Szerző
Végh Attila dr.

Végh Attila dr.

Életkor: 56 év
Népszerűség: 610 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 790 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. július 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (98)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Végh Attila dr.

Apokalipszis

Tavaszba fordul vigaszul az ég.
Néma keservek mind odalettek.
Amit hozott, azt elvitte a tél,
éledő fák nekem tetszelegnek.

De rajtam már semmi sem a régi:
őszes halánték, elhagyott mosoly.
Vajon, bírom-e sokáig nézni,
ahogy e világ lassan leomol?

Ma még reggel madárszóra ébred
a lustaságból kikelt szürke nyáj.
A levegő lassan ölve éltet,
szülő jó anyánk így haragszik ránk.

Majd vérében úszni kezd a folyó,
s az esőhöz újra kell köpönyeg.
Sötéten kormol az üveggolyó,
a búzában sem lesz így köszönet.

Tavaszt idéz... ha apák mesélnek,
hogy milyen volt látni a tegnapot.
De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik, mert vakok.

2018., Régi és új ismerőseimnek, üdvözlettel

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Bo_Flowers2021. február 10. 12:04

Nagyon szép verset írtál, kicsit meghatóan, kicsit jóízűen, tápláltál szép és mély érzelmeket, őszintén gratulálok neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt kedves Attila!

Bo_Flowers2021. február 10. 10:43

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Bo_Flowers2020. június 21. 12:23

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

lorso2019. augusztus 13. 08:50

Nagyszerű alkotás!
Zsolt

Bo_Flowers2018. december 11. 11:55

Nagyon komoly gondolatai vannak Önnek, szép kerek történet ez a vers, köszönöm szépen az élményt kedves Attila!

Bo_Flowers2018. december 11. 10:57

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

redred2018. november 3. 20:55

Kiváló.

dr.vegha(szerző)2018. október 12. 16:36

@Bo_Flowers: Őszinte szívből örülök :-)

dr.vegha(szerző)2018. október 12. 16:35

@palko64: Szia, Pali, rég ''beszéltünk'' erre most reagálnom kellett. Kicsit kénytelen vagyok hanyagolni ezt az oldalt, de ehhez a nagy családhoz jó mindig visszatérni. Köszi a kommentet :-)
Barátsággal, Attila

Bo_Flowers2018. szeptember 11. 10:24

A kedvencemnek jelöllek, mert te vagy a sokadik kedvencem itt a poet oldalon!

Bo_Flowers2018. szeptember 11. 10:19

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

palko642018. augusztus 23. 16:09

Szia Attila!
Olyan ez a vers, mintha egy sújtólégrobbanás lökéshulláma elé kéne állnom, vagy egy atomerőmű hűtőfolyadékkal teli tartályába kellene lemerülnöm. Azért ha lehet, mégis inkább ezt a verset választanám, bár nem biztos, hogy épségben megúsznám. Bár külsérelmi jeleket nem észlelek magamon, a lelkemet megérintette az apokalipszis szele...
Barátsággal üdvözöllek: Pali

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 21. 16:02

@rojamsomat: Te vesztél el? Mit szóljak én? :-) Köszönöm, hogy jöttél :-)
Attila

rojamsomat2018. augusztus 21. 10:39

Hát itt jöttél!
Látod ennyire elvesztem.
Nagyszerű ez a vers, mindig jól láttad az élet dolgait!
Szívvel,,,,,,Tamás

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 20. 15:12

@Hero: Egyetértek, inkább Fel :-) kösz, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 20. 15:11

@BakosErika: Köszönöm szépen kedves Erika!
Örülök, hogy jöttél és olvastál!
Attila

Hero2018. augusztus 14. 11:54

az apokalipszis bizony elszomrít :(
Fel az újjászületésre ! :)

Áldással,
Roland (BakkerFrédi)

BakosErika2018. augusztus 7. 19:48

Örülök, hogy újra olvashatlak, kedves Attila.
Szerettem a verseidet, ezt is.
Gratulálok.

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 5. 18:32

@stapi: Remélem azért tényleg lesz még 100 év múlva is, aki ráaakad a mostani versekre is, és néhányat el is olvas!
Nagyon köszönöm véleményedet, egyetértő gondolataidat!
Attila

stapi2018. augusztus 3. 18:49

Nagyon jó verset írtál róla, gratulálok! (Talán amíg ilyenek születnek, van remény... Persze olvasó nélkül aligha!)

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 3. 16:28

@zelgitta1: pont most voltam nálad kedves B., köszönöm, hogy olvastál. Igaz, a válaszok már valóban nem lehetnek megnyugtatók, persze az önámítás még működik.
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 3. 16:24

@cris1: Köszönöm, hogy itt is jártál Cris!
Attila

cris12018. augusztus 3. 00:27

Kedves Attila!
Kemény szavak, kemények de igazak! Újabb csodálatos versednél szívem hagyom!
Szeretettel: Krisztina

zelgitta12018. augusztus 2. 13:07

Ó..., ez nagyon erős lett, Attila. Mióta nem jártál erre, lám mi lett, a már addig is a lejtőn elinduló, s mára egyre gyorsuló világunkkal...Nincs megnyugtató válasz a kétségeidre, már nincs...
Üdvözöllek újra itt❤
B.

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 19:00

@gelnadi-gabor: Köszönöm Gábor, én is örülök, hogy olvastál!
Attila

gelnadi-gabor2018. augusztus 1. 18:46

Örülök, hogy újra olvashatom ígényes, szép verseidet. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:12

@Melly79: Igen, látom, mintha újrakezdted volna az ittlétet.. kellett is hagynom egy figyelést :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:06

@vargaistvanneel: Köszi Erzsi, örültem Neked :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:05

@Zsemike: Köszönöm véleményed Gyuri!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:05

@church73: Köszi Zoli, hogy megérkeztél, üdv neked is, barátsággal,
Attila

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:04

@Bo_Flowers: Cuki vagy, de nem hinném, de azért jól esett a májamnak :-)

dr.vegha(szerző)2018. augusztus 1. 18:03

@kodrane: Köszönöm véleményedet és azt is, hogy elidőztél versemnél!
Attila

Melly792018. augusztus 1. 17:12

Azt hittem nem látok jól!
De igen...újra itt vagy, és ennek örülök.
Közben én is elvoltam, de újra itt megint.
Üdvözletem.

vargaistvanneel2018. augusztus 1. 11:40

Kedves Attila!

Örülök, hogy ismét látlak! Elgondolkodtató, nagyszerű alkotást hoztál!
Mély tisztelettel
Erzsi

Bo_Flowers2018. július 31. 09:55

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsemike2018. július 30. 20:54

Nagyon jó vers, elgondolkodtatott.
Szeretettel és tisztelettel:Gyuri

church732018. július 30. 13:33

No igen, nem túl jó fele mennek a dolgok..
Üdv. ismét! Barátsággal: Zoli

Bo_Flowers2018. július 30. 10:05

Kimagasló tehetség vagy gratulálok hozzá

kodrane2018. július 28. 20:34

Kicsit elidőztem itt, és elgondolkodtam, vajon mesélnek még az apák? És ha igen, van-e aki hallgatja? Szívem itt hagytam!

dr.vegha(szerző)2018. július 28. 11:10

@Zsuzsa-Amriswil: Kedves Zsuzsa, én is hasonlókat kívánok, még szerencsére nyaralás és pihenés előtt vagyok :-)
Üdvözöllek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 28. 11:09

@Ahita: Köszönöm Éva, hogy olvastál és hogy megosztottad hasonló aggodalmaidat, gondolataidat!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 28. 11:08

@hillailaszlo-ve: Kedves László! Azt hittem, már a figyelődben voltam :-) De a tréfát félretéve, én is örülök, hogy köztetek vagyok újra!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 28. 11:06

@laszloklara: Köszönöm Klára, rég olvastál, mert régen is írtam :)
Attila

Zsuzsa-Amriswil2018. július 27. 12:13

Én is befutottam :)

Szia, kedves Attila, örülök, hogy újra itt láthatlak. Szomorú soraid meghatottak, nagyon szép verset alkottál.

Üdvözöllek szeretettel, kellemes nyarat és jó pihenést kívánok:

Fazekas Zsuzsa

Ahita2018. július 26. 10:46

Kedves Attila, a versed aggódó gondolataim képzeteit idézi, mert vannak napok, pillanatok, amikor ennyire vészterhesen terpeszkedik a figyelő emberre a jelen, és jövő korok iránti felelősségérzet, hiszen gyermekeink, unokáink, utódaink vannak. Talán elkerülhetetlen a vég, és az azt követő valami új, másnak a kezdete, talán mindig is így volt, de nehéz ezzel szembesülni. Ahogy az ember egyszemélyes életében is vannak ''korszakok'', amik kezdődnek, végződnek, újak kezdődnek... míg élünk:):):)
Attilám, örülök, hogy újra itt vagy, értékes gondolataidra szükség van, mint ahogy mindenkiére, akiben a jó szándék a fő vezérelv!
Szép szív, szeretettel: Éva

hillailaszlo-ve2018. július 26. 00:40

Kedves Attila!
A lélek szomorúsága érződik verseden!
Nagyon jól látod, a jövő ilyen szomorú!
''Vajon, bírom-e sokáig nézni,
ahogy e világ lassan leomol?''
''A levegő lassan ölve éltet,''
''Sötéten kormol az üveggolyó,''
Szomorú képek!
Azért nagyon örülök, hogy ismét köztünk vagy,
Nagyon hiányoztál! Figyelőbe vettelek!
Szomorúan szép versedhez
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Frank-Shaft2018. július 25. 21:55

@dr.vegha: Tudom, de nah... :D

laszloklara2018. július 25. 20:16

Szeretettel üdvözöllek én is, már rég olvastam tőled,de a fenti vers igaz szomorú, de egy remekmű

dr.vegha(szerző)2018. július 25. 18:43

@Martonpal: Köszönöm attila, az a jó, hogy olyan versszakot emeltél, ki amit eddig senki, legalábbis nem emlékszem :-) nem tűnök el, de az biztos, hogy kevésbé leszek aktív, próbálom megtalálni az ideális egyensúlyt..
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 25. 18:41

@ereri: Nagyon köszönöm véleményedet, főleg, hogy szántál időt egy kis elemzésre, ebben a rohanásban :-) Üdv: Attila

Martonpal2018. július 25. 11:48

Szeretettel üdvözöllek,hiányoztál.Hiányzott a finom kritikai érzékkel más verséről megírt véleményed,példád.Hiányoztak a verseid. Jó hogy itt vagy!
Remek,precíz alkotással tértél vissza.Csemegézni lehet gondolataid által szült mondanivalók között.
Az egész verset kiemelhetném,de talán egy versszak ami engem nagyon megfogott.az utolsó órában elhangzott figyelmeztetésed:
''Ma reggel madárszóra ébred
a lustaságból kikelt szürke nyáj.
A levegő lassan ölve éltet,
szülő jó anyánk így haragszik ránk.''
Köszönettel és tisztelettel gratulálok...attila 73.

ereri2018. július 24. 23:06

''Tavaszba fordul vigaszul az ég.
Néma keservek mind odalettek.
Amit hozott, azt elvitte a tél,
éledő fák nekem tetszelegnek.''

''Tavaszt idéz... ha apák mesélnek,
hogy milyen volt látni a tegnapot.
De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik, mert vakok.''

Gyönyörű alkotás kedves Attila! Különösen tetszik az évszak-keret: az első és az utolsó strófa, amelyek a jelen és a múlt tavaszait idézik elénk - és ugyanakkor a szomorú jövőt is előrevetítik... Nagy erejű, nyomot hagyó írás, az üzenete pedig örök - rossz felé tart a világ - és, ha tehetetlenül sodródunk, aligha kerülhető el az egyre közeledő vég. Elismerésem és nagy-nagy szívem hagyom e kifejező és tartalmas sorok mellett - szeretettel, mély tisztelettel: E. E.

kintkong102018. július 24. 22:08

Köszönöm, Attila. Igen, tudom. Örülök a jelentkezésednek
Versed minden sorát egyetértéssel és hozzád hasonló érzésekkel olvastam. Sajnos én is így látom a világot. J.

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 21:16

@flagranti-poeta: Kedves Thomas! Én meg másfél éve nem léptem be, úgyhogy még mindig Te voltál a fürgébb...ne félre a tréfával, örültem, hogy itt voltál és hogy tetszett a versem!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 21:11

@Callypso: megvolt, hála Ernst Ferinek, kicsit kimozdított az ihlettelen hónapokból :-) köszönöm véleményedet is, jólesett :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 21:07

@fodoristvanne: Köszönöm véleményedet Erzsike, alapjában optimista vagyok, még ha a verseimen is ez nem is látszik :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 21:06

@Doli-Erzsi: Köszönöm szépen Erzsi, üdvözöllek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 21:00

@RudolfB: Kedves Rudi, új ismerősöm, mindenesetre betettelek a figyelőmbe én is, örülök, hogy olvasol, olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 24. 20:59

@editmoravetz: Kedves Editke! Köszönöm, hogy itt jártál, próbálok valamivel aktívabb lenni, ez másfél év hallgatás után nem könnyelmű ígéret :-) A vers most ilyen hangulatúra sikeredett!
Attila

flagranti-poeta2018. július 24. 10:10

Kedves barátom már kb 450 éve hogy nem beszéltünk.
Nem is csoda hiszen jó egy évig be se tudtam ide lépni.
Rémesen rémes versed, ám meg is nagyszerű és szuper.
Ez nekem nagyon tetszett, sajnálatos módon sok a semmit mondó vers.
Viszont nagy ♥ hagyok.
Thomas

Callypso2018. július 23. 22:39

Nem mindennapi, művészi, csodás, de nagyon szomorú és sajnálatos költeményedhez sok szeretettel, nagy szívvel és őszinte elismeréssel gratulálok, kedves Attila! Legyen ragyogó, ihletben gazdag heted! (:

fodoristvanne2018. július 23. 20:05

Kedves Attila!
Kissé szomorkás hangulatú, mégis sokatmondó versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Ne feledd: a felhők mögül mindig kisüt a nap!
Üdvözlettel: Erzsike

Doli-Erzsi2018. július 23. 18:16

Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Erzsi

RudolfB2018. július 22. 19:44

Hú de nagyszerű kedves Attila! Örülök, hogy újra olvashattalak itt! :) Rudi

editmoravetz2018. július 22. 17:25

Kedves Attila!

Szívvel-szeretettel köszöntelek - öröm számomra, hogy visszatértél közénk!

Kicsit kesernyés ez a versed - de bízom benne, lesz még sok szép vidám pillanat, mellyel megajándékozol bennünket.

E szomorúsághoz mégis szív dukál - szeretettel gratulálok: Edit /63./

dr.vegha(szerző)2018. július 22. 15:10

@virginas_andras: Igen, előbújtam :) köszönöm, hogy jöttél!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 22. 15:09

@Golo: Köszönöm Mila!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 22. 15:08

@Frank-Shaft: :-) idézőjelbe tettem :-)

dr.vegha(szerző)2018. július 22. 15:04

@montor: Köszönöm Eszter véleményedet és az olvasást!
Attila

virginas_andras2018. július 22. 11:04

valamit újra felfedezni... régi és mégis új... na meg fordítva...
vártam, hogy felbukkansz újra...
Üdv.
András

Golo2018. július 22. 08:34

Szívet hagyok, kedves Attila: Mila

Frank-Shaft2018. július 21. 22:59

@dr.vegha: Nem bizonyítványnak szántam, csak azt szerettem volna jelezni, hogy kiválónak tartom a verset! :) :)

montor2018. július 21. 21:06

Nagyon szép a vers, sajnos szomorú jövőt vetít előre.
Erős, ''ütős'' vers!
Gratulálok, szívvel!
Eszter

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:30

@Varimarici: Köszönöm szépen kedves Marika!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:30

@szombati: Köszönöm Tibi, hogy olvastál és a véleményedet is!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:29

@lizomka: Örülök, hogy jöttél, hugi :) :) Köszönöm véleményed!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:28

@Seelensplitter: Örülök, hogy így láttad kedves Szabolcs, üdvözöllek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:27

@adamne: Részemről az öröm kedves Manyi, hogy olvastál és hogy tetszett a versem!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:26

@attgreen: Köszi Atti, jólesett ''májamnak'' a véleményed!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:25

@Pflugerfefi: Köszönöm kedves Feri figyelmedet!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:25

@111111: Örülök Piroska, hogy így gondolod! Üdvözöllek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:24

@m.falvay: Köszönöm véleményedet Miki és azt is, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:23

@Frank-Shaft: Örülök Feri, köszönöm a ''bizonyítványt'' :)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 21. 17:22

@G.Gabi: Köszönöm Gabi, üdvözöllek!
Attila

Varimarici2018. július 21. 16:47

Kemény és szomorú filozófia. Szívvel szeretettel olvastalak.
Marika

Törölt tag2018. július 21. 16:24

Törölt hozzászólás.

lizomka2018. július 21. 16:21

Drága Attila bátyóm!
Igazán szívbemarkoló verset írtál!
Szívem szeretetével olvastalak:)
Kati

Seelensplitter2018. július 21. 15:39

Kedves Attila!

Az utolsó két sor üt igazán szíven, bár az egész alkotás mélyen megrázó.
Az élet nagy igazsága lapul a sorok közt...

Üdvözlettel: Seelensplitter

adamne2018. július 21. 14:47

Nagy örömmel köszöntelek kedves Attila!!!!!!!!!!!
Nagyon szép, szomorkás,és színvonalas versel jöttél, jó, hogy
olvashatlak. Gratulálok szívvel, nagy szeretettel:Manyi

attgreen2018. július 21. 09:44

''éledő fák nekem tetszelegnek.''... nekem a versed!:))))
Jó viszontlátni régi ismerősöket, ilyen verssel még teljesebb az élmény.
Szívből gratulálok:
Attila

Pflugerfefi2018. július 21. 09:41

Remek mélabús érzelemvilággal
szerkesztett kkiváló vers!
Szívvel gratulalok Feri.

1111112018. július 21. 09:03

Komoly vers, a régi magas szintű a színvonal , kedves Attila ismét örömmel, szívesen olvastalak. Piroska

m.falvay2018. július 21. 05:57

De jó , hogy újra itt vagy !
Remek versben festetted le rossz irányba haladó mindennapjainkat .
Szívvel Miki

Frank-Shaft2018. július 21. 00:19

Úúú! Újra itt! :) Még mindig csillagos ötös! Imádtam! ;)
F.

G.Gabi2018. július 20. 23:04

Örülök, hogy újra itt vagy! Igényes, érzelmes versednek szintén. Szívvel, szeretettel, Gabi.

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:42

@babumargareta01: Kedves Babu! Megjöttem, elmegyek, de próbálok hamarabb visszajönni, köszönöm kedves soraidat!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:41

@antalsara: Örülök véleményednek, figyelmednek kedves Sára!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:40

@Radaszsuzsanna: Kedves Zsuzsi! Annyira ne örülj, sajnos nagyon kevés időm van, de az ilyen véleményekért érdemes gyakrabban jönnöm!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:38

@M.Laurens: Kedves Miklós! Örülök, hogy figyelmeddel megtiszteltél!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:38

@Evanna: Köszönöm soraidat kedves Evanna!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:37

@bardosedit: Köszönöm figyelmedet Edit!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:36

@Dram: Szia, András, köszönésként, igen, bár továbbra sem leszek túl aktív :( Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:35

@Eleonora: Örülök Nóra soraidnak, hiányoztatok, csak beköszöntem, de visz tovább az utam..de próbálok gyakoribb vendég lenni!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:33

@molnarne: Köszönöm szépen Ica!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:33

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen Zsuzsa!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:32

@kicsikincsem: Köszönöm szépen kedves Ilona, örülök, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:32

@tusimama: Örülök Rita, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:31

@lantgyorgyi3: Köszönöm Györgyi soraidat, féltés, felkiáltás, figyelmeztetés, elkeseredettség..a jövőképet meg soha ne tapasztaljuk meg.
Üdvözlettel:
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:28

@Elise: Ez igaz, kedves Elise, örülök, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:27

@bereczkif: Köszi, Feri!
Üdvözlettel,
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:27

@dvihallyne45: Köszönöm kedves soraid Saci!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:26

@Liwet: Kedves Liwet! Örülök soraidnak, csak idetévedtem, de jó olvasni régi ismeretlen - ismerősök kedves sorait. Két versem van ezen kívül, ami új, régieket nem akarok hozni, lehet, hogy inkább csak olvasgatok, ha lesz időm, aztán talán megjön az ihlet is :)
Neked is szép nyarat!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:23

@m.agnes: Kedves Ági, sajnos nem is fogom pótolni..beköszöntem, mert hiányoztatok!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:22

@lejkoolga: Hát, igen..van még.. keveset írok mostanság, nem is tudom, hogy miért ilyen téma jutott eszembe. Köszönöm, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:20

@Maria_HS: Jöttem is, meg nem is Maria, de örülök nektek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:19

@tarnaics: Ez igaz, Csaba :) Kösz, hogy jöttél!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:17

@Pesterzsebet: Kedves Gina..mondanám, hogy á, dehogy, de hazudni nem tudok :( Örülök, hogy olvastál, én is hagyok nálad egy figyelést.
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:15

@Trombone: Hát, barátom, sajnos nem maradtatok le semmiről, mert alig írok :( Hiányzik valahol és Ti is!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:14

@rildi: Én is nagyon örülök véleményednek kedves Ildi, főleg, hogy leírtad a belőled kiváltott hatást, érzést!
Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:10

@JohanAlexander: Köszönöm szépen figyelmedet, véleményedet!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:10

@Abraks_Anna: Köszönöm szépen Adri!
Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:09

@fiddler: Köszönöm Laci!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:09

@gypodor: Igen, Gyuri, másfél év...bár nekem nem tűnik annyinak, de tény.. próbálok hamarabb jelentkezni :-) Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:07

@Mary05: Köszönöm figyelmedet kedves Marika!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:04

@MaryLance: Köszönöm Mary, örülök :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:03

@WNOR: Norbi azért ne túlozz, de azért köszönöm :-)
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:02

@KomaromiIstvan: Nem volt szándékos kedves István, de azért jól vagyok :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:02

@szalokisanyi1: Köszönöm Sanyi, üdvözlettel, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:01

@kovjoe: Köszi, ütős vélemény, egy -két új versem van még, de aztán semmi :( Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 22:00

@nefelejcs: Kedves Anikó! Örülök, hogy úgy láttad, hogy a színvonal maradt, sajnos keveset írok mostanában. Örültem Neked!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:58

@Sanyipapa: Köszönöm Sanyi, örülök, hogy olvastál!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:57

@orok.szerelem55: Köszönöm Margit, betettelek a figyelőmbe, mit lehet tudni, hátha egyszer tényleg aktívan visszatérek. Üdvözlettel:
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:55

@Kicsikinga: Köszönöm Kinga, megtisztelsz véleményeddel. Sajnos nagyon keveset írok mostanság :( Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:54

@dobosigyorgy: Köszönöm Gyuri, sajnos nem ígérhetem, hogy újra aktív leszek. Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:53

@anci-ani: Kedves Ancika, örülök, hogy írtál, köszönöm soraidat!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:52

@merleg66: Aranyos vagy Gábor, köszönöm szépen soraidat!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:51

@fernst69: Örülök én is Neked, sajna csak beköszöntem, mert hiányoztatok, és hiányoznak a közöd verselgetéseink is, de sajna most böjtidőszak van :( Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:49

@uzelmanjanos956: Köszönöm kedves János, örülök soraidnak!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:48

@pete57: Köszönöm kedves Margit :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:48

@Metta: Kedves Margit! Csak hagytam egy kis életjelet, hogy azért gondolok Rátok!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:46

@jocker: Köszi Jocker, üdvözöllek!
Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:45

@Marimama: Kedves vagy Marika, sajnos jövetelem csak időleges, de Ti is hiányoztatok! Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:44

@1-9-7-0: Kedves Anikó! Sajnos az túlzás, hogy visszatérek, egyszerűen erre már nem marad időm, pár verset írtam csak, azokat néhanapján felrakosgatom. Üdv: Attila

dr.vegha(szerző)2018. július 20. 21:41

@feri57: Köszönöm Feri figyelmedet!

babumargareta012018. július 20. 21:04

Kedves Attila!
Végre megjöttél !Örvendek Neked, !
Szomorú Apokalipszis-t jósoló soraidhoz szivvel gratulálok.....Babu

antalsara2018. július 20. 20:21

Kedves Attila! Félelmet Apokalipszist vetítették elém! Oly sok mondanivalót hordoz képeivel, hogy újra olvasásra késztet! Szeretettel: Sára ♥

Radaszsuzsanna2018. július 20. 19:38

Kedves Attila!

De jóóóóóóóóó, hogy visszajöttél!!!!!!!! Az élet már csak ilyen mindig változik és ez a mi túlélésünk egyik záloga is úgy változni, hogy az alapok maradjanak....... Bölcs soraidhoz szívből gratulálok!!!!!!!

Zsuzsi

M.Laurens2018. július 20. 18:03

''Ma még reggel madárszóra ébred
a lustaságból kikelt szürke nyáj.
A levegő lassan ölve éltet,
szülő jó anyánk így haragszik ránk.''
---
Fogadd őszinte tiszteletem és elismerésem szívszorító soraidért.
/ Miklós /

Evanna2018. július 20. 18:02

Örömmel és szívvel olvastam remek, aggodalmaidról szóló versed, kedves Attila!
Evanna

bardosedit2018. július 20. 16:44

Mély gondolatait szívvel olvastam. Edit

Dram2018. július 20. 16:42

Isten hozott..., köszönésként
elgondolkotatót tettél elénk.
Szívvel olvastalak; András.

Eleonora2018. július 20. 15:57

Szomorú mély versednél szívvel vagyok.

Reménylem, hogy nagyon szép lesz az ősz, hisz már újra itt vagy!
Szeretettel Tisztelettel
Nóra

molnarne2018. július 20. 15:29

Nagyon szép szomorú alkotás szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

Zsuzsa03022018. július 20. 15:28

Elgondolkodtató versedhez szívvel gratulálok. Tisztelettel és szeretettel: Zsuzsa

kicsikincsem2018. július 20. 14:58

Örömmel olvaslak itt újra, szívvel gratulálok.
Ilona

tusimama2018. július 20. 13:40

Elgondolkodtató versed szívvel olvastam! Rita

lantgyorgyi32018. július 20. 13:40

Ha ez a vers valami nagyot takar, akkor igen fontos a mondanivalója .
De én inkább látok benne felkiáltást, és figyelmet,
''ahogy a világ lassan leomol''
''lustaságból kikelt szürke nyáj''
''De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik.mert vakok''.
Nagyon szépen fogalmazva.
POET Györgyi

Elise2018. július 20. 12:51

A vers szomorúsága nagyon is érthető, a világ teszi azzá!
Szívvel; Elise

bereczkif2018. július 20. 12:24

Remek! Szívvel: Ferenc.

dvihallyne452018. július 20. 11:14

Kedves Attila!
Szomorú, szép versedet szívvel olvastam!
Szeretettel üdvözöllek újra itt! Saci

Liwet2018. július 20. 10:43

Szia kedves Attila!

Kit látnak szemeim? Alig akartam hinni, hogy újra itt vagy!
Én meg fontolgatom éppen a szünetet. Nagyon jó verssel jöttél, igazán
remek végig a mondandó. De most a meglepetés ereje, hogy ismét tollat fogtál, nekem sokkal nagyobb, mert az örömömben nem is tudtam a versre koncentrálni.::))
Szép nyarat és minden jót kívánok!
Gratulálok szíves örömest!

Liwet

m.agnes2018. július 20. 10:30

Ennyi hiányzást nehéz lesz bepótolni!:)

lejkoolga2018. július 20. 10:23

Szép vers, mégis nehéz szívvel élem bele magam, kedves Attila!
Remélem, még van egy kis időnk!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

Maria_HS2018. július 20. 09:09

''De rajtam már semmi sem a régi:
őszes halánték, elhagyott mosoly.
Vajon, bírom-e sokáig nézni,
ahogy e világ lassan leomol?'' Szomorú versed s mégis örülök, hogy újra itt vagy, szívet hagyok versednél: Maria

tarnaics2018. július 20. 08:57

Ha leomol mégis e világ,
Romjain nyílik majd friss virág.

Üdv: Csaba

Pesterzsebet2018. július 20. 08:45

Kedves Attila! Letaglózó a versed mondanivalója. Belegondolni is szörnyű, hogy ez vár ránk. Szomorú szívvel olvastam. Üdv. Gina

Trombone2018. július 20. 08:42

Drága barátom!

De jó, hogy újra írsz. ;) Szívből gratulálok művedhez!

rildi2018. július 20. 08:20

Attila, kedves ''régi ismerősöm''!
Ritkán fordul elő velem, hogy nem jutok szóhoz egy vers olvasása után. Most talán azért hatott rám oly erővel, mert ahogy haladtam a soraidon lassan kibontakozott a megrázó mondanivaló. Nagyon kifejező képeiddel és fájdalmat közvetítő megfogalmazásaiddal párosul ez a szép, szabályos alkotás. Örülök, hogy újra itt vagy!
Szeretettel gratulálok: Ildi

JohanAlexander2018. július 20. 07:59

''Tavaszt idéz... ha apák mesélnek,
hogy milyen volt látni a tegnapot.
De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik, mert vakok.''

Attila, megrázóan szép alkotásodhoz,
hatalmas szívet hagyok!

Abraks_Anna2018. július 20. 07:38

Szomorú versednél szívem hagyom! Szeretettel! Adri

fiddler2018. július 20. 07:24

Nagyszerű versedhez gratulálok, Attila!
Laci

gypodor2018. július 20. 07:17

Majdnem másfél év után örülök, hogy újra olvashatlak
'' De rajtam már semmi sem a régi:
őszes halánték, elhagyott mosoly.
Vajon, bírom-e sokáig nézni,
ahogy e világ lassan leomol?''

Bár szomorkás a versed, mégis örülök. Szívvel most is!
Gyuri

Mary052018. július 20. 07:01

Gratulálok Attila gyönyörű versedhez !
Szívvel szeretettel.Marika

MaryLance2018. július 20. 06:11

Elgondolkodtató alkotás, szívvel olvastam. Gratulálok. Mary

WNOR2018. július 20. 06:04

Kedves Barátom, nagyon jó újra olvasni alkotásod!
Remek, nagyon szép, igazi mestermű!
Tisztelettel és barátsággal: Norbi:)

KomaromiIstvan2018. július 20. 05:32

Szia Attila! Örülök neked, a versednek is, habár a témája sokunkat fojtogat... István

szalokisanyi12018. július 20. 02:47

Remek!
Gratulálok!
Sanyi

kovjoe2018. július 20. 00:16

Attila! El sem hiszem! Nagyon erős visszatérés, te aztán nem tudsz halkan közlekedni. J.

nefelejcs2018. július 19. 22:19

Köszöntelek, kedves Attila!
Örülök, hogy ismét jelentkeztél.
Bár a versed témája fájdalmas, de a színvonal a régi.:)
''Vajon, bírom-e sokáig nézni,
ahogy e világ lassan leomol?''
Fájó szívvel és tehetetlenül nézzük a pusztulást.
Nagyon kifejező a versed.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

Sanyipapa2018. július 19. 22:14

Hát akkor kezdődjék az új világ.
Örülök, hogy megint itt vagy.
❤️
Sanyi

orok.szerelem552018. július 19. 21:46

Jó újra látni Téged!
Szívet hagyok szomorú, szép versednél, kedves Attila!
Elismeréssel, gratulálok remek versedhez!
Üdvözlettel!
Margit

Kicsikinga2018. július 19. 21:46

Még mindig jól írsz!

dobosigyorgy2018. július 19. 21:32

Szuper visszatérő versedhez nagy szívvel gratulálok.
Végre, újra olvashatlak. Hiányoztál az oldalról.
Gyuri

anci-ani2018. július 19. 21:07

Kedves Attila!
Örömmel látom, hogy újra itt vagy köztünk!
Remek témával érkeztél, amely mindannyiunknak a szomorúsága, mert szeretnénk, ha gyermekeink,
unokáink láthatnák, hogy milyenek voltak a tegnapok...
üdvözöllek szeretettel és remek alkotásodhoz
gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anci

merleg662018. július 19. 21:03

Kedves Attila! Hatalmas élmény volt a számomra, hogy újra olvashattalak.

Tavaszt idéz... ha apák mesélnek,
hogy milyen volt látni a tegnapot.
De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik, mert vakok.

Remek versed szívvel és szeretettel olvastam. Nálam ez a nap verse a VERS! Gábor

fernst692018. július 19. 20:36

De jó újra olvasni téged! Örömmel és mosollyal láttam itt a neved és soraid. Nem a tartalomnak szól e mosoly, hanem neked! Barátsággal : Feri

uzelmanjanos9562018. július 19. 19:58

Örömmel üdvözöllek újra körünkben. Már nagyon hiányoztál te és verseid. Poéta szívvel gratulálok:János

pete572018. július 19. 19:50

Sokatmondó, szép vers egy régi ''ismerőstől''.
Örömmel és szívvel olvastam újra soraidat Attila!
Margit

Metta2018. július 19. 19:09

Hűha! El sem hiszem Attila,hogy újra itt vagy!
Nagyon örülök neked!
Szomorúságában is gyönyörű verssel jöttél!

''Tavaszt idéz... ha apák mesélnek,
hogy milyen volt látni a tegnapot.
De gyermekek akkor már nem élnek,
de ha igen, sem értik, mert vakok.''

Nagy szívvel,elismeréssel olvastam!
Szeretettel :Margit

jocker2018. július 19. 19:07

Végre, hogy előkerültél, mert az élet nem állt meg...
Jó a gondolatsorod, köszönöm, hogy olvashattam. Hmm... érdekes is!
Elismeréssel, barátsággal, főhajtással: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

Marimama2018. július 19. 19:06

Üdv újra a fedélzeten! Hiányoztál. Szomorú-szép versednél szívet hagyok.
Marika

1-9-7-02018. július 19. 18:51

Kedves Attila nagyon hiányoztál de ígérted visszatérsz türelemmel vártam és nagyon nagy örömet szereztél hogy megtetted Versed szomorúsága ellenére gyönyörű első szívvel szeretettel gratulálok Nagy örömmel köszöntelek Anikó

feri572018. július 19. 18:49

Nagyon szép versedhez Attila
Szívvel gratulálok
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom