Tériszonyos királylány
Hallgat a régi kastély,
épp csak egy ablak zokog,
már felnőtt, elernyedtek
az izmos lépcsőfokok.
A fal üres, és körben
áll a sok kihűlt herceg,
mint néma játékbabák,
kis műanyag makettek.
A sárkányra gombszemet
varrnak, nem okád tüzet,
plüssjáték minden tegnap,
és minden holnap üveg.
A királylány csak zokog,
hajtogatja a magány,
s papírrepülőn dobja
el öngyilkos hajlamán.
A pszichológus suttog
halkan egy életen át,
vele suttog a király,
és suttogja a világ,
hogy hagyja ott a tornyot,
hagyja a toronyszobát,
hagyja ott az álmokat,
nem lehet gyerek tovább.
S felsikolt a tériszony,
most majd az élet mesél,
összeomlik a torony,
a királylány földet ér.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Csirkezola2019. január 22. 22:03
Elgondolkodtató. Írj a királyfiról is..! Cs.Z.
somluca2018. augusztus 19. 10:19
Nagyon jó gondolat, jól sikerült vers!