Szerző

A. Adél

Életkor: 18 év
Népszerűség: 74 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 134 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. augusztus 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (14)

A. Adél

Medáliák

Ahogy a szeptemberi levelek barnultak rongyossá,
egy régi szerelem foszlányai lebbentek el.
Mikor karjaidban mást láttam, akkor vált bizonyossá,
hogy nem most, már sokkalta előbb engedtelek el.
Langyos szél fútta (akkor még hosszú) aranybarna hajam,
s csalogány balladája áldott imát dúdolt rám.
Minden porcikámban temetni kívántam a múlt nyaram,
s végre élni a nekem szánt sors valódi álmán.
A fecskék már továbblépéshez mozgolódtak szüntelen,
s én lélekben velük tartottam újjászületve.
Úgy tűnt, van, ki visszatérve mégis szállni vágyik velem,
a romlott hónapokat másodszor elfeledve.

Miképp egyre hűvösebbek lettek borús éjszakáim,
távlatból már szólongatott a nagy-remélt mámor.
Minden nappal kétszer többet rebbentek derült pilláim,
s már azt is élveztem, ha nyílt utcán ért a zápor.
Emlékszem a fák keserű, óva intő mosolyára,
s ugyan már megbántam, nem hallgattam jóslatukra.
Megfogadtam, hiszek benned most valóban utoljára,
s újabb esélyt nyújtok kettőnkre, barátságunkra.
Tipikus októberi érzés ütötte meg szívemet:
Tudod, sötét lesz, de még látod a világosat.
Én mindenből akartam, nem volt elég egy falatnyi szelet,
mert elhittem saját, kitalált boldogságomat.

A hideg már ujját ropogtatta a november alatt,
s a csípős szellő meztelen arcomat égette.
A folytonos monotonság ismét levertségbe dagadt,
s lassan múló perceim mind hamvassá festette.
Baráti kacajok tartották össze sínylett részeim,
s idővel azt sem gyűlöltem, ki érdemes volt rá.
Levetkőztem évek sújtotta, szilánkos sérelmeim,
még ha én is váltam a viháncolás tárgyává.
Pont azok voltak mellettem, kiket akartam is oda,
s idilli derűként véltem örök egyesülést.
Addig oly ismeretlen volt a szeretet állapota,
hogy meg sem láttam az óhajtott beteljesülést.

Az első hó recsegése talpam alatt téged idéz,
a december már klisés szlogenként jár fejemben.
Szóltam számtalanszor, ha ezen az ajtón ismét kilépsz,
nélkülem éred magad minden további percben.
Csak bőröm érezte a dermesztő mínuszok hűs csókját,
emlékeim a nyári mulandóságban jártak.
Ismertem minden egyes mondandód mögöttes valóját,
s szavaid még így is élesen lelkembe vájtak.
Mintha már lettünk volna ugyanilyen nyomott helyzetben,
ekkor mégis sokkalta végzetesebbnek látszott.
Mindig engem fenyítettél, ha valami rosszat tettem,
ám legvégül ki kinek a szívével is játszott?

A januári ihletválság lassan megtörni kezdett,
s ennek főként te (még mindig te) voltál forrása.
Szívem egy kis csücsökben még te-fájdalmat sejtett,
s beigazolódni látszott szelíd állítása.
Persze tudtam a búcsúnk végén, hogy kemény hetek lesznek,
s mi más is lett volna, hisz te magad voltál a tél.
Olykor még elhittem, egy nap friss valódban újra lellek,
s szívem méla gyötrelem nélkül újfent megbékél.
Ahogy a farsangi mosoly elrántotta a mélabút,
úgy apránként én is felaggattam álarcomat.
Tovább szerepelni vagy kilépni: ott volt a válaszút,
s én (nézzék el) nyerni akartam, méghozzá sokat.

A február mondhatni hallgatag mivoltában tűnt el
amolyan jelentéktelen gócként az év legelején.
Hideg tombolt már-már elviselhetetlen őrülettel,
s egyfajta tűnt-kétségbeesés költözött belém.
Nem találtam a helyem (mondom én, töltelékhónap ez)
s így a legrövidebb hetek a leghosszabbra nyúltak.
Volt időm elmélkedni (úgy tűnik, van türelmem ehhez),
s a magányomban képzeteim hiányra gyúltak.
Kerestem továbbá azt is, milyenné kellene lennem,
ám hogy ki vagyok most, még az sem vált bizonyossá.
Az újrakezdéshez előbb múltam kellett elengednem,
s magamat építgetni számodra otthonossá.

A tavasz első hulláma lélekben is megérintett,
s a Nap sugarai mosolyt ültettek arcomra.
A március dallama bódult vidámsággal meghintett,
s már mertem hagyatkozni legmerészebb álmomra.
A mélabú kedv (úgy bizonyult) végleg elhagyott engem,
s nem üldöztek régmúlt idők töredékei sem.
Engedtem, hogy minden pillanat csodája átöleljen,
s magamat (nagy sokára!) szeretni kezdhessem.
Eszmém éjszakai csillagok közt tündökölni látszott,
s azt hittem, többé senki sem taszíthat le onnan.
Glóriám az összes hitt-istenséggel fogócskát játszott,
s barangolt egy addig sosem vélt birodalomban.

Az április afféle vízválasztó lett, hűs bájoló,
s folyamat egy édesnek hitt alakra mutatott.
Csak egy klasszikus játékbaba volt, amolyan táncoló,
a Nap kettőnkre soha, de soha nem ragyogott.
Ahogy magával ragadott az egyedi habitusa,
azt hittem, már csak ő hiányzik az életemből.
Olyan más volt a benne élő zene összes ritmusa,
hogy egyedüli morajként vált ki a csendemből.
Születésem hava azonban még mást is tartogatott,
elrántotta az otthonnak hitt barátok arcát.
Valahogy minden mozzanatom oly idegennek hatott,
nélkülük nem leltem a boldogság rózsafáját.

Azt mondják, májusban a szerelem virágként kinyílik,
ám rajtam mégsem ütött fel a bódultság színe.
Mindenki más életében kövér érzelemlánc hízik,
s egy beteljesült reményszálért dagad a szíve.
Egy volt csupán, akinek érzelmeit titkon reméltem,
s lassan a vallomás döntése mellett ragadtam.
Talán magabiztosnak tűntem, legbelül mégis féltem,
de végül maréknyi merszem is összekapartam.
Kár volt hinni képtelenség apró kapaszkodójában,
újra visszaestem egy feledett állapotba.
Lehettem volna gyönyörben, friss hóban vagy aszott sárban,
a magam baját csak önsanyargatás oldotta.

Némiképp gyorsan gyógyultam, barát-pillérem támasztott,
s június közepére lelki békére leltem.
Ki gondolta volna, de ez egy nap alatt megváltozott,
mikor arcod fiktív labirintusába vesztem.
Úgy értél aznap, mint a semmiből ostromló zivatar,
s elhinni sem mertem, hogy igazán engem akarsz.
Visszafordíthatatlan érzelmek szegletén várt kanyar,
mert amit neked adtam, azzal most is mást takarsz.
Úgy érez(te)lek, mint soha el nem múló varázs-álmot,
s ugyan nem mondtam, a végletekig hittem benned.
Meghallgattam, hogyan sírod saját szerelmi bánatod,
s még mindig, mindig vártam: egyszer tán elengeded.

A júliusi telihold mást festett az ég vásznára,
ám még így sem voltalak képes elereszteni.
Szellemesen egyértelművé vált minden éjszakára,
hogyha én nem is, te akármikor hagynál menni.
Szinte nevetséges volt, hogy kit akartál ily mértékben,
balga összeesküvésnek tűnt az egész helyzet.
Próbáltam hinni, hogy nem elhajított bábuként végzem
a többi ócska, hontalan marionett mellett.
Hogy fáj(t)-e? Szinte lüktetni látom sápadt bőröm alatt,
a Nap verőfénye rozsdássá égeti szívem.
Nélküled semmim, még kicsiny álomparazsam sem maradt,
egyedüli vándorként tengődök mindenségben.

Lassan kész vagyok továbblépni, elengedlek most téged,
ki pusztán önző szavával csorbította lelkem.
Rózsámról többé egyetlen szirmot sem kell letépned,
vágyaktól duzzadt dalom egyszer majd másnak zengem.
Az erdő, a folyó, az utcák, minden életbe borult,
s már nekem is ideje szabadon lélegeznem.
Buta szívem naivan hitt, de ezúttal talán okult,
valami gyermeki báj tört darabokká bennem.
Az augusztusi szellő egy nagy titkot súg fülembe,
s senki másnak, csak nekem szánta ezen híreket:
"Mikor majd ott állsz a sors sziluettjével szemtől szembe,
rájössz, ki az, ki hamis, s ki holtodiglan szeret."

2018. augusztus 4.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


vegtelenvizeken2019. február 3. 08:46

Kedves Adél!

Elsőre kicsit megijedve
A vers hosszúságától,
Aztán jobban belemèlyedve
Versed magához láncol,
Úgy érzem most, hogy
Nem véletlenül vagy
Te ezen a világon,
S olvasnálak Téged
Az Idők végezetéig bárhol!!!

Szívvel, elismeréssel, szeretettel:

Ernő

szurkevirag2018. október 24. 00:37

Ahhhztamindenit!

Seelensplitter2018. augusztus 9. 22:46

Kedves Adél!

Bevallom, nem teljesen magamtól találtam ide, hanem egy ajánló hatására...

12 hónapot ölel fel prózaversed. 12*12 sorban nyílsz meg teljesen olvasóid előtt, vetkőzteted meztelenre a lelkedet. Ez hatalmas dolog.

Innentől kezdve én is ''rajtad tartom a szemem''.

Üdvözlettel: Seelensplitter

Callypso2018. augusztus 9. 19:54

Csodálatos dolog, amikor az író ennyire közel engedi az olvasókat a szívéhez, lelkéhez, és gyönyörűen végigkalauzolja az érzelmein... Tökéletes gyöngyszemedhez sok szeretettel és őszinte elismeréssel gratulálok, drága Adél! Legyen kellemesen békés, hullócsillagos estéd! Szívből ölellek! (:

SzaipIstvanne2018. augusztus 9. 18:07

Kedves Adel, csodalatos versed arra kesztetett, utana neztem verseidnek. Latom mar olvastam szivvel is versedet. Aztan szem elol tevesztettelek. Most figyelot hagyok, hogy kovethesselek es meg a korabbi verseidre is fogok idot szakitani. Remek alkotasodnal szivet hagytam: Maria

A.Adel(szerző)2018. augusztus 9. 10:56

@Olga75: Az ''Élet'' illetve ''Idő'' kategóriát kezdeményeztem, de a hibajelentést elküldve reménykedem, hogy mihamarabb kijavítják ezt. :) Nagyon szépen köszönöm Neked, és @feri57 -nek is a kedves szavakat!

Olga752018. augusztus 9. 08:13

Adél!
Hihetetlenül klasszul megírt műremek!
Nagyon tetszik ahogy az év minden hónapját sorra vetted és lefestetted az érzelmi állapotodat. Mint egy lélek naptár.
Azt nem értem miért erotika kategóriában indítottad művedet. Mindenesetre én biztos ajánlani fogom mindenkinek versed elolvasását.
Minden elismerésem a tiéd!
Szívvel: Olgi

feri572018. augusztus 8. 20:39

Micsoda szép sorok Adél
Óriási Szívvel gratulálok
Szeretettel
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom