhatatlan!
Köszönöm a boldogságot!
Barátsággal, nagy szívvel,,,,,,,,Tamás

Sida2018. május 14. 15:00

Ecce homo! Akár ez is lehetne versed címe.
Ennyi kendőzetlen igazságot ritkán lát az ember egyszerre, egyetlen versben
Szívvel gratulálok. Si

editmoravetz2018. május 14. 14:59

Drága Voodoo!

Több idő kellene arra, hogy verseddel mélyrehatóbban foglalkozhassak.
(Sajnos, mostanában híján vagyok az idővel)
Ezért ''csak'' annyi: sokatmondó, nagylélegzetű alkotás, melyből számomra kimagaslik
''Nagyobb szélben persze leomlik a vár fala,
meghal a szivárvány, elnyeli az éjszaka,
a való világ soku(n)knak túl kemény dió,''

A téveszmék ''kéklő tengerén'' hajózva ''sosemvolt kikötők felé'' lehet, hogy vár ránk ''egy szirén vagy aranyhal'' - kívánságom számomra csupán az ''egészség'' marad.
Be kell vallanom, újra kezdeni az életet én már nem szeretném.
Elég volt egyszer megküzdeni a rám kirótt sorssal becsülettel.

Köszönöm, hogy olvashattalak - szívem egész szeretetével gratulálok újabb remekedhez!
Edit

flagranti-poeta2018. május 14. 14:07

Igen csak eltalált remek írás!!!
Nagyon tetszett!!

Köszönöm szépen barátom!!!

Golo2018. május 14. 13:03

Drága Woodoo!
Bocsáss meg, de én ezt a verset filozofikusnak nevezném. Legyen az életről alkotott filozófia, vagy a valóság és annak szép oldalát kereső egyén sorsképe.
Remeket alkottál, bár nem értek veled egyet. Nem szeretnék még egyszer megszületni, mert magamat ismerve, hiába fogadkoznék, ugyan abba a hibába esnék.
Persz ez nem jelenti azt, hogy mindenik olyan ügyefogyott, mint amilyen én vagyok.

Versed, mint mindég a toplistán van nálam. Én mindegyoket lélekversnek nevezném. ezt különösen.

Szívvel és szeretettel gratulálok: Mila

feri572018. május 14. 12:42

Kiemelten szép versed Voodoo
Nagy szívvel olvastam
Feri

Kicsikinga2018. május 14. 12:30

''viszont a harmadikkal talán még az egész

elhazudott életünket újrakezdhetnénk...''

Csodálatos vers, tele azokkal a gondolatokkal, amik annyira igazak, helytállók!

Köszönöm szépen ezt a verset!

Metta2018. május 14. 12:24

Kedves Woodoo!
''Így hajózunk téveszméink kéklő tengerén,
sosemvolt kikötők felé sodor a remény,
ha hálónkba akad egy szirén vagy aranyhal,
okosan kell bánnunk a kívánságainkkal:''
Csodálatos versednél nagy szívet hagyok!
Elismeréssel,szertetettel :Margit

1957052520122018. május 14. 12:00

Lassan már minden csak illúzió. A versed szerencsére nem!
Szeretettel gratulálok , Irén

lejkoolga2018. május 14. 11:40

Nagy elismeréssel, szeretettel, szívvel olvastalak, kedves Voodoo!
Üdvözlettel: Olgi

41anna2018. május 14. 11:34

Fú a mindenit!

Csodálatosan Írod meg e mindennapok versed!
Szívet hagyva Gratulálok! Melinda ❤ !

rildi2018. május 14. 11:06

''viszont a harmadikkal talán még az egész
elhazudott életünket újrakezdhetnénk...'' - hmm, ez tényleg jó lenne, szerepek, álarcok nélkül, persze a mostani tapasztalatainkkal...
És akkor szép sorjában kiemelhetném a versedet két soronként, mert jobbnál jobb gondolatokat hoztál bennük, és indítsz el bennem is. Szeretem a verseidet! Mondtam már? :)
Gratulálok, Voodoo! Szeretettel: Ildi

anci-ani2018. május 14. 09:50

''A látszat egy furcsa jelenség, játszik velünk,
amit csak látunk, valami másnak képzelünk,''
Bizony az illúziók sokszor játszanak velünk
és azt hisszük el amit elképzelünk....
Remek versedhez kedves Voodo szívet küldök szeretettel: Anci

Meroni2018. május 14. 09:38

Kedves Woodoo!

''...Így hajózunk téveszméink kéklő tengerén,
sosemvolt kikötők felé sodor a remény...''

Szeretettel hagyok szívet remek versednél!
Roni

Törölt tag2018. május 14. 09:29

Törölt hozzászólás.

voodoo(szerző)2018. május 14. 09:26

Üdv Poet-lakók! Nemrég találtam ezt a rövid, de annál sokatmondóbb verset Róza blogjában

https://blog.poet.hu/Rozella4/az-ostoba

Már korábban is írtam alá pár sort, most viszont újra írásra késztetett ez a vers és persze Róza kincsestárában hagyott sok más szépség is. Írásommal azt is szeretném elérni, hogy blogjában hagyott sok remeke közül (vagy a fejéből) Róza új verset hozzon a főoldalra is.

Szép napot Neked is @Rozella: ... minden további szó helyett itt hagyom ezt a linket. És persze... sose higyj a szemednek :))


https://www.youtube.com/watch?v=uLm-jHpE5LM

Szeretettel: ѴσσƊσσ

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom