Szerző
Varga István

Varga István

Életkor: 72 év
Népszerűség: 58 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 191 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. június 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (7)

Varga István

Bölcsőtől a koporsóig

Fából készült a ringató bölcső,
mellette dúdolt altatódalt anyám,
idővel kapaszkodtam a rácsában,
boldog voltam, ha mosolygott rám.

Bizony mikor Napvilágot láttam
egy pusztító hitvány háború után,
itt-ott szedett faanyagból fabrikálta
bölcsőmet az öreg drága Nagyapám.

Mindkettő Nagyapámat ismertem,
faanyag kezeikben alkotássá érett,
tán örököltem belőlük én is kicsit,
hogy a fa nekem is a szerelmem lett.

Létnek kísérői, növekvő fák, a lombok,
talán sokszor értem is, mit susognak,
ágaik közt bújnak madarak, mókusok,
dús lombjaikkal mindig árnyat adnak.

Míg Földi életnek a szenvedése is öröm,
vagyok tudatánál, még bent élek a körön,
éveimnek számát egymáshoz kötözöm,
erős fonal, mert ezt Isteni imával szövöm.

Változó évszakoknak szépségével élek,
bánatban is, gyönyörben is ott a lélek,
ahogy látom a vad hóvihar tombolását,
úgy szeretem tavasznak üde varázsát.

Ó, a nyárnak ezeregy csodás zsongása,
érett kalászoknak szellőtől hullámzása,
búzavirág még itt-ott betűzve kéken virít,
de a pipacs a dűlőúton tömegben világít.

Anyám, ki egykor még kezemet erősen fogta,
az évek múlásával enyhült már szorítása,
csemetés kertben teremtek a gyümölcsfák,
ágain a madarak násztáncukat ropták.

Pihentesd meg vállamon szép női kezedet,
add így tudtomra hozzám küldött szeretetedet,
ha majd az alkony koporsóba üti a szeget,
nem lesz többé olyan szép a másnapi kikelet.

Ám a bársonnyal bélelt, sötét éjszakai kép
még csillag-kárpitot szövött a sötét kupolára,
továbbra is éreztem csókod heves tüzét,
melyet édes ajkad adott a cserepes számra.

Hűvös árnyat adó erdő, susognak lombjaid,
melyek muzsikává érnek, szólnak dobjaid,
nemes fa, oly sok alkotásra adtad anyagodat,
melyből alkotó kéz bölcsőt koporsót faraghat.

De mindig csak várlak, kiből oly lírát merítek,
szavak fonásaival taglaljam, hogy téged szeretlek,
bárcsak tudnám, hogy ez az írás szívedbe odaér,
már nem csak búvópatak, de nem is csak fillér.

Álmatlan éjszakákon mormolnak imát ajkaim,
elvesztettem minden utat, céltalanok vágyaim,
ott lebegsz tompa fényben, arcod nem láthatom,
mulandóság ködébe rakta hangodat se hallhatom.

Lehunyt szemem szemhéjára érintsed ujjadat,
így zárjad majd mindörökre a Földi múltamat,
annyi szép szóval búcsúztam, fogadd el ezt is nekem,
VOLTAM - ez az egy szó legyen ott a sírkövemen.

Borzasztó, ahogy földelnek, zápor mossa hantokat,
bár hamvasztást kértem volna, égessék csontomat,
ne a férgek rágják széjjel a maradék anyagot,
úgy is a lelkem értékháza a papíron hagy nyomot.

Ki a múltból emléket nem hagy, mi marad neki,
az sem életerős e Földön, ki múltját nem ismeri,
rögzülő gyökereink minél mélyebbre nyúlnak,
kitéphetetlen erővel az őserőbe kapaszkodnak.

Istenem, hálát adok neked, fizikális erőmön túl
oly csodás alkotással áldottad meg a két kezem,
hogy ebben a dimenziós térben tárgyakat képezzek,
majd gondolatvilágom elétek tudja adni versem.

Ítéletet én nem kérek másra,
ki múltamat mindig gyalázta,
kezeim maradandó alkotása
legyen bizonyíték a hamis vádra.

Egy olyan Nőt szeretnék, ki megérti érzelmeim,
lelkem mélyébe belelát, olvassa majd verseim,
melyből kikövetkezteti szívembe rejtett értékeim,
ha könny homályosítsa szemem, törli könnyeim.

Most újra érzem vállamon
szerető két bátorító kezedet,
kedves arcod csábító vonását,
a rám áradó örök szeretetet.

Barcs, 2018. május 22.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


194622(szerző)2018. június 22. 06:59

Köszönöm a hozzászólásokat, és az ide látogatást.

1111112018. június 20. 15:47

''Ki a múltból emléket nem hagy, mi marad neki,
az sem életerős e Földön, ki múltját nem ismeri,
rögzülő gyökereink minél mélyebbre nyúlnak,
kitéphetetlen erővel az őserőbe kapaszkodnak.''
Nagyon tetszenek bölcsességgel átitatott emlékező soraid kedves István, most is szívet hagyok. Piroska

jartoroza2018. június 17. 18:40

Tartalmas szép gondolatok. Örömmel olvastam! Róza

martonveronika2018. június 17. 10:36

Ugye milyen boldogság szerető környezetben élni,őszinte lélek és jellem
fejlődik benne,mely nyomot hagy érzelemmel teli versedben. Köszönöm,hogy olvashattam.Gratulálok! Szívecskét hagytam. Tisztelettel:Veronika.

kicsikincsem2018. június 16. 11:40

Szívvel olvastam az emlékezést, gratulálok.
Ilona

szombati2018. június 15. 20:34

Apám is ezt mondta a hamvasztásról mielőtt meghalt. Majd,hamvasztva lett.
Nagy szívvel!
Szeretettell!

Tibi

JohanAlexander2018. június 15. 15:50

István, gyönyörű gondolatok!
Szívet hagyok!

41anna2018. június 15. 13:14

Gyönyörű, mély szívszorító vers!
Óriási szívet hagyok szeretettel!
Melinda

jade10232018. június 15. 11:42

Kedves István!
''Ki a múltból emléket nem hagy, mi marad neki,
az sem életerős e Földön, ki múltját nem ismeri,
rögzülő gyökereink minél mélyebbre nyúlnak,
kitéphetetlen erővel az őserőbe kapaszkodnak.''
Nagyszerű alkotás,sokatmondó tartalom!
Szívvel,elismeréssel gratulálok!
Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom