Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 69 év
Népszerűség: 917 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 348 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. július 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (98)

Pődör György

A félelem bolondjai

"Ki rettegést kelt másokban, maga is örök rettegésben él" Claudius Claudiánus

Elfogynak az égig érő, ősi fák,
cserjéken meg félelemként ül a köd.
Gyík - reményt takar a kő, a test kivár,
sok fürge lábat fóbia odaköt.

Hellász boldog, a tér gondolat-sivár,
felejt minden gondot, elvisel nyűgöt.
Csehókban búsong a sok vén borcsiszár,
legyint, és fanyar mosolyba fojt dühöt.

Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.

Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.

A Végtelen átlóján sorozatból

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


atelk2018. augusztus 13. 18:03

Ez most olyan hűha érzés. Nagyon tetszik. Gratulálok hozzá.

vargaistvanneel2018. augusztus 1. 11:20

Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.

Tiszteletem
Erzsi

Golo2018. július 22. 20:12

Szívet hagyok, kedves Gyuri: Mila

attoosz2018. július 20. 18:34

Tetszenek a verseit, mert ésszel vannak írva és fordulatokban gazdagok.
Üdv:attoosz

kicsikincsem2018. július 20. 18:14

Különleges alkotás. Tisztelettel és szívvel gratulálok.
Ilona

Erzsi-Zsu2018. július 19. 15:33

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok.
Erzsi

Andris100002018. július 19. 14:05

Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.

Bölcs és mély gondolatok! Versed szívemhez szólt! Köszönöm neked ezt az élményt! ÉS Gratulálok! Szivem és figyelmem hagyom!

Tisztelettel
András

Tai2018. július 19. 09:24

Gratulálok és szívwet hgayok, üdv

attila

Maria_HS2018. július 18. 16:28

Remek szonettedhez szívvel gratulálok: Maria

Seelensplitter2018. július 17. 22:53

Kedves Gyuri!

Nagyszerű szonettednél szívemet hagyom.

Üdvözlettel: Seelensplitter

konyamichael2018. július 17. 20:54

Gratulálok, minden tiszteletem, nagyon tetszik

ODDS2018. július 17. 20:25

Nagyon időszerű gondolatok! Elismerésem!

uzelmanjanos9562018. július 17. 19:52

Nagyszerű alkotásodhoz baráti szívvel gratulálok:János

kobzos2018. július 17. 18:50

Jó vers, gratulálok!

Tinka572018. július 17. 10:52

Kedves Gyuri! Nagyon kedvelem verseidet! Ez is lenyűgöz és tökéletes kifejezője mondanivalódnak! Szeretettel és szívvel Kriszti*

Callypso2018. július 16. 22:29

Már az alcím is kiváló és az első, valamint az utolsó pár sor természeti képei is remek keretet adnak ennek a szonettnek, kedves Gyuri! Így még jobban fokozod a már szinte fokozhatatlant... Sok szeretettel, őszinte elismeréssel gratulálok! Legyen ragyogóan napsütéses, ihletben gazdag heted! (:

kmezo2018. július 16. 19:12

így igaz, Gyuri, ahol már rozsdásak a hajnalok, ahol a legszebb álmainkat feladtuk, ott a remény rég nincs otton

1111112018. július 16. 18:22

''Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.''
Gyönyörű, szívvel: Piroska

Ahita2018. július 16. 14:05

''Elfogynak az égig érő, ősi fák,
cserjéken meg félelemként ül a köd.''

Nos, kedves Gyuri, elfogytak bizony, a maiak, bár igyekszenek, de nem érhetnek az égig, mert néhol foghíjas a létra, másutt pedig rossz, hazug a fok ami a magasság megértéséhez fölvezetne. A baj az, hogy aki mind ezt látja, észreveszi, nem javítani nem meri, de még szóvá tenni is gyáva, így az ''aljnövényzet'' is lassan fogyatkozik, kipusztul.

''Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.''

Csupa ''nagybetűs'' vers,!!! kedves Gyuri, a szív megint landolt a bal sarokban:):)
Szeretettel: Éva

jade10232018. július 16. 13:51

Kedves Gyuri!
Nagyszerű alkotás,bölcs tanító sorok!
Szívvel!
Margit

Bo_Flowers2018. július 16. 10:12

A verseid itt vannak az álmaimban, róluk álmodtam és képzeld el, hogy rólad is, mert te vagy a kedvenc költőm, ezért minden versedhez szíveket adok, nagyon szeretlek, mint költő-barát!

Marimama2018. július 16. 09:42

Nagyon tetszik.❤

Bo_Flowers2018. július 16. 08:38

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

V.P.2018. július 15. 22:41

Remek soraidhoz tisztelettel gratulálok!

rapista2018. július 15. 22:20

A romantikus ókor? Valóban átlós/g és végtelen, aki nem ismeri, még körvonalait sem, kevesebbet ér!

kerek2018. július 15. 21:26

Fél elem
Az egész átlóján

dobosigyorgy2018. július 15. 21:16

SZUPER! Szívvel gratulálok.
Tisztelettzel:-Gyuri

Pesterzsebet2018. július 15. 20:28

Kedves Gyuri! Mindig megéri olvasni a verseidet. Legalább kicsit tájékozottabb lesz az ember. Különös verseidet mindig valami misztikum veszi körül. Szívvel olvastam. Üdv. Gina

meszaroslajos602018. július 15. 20:02

Tetszik, gratulálok szívvel, Lajos.

barnaby2018. július 15. 17:29

Elgondolkodtató bölcs sorok...fajsúlyos, remek vers. Nagy öröm volt olvasni. Sőt! Ezt többször kell, hogy igazán befogadja az ember...Gratulálok és üdvözöllek tisztelettel:b

gyorgyjeko2018. július 15. 15:53

Kedves Gyuri! Tetszik a vers, egyedi, amint a többi is! Szívet érdemel, üdv. Gyuri

Schmidt-Karoly2018. július 15. 15:14

Kedves Gyuri!
Főleg a harmadik versszakon elmélkedem. A sors ki(k)nek is vadalma? Azoknak, akik a félelmet, mint hatalma(s)t táplálják, oly annyira, hogy még a legszebb álmaikat is koszos pénzért eladják. Hát..., az anyagi világnak ez az (egyik) igazi buktatója. Igaz, a címkében a ''Remény'' van megjelölve, én mégis úgy érzem a negyedik versszak kapcsán, hogy a reménytelenség lehet csak mindennek a következménye.
Jó egészséget kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

bogyi2018. július 15. 13:57

Szeretettel és szívvel gratulálok!

szombati2018. július 15. 13:53

Nagy szívvel gratulálok!
Szeretettel!
Tibi

Dram2018. július 15. 12:30

Bölcs gondolatok remek szonettbe
foglalva. Szívvel, tisztelettel; András.

judit.szego2018. július 15. 09:08

Nagyszerű vers, szeretettel gratulálok!

Pflugerfefi2018. július 15. 08:51

Ritkán vannak jó pillanatai annak,
akit a félelem gyötör!
Szívvel gratulálok nagyszerű szonettedhez!
Feri.

kintkong102018. július 15. 08:43

Jó vers. Gratulálok. J.

Agi632018. július 15. 07:06

Nagy tiszteletem és fejhajtásom feléd Gyuri!
Remélem nem haragszol nekem az alábbiak kattantak be:
Radnóti Miklós: ''Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.''

''Az önkényuralom maga neveli fel elpusztítóit.''
Lipták Gábor
Szívvel Ági

Zsemike2018. július 15. 06:21

Nagyon jó vers!
Nagyon tetszik!
Tisztelettel:Gyuri

patakizsuzsa2018. július 15. 06:20

''a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''
Bölcs soraidat köszönöm ! Szívvel, üdvözlettel:
Zsuzsa

roseprincess2018. július 14. 23:38

''Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''

Valóban bölcs és igaz meglátás.
Szívvel, Alexa

egrizsoka2018. július 14. 23:24

Tisztelettel, szívvel olvastam fantasztikus versedet,
Zsóka

Fanni.2222018. július 14. 22:54

Gyönyörű vers!

lazarhzs2018. július 14. 22:22

A vak kétely... Mindig örömmel olvasom szonettjeidet.

196119612018. július 14. 21:47

Elnémultam...

szívből gratulálok!
Árnyék és Fény

41anna2018. július 14. 21:36

Gyönyörű ❤ !
Szívvel Melinda

merleg662018. július 14. 21:25

Kedves Gyuri!

Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.

Csodaszép remény-szonetted szívvel és szeretettel olvastam. Nálam ez a nap verse a VERS! Gábor

montor2018. július 14. 21:14

Nagyszerű szonett!
Szívből gratulálok!
Eszter

lejkoolga2018. július 14. 20:57

Szép szonett!
Szeretettel, szívvel: Olgi

dr.vegha2018. július 14. 20:48

Benéztem Gyuri egy pillanatra, aztán szembejött velem ez a remek szonett!
Üdvözöllek!
Attila

m.falvay2018. július 14. 20:45

Remek szonett , a félelem nagyon rossz érzés és korlátoz .
Szívvel gratulálok Miki

kincseshaz2018. július 14. 20:44

Nagyszerű a vers, köszönet az ismertetésért.
Szívet hagyok Nálad. Ilona

Elise2018. július 14. 20:08

''a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''

Hát ne hagyjuk! Remek szonettedhez szívet küldök!
Elise

kokakoma2018. július 14. 19:47

Jól látod! Remélem egyszer túljutunk a félelmünkön. Szívvel gratulálok. Jancsi

feri572018. július 14. 19:39

Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.

Nagyon szép reményversedhez

Szívvel gratulálok
Feri

Martonpal2018. július 14. 19:37

Remek vers!
Gratulálok...attila(34)

1-9-7-02018. július 14. 19:31

Kedves Gyuri szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok egyik kiváló gyöngyszeméhez sorozatodnak Anikó

galadrielurno2018. július 14. 19:14

Kedves György nagyon tetszik a vers, a mottó még csak kiemeli a mondandóját, gratulàlok.

molnarne2018. július 14. 19:06

Remek alkotás szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

Zsuzsa03022018. július 14. 19:05

Elgondolkodtató, bölcs, igaz szonettedet örömmel, szeretettel, szívvel olvastam. Szép estét kívánok: Zsuzsa

M.Laurens2018. július 14. 19:04

Őszinte szívvel gratulálok nagyszerű szonettedhez!
/ Miklós /

Zseraldina2018. július 14. 18:55

Gratulálok!

szalokisanyi12018. július 14. 18:53

Remek alkotás.
Gratulálok!
Sanyi

gelnadi-gabor2018. július 14. 18:37

Nagyon jó szonett. A félelem sajnos manapság is velünk él. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Evanna2018. július 14. 18:00

Elgondolkodtató vers!
Szívvel gratulálok!
Evanna

szjuma32018. július 14. 17:42

Nagyon tetszik. Szeretettel Magdus

lelektunder2018. július 14. 17:37

Kedves Gyuri!

Széles látóköröd, tudásod versbeformálása mindig nagy élményt nyújt nekünk!
Tanítasz bennünket vele, gondolatokat ébresztesz és ''rákényszerítesz'', hogy olvassunk Claudiusról, ki is volt Ő valójában!
Semmi nem változik, lehet itt bármilyen éra, a félelem midig rátelepszik a világra és megbénítja, az álmokat azok élik meg, akik a félelmet keltik.
''Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod''
Bölcs gondolataidat szívvel olvastam:Ági

bardosedit2018. július 14. 17:32

Kedves György!
Ismét nagy élménnyel olvastam. Örülök, hogy megismerhetem remek verseit, bölcs gondolatait. Szívvel, szeretettel:Edit

1957052520122018. július 14. 17:25

Nagy igazság, bölcs gondolatok. Szívvel gratulálok , Irén

J.Teca2018. július 14. 17:01

Kedves Gyuri! Gratulálok versedhez, melyben a rettegésben élő ember
magányosságát, annak rejtelmeit mutattad be. Reméljük ,hogy Európának
nem kell harapdálnia, mint Claudiánusnak hanyatló Róma keserű almáját!
Szívvel üdvözöl:J.Teca (Jeney Terézia)

Kicsikinga2018. július 14. 17:01

Hatalmas ismeretanyaggal rendelkezel, amiről ez a kiváló műved is tanúskodik!
Nagyon örülök, hogy olvashattam!

SzaipIstvanne2018. július 14. 16:39

Kedves Gyorgy, mindig elolvasom az ismertetot is, majd remek versedhez szivvel gratulalok. Igenyes alkotas, mint mindig. Maria

m.agnes2018. július 14. 16:36

Szép, mint mindig...

JohanAlexander2018. július 14. 16:29

''Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''

Kedves Gyuri, nagyon tetszett, alkotásod!
Nagy szívet hagyok!

csp012018. július 14. 16:14

Nekem a fa-cserje képe különösen tetszik. Megadja az alaphangot. Ez is erős didaktikus költemény.

orok.szerelem552018. július 14. 15:57

Kedves Gyuri!
,,Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''
Engem eme gondolatod ,,fogott meg''.
Szívet hagyva, elismeréssel gratulálok remekedhez!
Margit

pete572018. július 14. 15:54

Megint tanultam valamit (az ismertetőből) és érdeklődéssel olvastam a verset.
Elismeréssel, szívvel gratulálok!
Margit

lanyigeza2018. július 14. 15:35

Kedves Gyuri!
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Géza

babumargareta012018. július 14. 15:34

Kedves Gyuri.
Sokatmondó soraidat szeretettel olvastam !
Oly hellenisztikus értelmet adtam neki !
''Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.''
''A Végtelen átlóján '' sorozatot nem
ismerem ,da valószinu osszefugg a
hatalommal !
Gratulálok szivvel....Babu

laszloklara2018. július 14. 14:50

Kedves Gyuri, sokatmondó versedet szívvel olvastam

Agnes542018. július 14. 14:19

Bölcs gondolatok. A félelemmel szembe kell nézni, s ezt kevesen merik megtenni.

Ági

Olga752018. július 14. 14:18

Hű, de jó és milyen igaz!
Szívvel, elismeréssel adakozom!
Olgi

anci-ani2018. július 14. 14:10

''Szól a bölcs: - A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.''
Gyönyörű bölcs gondolatokkal teli szonettedhez kedves Gyuri
gratulálok szívvel, szeretettel: Anci

Motyo012018. július 14. 13:50

2.

dvihallyne452018. július 14. 13:48

Kedves Gyuri!

Nagyszerű szonettedet szívvel olvastam.

Nagyon szépen köszönöm az érdekes, értékes ismertetődet,

Most én is tanultam valamit!

Üdvözlettel:Saci

gypodor(szerző)2018. július 14. 13:42

Kedves Poet Társak! A sorozatom következő alakja inkább költő, mi nt filozófus volt. Claudius Claudianus a 4-6 században alkotott, arőssége az eposz és az epigramma volt. Alexandriában vagy Canopusban született pogány szülőktől. Valószínűleg görög nevelésben részesült, de ez a nevelés hiányos lehetett, mert 395-ben Alexandriából Rómába ment, bizonyosan azért is, hogy magát tovább képezze. Ott csakhamar megismerkedett több befolyásos személlyel, és különösen kegyelt embere lett a híres hadvezérnek, Stilichónak. Elkísérte őt Milánóba és különféle tisztségeket kapott tőle. (A 15. században találtak a Traianus fórumán egy oszlopot, mely az ő tiszteletére emeltetett Arcadius és Honorius császárok idejében; ez oszlop tribunusnak és notariusnak nevezi.) Miután visszatért Rómába, 400-ban még egyszer megfordult Alexandriában, hogy megnősüljön. Halála 404 vagy 408 körül történhetett, mivel azon túl semmi sem tudható róla.Görögül filozofált, de verseit latinul írta. Műveiből igazi költői tehetség, gazdag képzelet, erő és elegancia sugárzik. Általában Vergilius és Statius követője. Az 5. században élt Sidonius Apollinaris clermonti püspök erősen utánozta. Engem a gondolatai „fogtak meg”.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom