Pergel Kálmán

Előretolt helyőrség

"Talpra, magyar avantgarde!"

Én vagyok a hegy és a szakadék.
A szó, a rag és a toldalék.
Te vagy a rím és a titokzatos rém.
Én írok rólad meséket,
Míg te bujkálsz előlem,
S reméled a felfedezetlenséget.

Távcsövem szíved mélyére lát,
Vaktölténnyel venném véred,
Amikor kevélységed
Levetkezed magadról.

Száradnak a kígyó pikkelyei,
Hangtalan orkán szakítja
A meleg bőrt.
Őrt áll egy fehér légionárius
Az utolsó védvonal
Roskatag kapujában.

Gerince merev, mint az idő.
Rettentő forróság eszi szuronyát,
Tán egykor beleolvad majd
A rohamozók gyomrába.

Nincsen itt parancs.
Nem csattan bakancs
Az alakuló téren.
Nincsen percenként 88,
Nem szól a Hurka.
Még a halál sem jön,
Annyira durva,
Szajha élet.

Semmivé lett a reménytelenség is.

Feladatod, hogy nem adhatod fel
A feladatod.
Azt sem, amit nem kaptál.
Elátkozott hűséged,
Előretolt helyőrséged,
Amit te választottál.