Szerző

Kovács Ádám (kobi)

Életkor: 19 év
Népszerűség: 6 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 114 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. június 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Kovács Ádám (kobi)

Szerelem: a sötét verem...

Prológus

Szerelemről szólnak majd a sorok,
Melyek közt a lány egy fiúért zokog.
Könnye hullik érte, hisz szerette,
De a fiút a szerelem a föld alá temette.

A lányt a gyász emészti máig
És a fiú után vágyik.
Megakarja tudni, hogy miért?
De a legjobban azt, hogy kiért?

A fiú lehet, hogy hibázott,
De a lánynak mindvégig hiányzott.
A lánynak kellett egy kis szünet,
Hogy újra begyújtsa szívében a tüzet.

De későn döbbent rá, hogy szereti,
És hogy mindenhol a fiút keresi.
Nos, elkezdem e verset,
Melytől minden jéggé dermed.

A ballada

Egy májusi napon mondott pár bókot,
Majd legvégül adott egy forró csókot.
Ezzel a nappal kezdődik szomorú mesém,
Melyben a szereplők: én és egy legény.

Első látásra belé szerettem,
Őrülten és irtóra, veszetten.
Szerettem selymes kezeit,
És a sötétben csillogó szemeit.

Szerettem azt, ahogy rám nézett,
És azt, amit irántam érzett.
Szerettem azt, ahogy beszélt,
Azt, ahogy a napjáról mesélt.

Szerettem a puha, dús haját,
És az értől dübögő nyakát.
Szerettem a testét, ahogy testemhez simult,
És az arcát, mely oly sokszor elpirult.

Imádtam vele nézni a lemenő napot,
Egy rozoga, rég elkopott padon.
Szerettem reggel az ágyában kelni,
És szemében újra mosolyt lelni.

Mosolya erőt adott,
Cserébe csókot kapott.
Édes ajka égetett,
De engem ez éltetett.

Ölelése meleget árasztott,
Mely szívtől szívig áramlott.
Napról napra jobban szerettem,
S vele a mosolyt nem csak tettettem.

Illata még most is kábító,
Akár a fű, némán ámító.
Érintése védelmet nyújtott,
S fagyos testemben újra tüzet gyújtott.

Vele zártam le mindig az estém,
Miközben feküdtem meleg, izmos testén.
Álmomban is őt láttam,
S a szívem ott is neki szántam.

De mindez után jött a valóság,
A szörnyű, fájdalmas csalódás.
Másban akart engem látni,
És mást akart a lelkébe zárni.

Megcsalt és elárult,
Melytől a szívem bezárult.
Nem akartam rágondolni,
Csak dühömben rombolni.

Sok éjszakát átsírtam,
Aludni sem bírtam,
Nem tudtam feledni,
Csak egyre jobban szeretni.

Nem tudtam, mit tegyek,
Hogy begyógyuljanak a sebek.
Végül döntésre jutottam,
És egy kicsit meg is nyugodtam.

Bocsánatom adtam neki,
Míg a szabályokat ismét meg nem szegi.
Megbocsátottam, mert nem bírtam hiányát,
és elfogadtam egyetlen hibáját.

A napok ismét vele teltek,
És újra boldogan mentek.
Újra magamhoz karoltam,
És ismét szívébe hatoltam.

Elfeledtem a szörnyű megcsalást,
A fájdalmas, szívembe szúró csapást.
De a boldogság nem tartott sokáig,
Hisz ő ismét egy másik lányt vitt a szobáig.

Szemeimből ismét könny fakadt,
Mely örökre arcomra tapadt.
Nem bocsátottam meg neki újra,
És ez még most is a szívemet szúrja.

Miközben kint hallgattam a tömeg zaját,
Elöntött a magány.
Lassan égett az ámító szivar,
Miközben felettem egyre csak gyűlt a vihar.

A cigi bódítóként hatott,
S meleg érzéseket adott.
Olyanokat, melyeket te adtál,
És olyanokat, melyeket te kaptál.

Könyörgött, hogy szeressem,
Hogy újra velem lehessen.
Újra át akart karolni,
Szívem mélyébe hatolni.

Nem engedtem, pedig szerettem,
De a távolsággal a föld alá temettem.
Mélybe húzta az öldöklő, fehér por,
Mely után némán telt el a halotti tor.

Távozása fájdalmasan hatott,
és lelkemben örökre nyomot hagyott.
Most álmomban is csak keresem,
hisz legbelül még mindig szeretem.

Szenvedve gondolok szemére,
És a jéggé dermedt kezére.
Összeomlott bennem az egész világ,
És elhervadt a sírodra fektetett virág.

Most hangosan recsegnek az ágak,
S feltörnek a rég elfojtott vágyak.
Hiányoznak a forró csókok,
És az édes, szerelmes bókok.

Fáj, hogy nélküle telnek a napok,
S hogy többé tőle már semmit sem kapok.
Arca lassan köd mögé kerül,
Szívem egy rejtett zugában vér alá merül.

Nem akarom feledni,
Csak újra szeretni,
Testét karolni,
És csak neki dalolni.

De már ez iránt elfogyott bennem a remény,
Meghalt, mint eltiport szív a fájdalom hegyén.
Nem értem, miért adta ezt az élet,
Miért kellett neki pont a te véred?

Próbálom idézni arcát,
És a tüzesen égető ajkát.
De mosolya lassan köd mögé kerül,
És a fekete színnel egybevegyül.

Feketét veszek számára,
És rózsát viszek gyászára.
Letörlöm arcomról a könnyet,
És hallgatom az őt idéző csöndet.

Vele képzeltem el az életem,
Hol nem lett volna félelem.
Szerettem volna gyereket,
Apró, puha kezeket.

Mellette szerettem volna elhunyni,
A szememet örökre behunyni.
Neked kellett volna síromra hozni a rózsát,
És veled kellett volna töltenem az utolsó órát.

Kellett volna még egy tavasz,
Egy boldog, vidám szakasz.
Kellettek volna percek,
Hogy hadd gyűljenek a versek.

Fájdalmam fehér lapra rajzolom,
És feketére maszatolom.
Rácsepeg pár könnycsepp,
De talán így egy kicsit könnyebb.

Epilógus

Most itt ülök magányban,
A nélküle üres lakásban.
Várok valakit, ki kárpótol,
S valakit, ki tüzesen csókol.

Szeretnék újra érezni,
Szerelemtől vérezni!
Lehet, hogy még sokáig kell várnom,
Hogy álmom újra valóra váljon.
Erre legalább még van remény,
Hogy folytatódjon ez a regény.

Nos, ez az én szomorú dalom,
Mely miatt szenvedés minden napom.
Most könnyes szemmel nézek egy közös képet,
De emléked miatt mosollyal zárom ezt az évet.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lanyigeza2018. augusztus 25. 19:00

Kedves Ádám!
Nem vonom kétségbe tizennyolc évedet,
Annál inkább nem, nagyszerű versedet.
Szerény véleményem szerint ez egy kész költő kiforrt verse, el vagyok tőle ragadtatva. Az első sortól az utolsóig lekötötted figyelmemet, pedig igen sok sor van az első és utolsó között.
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok. Felvettelek figyelőmbe.
Szeretettel: Géza

Metta2018. június 27. 08:56

Kedves Ádám!
''Fájdalmam fehér lapra rajzolom,
És feketére maszatolom.
Rácsepeg pár könnycsepp,
De talán így egy kicsit könnyebb.''
Nagyon kifejező,fájdalmas alkotás!
Nagy szívvel,elismeréssel!
Margit

szombati2018. június 25. 16:51

''Kellett volna még egy tavasz,''

Versed megérint.
Együttérzek.
Meghat.
Tartalmas.
Szép és elismerésem!
Nagy-nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom