Szerző
Tamás Tóth

Tamás Tóth

Népszerűség: 6 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 218 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. május 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Tamás Tóth

Szerelmem

Kép a szerelemről

Mindig is hajtott a feeling,
"Majd szép lesz", ezt kell hinni.
"Várd ki, majd eljő", gondolám,
Az első szerelem, a tűz, a láng.

Első és utolsó, egyetlenegy.
Első látástól mindhalálig megyen.
Szép lesz kezdettől a végéig,
Csak várd ki, amíg elérkezik.

Ő lesz minden bajod megoldója,
Szereteted, boldogságod okozója.
Életednek ő ad majd értelmet,
Miatta érzed azt, hogy élned kell.

Hiszem és tudom,
Ez így helyénvaló.
De hiába így a legszebb,
Nem lehet ez mindenkivel.

Ész tanítja a lelket,
A lélek gyerek, és cseleked`.
Kiönti az első tüzet,
Ott, hol elalszik, mikor felkel.

Fájdalom nap mint nap,
Mindenhol csak ő van.
Fejemben, álmomban látomás,
Mindig, mindenhol gondolok rá.

Az érzés mulandó,
Az emléke állandó.
Egy kis szikra is elég,
S az erdő azonnal elég.

Mindegy az, hogy ki vagy,
Szuperhős, árva vagy zongorista,
Az első szerelem nagy úr,
Eltörölni csak a halál tud.

Szerelem, örök égő pipacs,
Lángja felemel a magasba.
Tűzvörösen izzik, mint a parázs,
Perzseli a földet, gyönyörű varázs.

Eső s harmat mossa virágát,
Tiszta mindig, éli világát.
Megéget és melegen tart,
Nem hagy kihűlni, míg életben van.

Ő; az igazi; az egyetlen,
Ki táplálja ezt a tüzedet.
Ha megtaláltad, nehogy elveszítsed,
Minden csekély érték, ez felbecsülhetetlen!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szurkevirag2018. június 8. 20:52

hmmm... Azt hiszem, lekéstél ezzel a jó tanáccsal az a ''feeling'' már kihunyt. De jött másik és ... túl gyenge lenne annyit mondani, hogy nem bántam meg.
Az olvasást sem... ;)

szombati2018. május 22. 18:03

Szép nagy igaz kép maga a szerelemről.
Elismerésem!
Nagy szívvel!
Várlak én is.
Üdv!
Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom