Szerző
Lukács Mária

Lukács Mária

Életkor: 61 év
Népszerűség: 300 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 220 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. augusztus 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (33)

Lukács Mária

Kód

Idejöttem - megszántottak, esett,
mikor vetettek... egy szemből felnőtt
lettem, megértve a világos út
járható, kódok vannak az erekben:
mit elkezdtél, egyszer befejezed.

Agyagkorsó is hűs vizét rejti mélyén,
felhők csücskéből esik alá, elnyeli
a föld szíve, a termeszvárak is
menedéket kapnak ölén, bevégzi
minden virág - szomjuk kioltódik.

Elhullnak, szirmukat a szélre bízzák,
meghallgatták imám: lepkeszárny
lett, elszáll minden kis ti-ti Tá,
mi kifér egy fülemüle torkán.
Nem tudom elérni őket.

Bújócskáznak lombok közt,
örökzöld koronán lélek-szépek.
Nem tudom, mikor, merre bujkál a nap,
de fényévekkel érek közelebb hozzá,
járásához igazítom léptem,
a horizont ezüsttel terít,
az éjszaka is csillagpárnán
pihen, és én álmodok,
hogy elérem Végtelen csúcsát.
Megérintem, világos lesz hirtelen,
béke lengeti fátylát, a malmok
tiszta búzáját kapom örökbe...
illata átjár, engem üdvözölnek.

2018. május 25.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


csillogo(szerző)2018. október 12. 21:00

Köszönöm szépen kedves Sanyi @szalokisanyi1:!
Köszönöm szépen kedves Roland @Hero: !
Szeretettel láttalak Benneteket!
Marika

Hero2018. október 11. 14:56

Szép!
Áldással
Roland

szalokisanyi12018. szeptember 23. 06:03

Nagyon szép alkotás.
Sanyi

csillogo(szerző)2018. szeptember 11. 21:32

Köszönöm szépen kedves @atelk: örülök, hogy itt jártál! :)

atelk2018. szeptember 11. 20:00

Nagyon szép, gratulálok.

csillogo(szerző)2018. szeptember 7. 08:01

Köszönöm szépen kedves Emese! :)

Emese662018. szeptember 6. 02:42

Gratulálok versedhez!

csillogo(szerző)2018. szeptember 2. 21:05

Szeretettel láttalak kedves Gyuri! Köszönöm szépen!

gypodor2018. szeptember 2. 08:32

Szépen megírt vers! Tetszik. Meghitten nyugtató. Szívvel olvastalak- kicsit megkésve- szeretettel
Gyuri

csillogo(szerző)2018. szeptember 1. 21:51

Köszönöm szépen kedves János @JohanAlexander: !

JohanAlexander2018. szeptember 1. 08:47

Mária, nagyon tetszett!
Szívet hagyok!

csillogo(szerző)2018. augusztus 26. 08:12

Köszönöm szépen kedves @111111: Piroska, örülök, hogy itt jártál!

https://www.youtube.com/watch?v=LrJVRY_Qc9M - ezt meg azért küldöm, mert nagyon inspiráló... az alkotót először a mélybe rántja, aztán felemeli ! :)

1111112018. augusztus 25. 19:39

''Megérintem, világos lesz hirtelen,
béke lengeti fátylát, a malmok
tiszta búzáját kapom örökbe...
illata átjár, engem üdvözölnek.''
Egyedi, szép vers, szívesen olvastam. Piroska

csillogo(szerző)2018. augusztus 23. 09:27

Köszönöm szépen a sok szeretetteljes ''Üzenetet'' - örülök, hogy leírtátok saját érzéseiteket is a verssel kapcsolatban.
Kedvesek voltatok: @gypodor: @feri57: @Pflugerfefi: @bardosedit: @Rozella: @dvihallyne45: @m.agnes: @molnarne: @Schmidt_Aladar: @J.Teca: @Pera76: @Kicsikinga: @Liwet: @BakosErika: @merleg66: @palko64: !!!
Szeretettel láttalak Benneteket!
Marika

palko642018. augusztus 22. 18:58

Kedves Mária!
Kivételes hangulatú, tiszta lélekkel megírt sorokat rajzoltál ''papírra'', belső mosolyod ötven árnyalatával. :-) Szeretettel olvastalak: Pali

merleg662018. augusztus 20. 21:35

Kedves Mária!

Megérintem, világos lesz hirtelen,
béke lengeti fátylát, a malmok
tiszta búzáját kapom örökbe...
illata átjár, engem üdvözölnek.

Csodaszép gyöngyszemed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

BakosErika2018. augusztus 20. 21:14

Drága Marikám, minden versed lélekcsepp.
Ez is, nagyon tetszett.
Ölellek.

Liwet2018. augusztus 20. 19:30

Gyönyörű!
Hoztam a kódot!❤️
Ölellek Marika!
Virág

Kicsikinga2018. augusztus 20. 16:49

Kiegyensúlyozottság, biztonság, és nyugalmat adó, nagyon szép hely, ahol ilyen békét, nyugalmat, örömöt sugárzó gondolatok születhetnek.

Jó volt ott járni!

Pera762018. augusztus 20. 15:40

Szív. :)

J.Teca2018. augusztus 20. 13:18

Gratulálok versedhez, melyben a lélek rezdülésein végig jutva, eljutsz
a malmok tiszta búzájához , melyet örökbe kapsz, illata átjár, így
üdvözöl Téged, sőt mindannyiunkat!
Szívvel, szeretettel:J.Teca (Jeney Terézia)

Schmidt_Aladar2018. augusztus 20. 12:07

Utánozhatatlanul szép, megkapó költemény...A kód Benned van. Köszönjük!:)

szeretettel olvastalak:
János

molnarne2018. augusztus 20. 11:09

Szép versedet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

m.agnes2018. augusztus 20. 10:23

Különlegesen szép!

dvihallyne452018. augusztus 20. 10:17

Szeretettel és szívvel gratulálok nagyon szép soraidhoz!! Ölellek:Saci :)))))

Rozella2018. augusztus 20. 09:57

''örökzöld koronán lélekszépek'' - felemelő, nagyon szép gondolatok, remek versben, a harmadik szakasza nekem különösen, szívhezszólóan gyönyörű... Ha a szívben béke van és remény, akkor lehet igazi ünnepünk akár a hétköznapokból is kikódolhatjuk őket... szeretettel olvastam újra, szívem itt hagyom, öleléssel, Róza

bardosedit2018. augusztus 20. 09:24

Kedves Mária!
Élmény olvasni szép és lágy képeidet.
''Elhullnak, szirmukat a szélre bízzák,
meghallgatták imám: lepkeszárny
lett, elszáll minden kis ti-ti Tá,
mi kifér egy fülemüle torkán.
Nem tudom elérni őket.''
Szívvel, szeretettel:Edit

Pflugerfefi2018. augusztus 20. 09:11

Kedves Marika!
Államalapítás és új kenyér ünnepén
aktuális szép versedet szívvel szeretettel
olvastam!
Gratulálok! Feri.

feri572018. augusztus 20. 09:02

Idejöttem - megszántottak, esett,
mikor vetettek... egy szemből felnőtt
lettem, megértve a világos út
járható, kódok vannak az erekben:
mit elkezdtél, egyszer befejezed.

Nagyon szép remény versed Mária
Csodálatos érzés olvasni, versed megfogott, nagyon tetszik
Óriási Szívvel jelöllek kedvencnek Tisztelettel
Feri

gypodor2018. augusztus 20. 08:50

Hát igen! A betakarítás szent rituáléja és az ünnep misztériuma találkozott.
Szép vers!
Szívvel
Gyuri

csillogo(szerző)2018. augusztus 20. 08:35

Szívből köszönöm, hogy ezen a szép ünnepen jöhetek megköszönni, hogy olvastátok versem - micsoda véletlen, hogy épp tegnap került fel az oldalra! Szeretettel láttalak benneteket, ölelésem: kedves @Metta: Margit, @gosivali: Valika, @lejkoolga: Olgi,@41anna: Melinda, @lanyigeza: Géza, @LIne: Eta, @Golo: Mila, @Molnar-Jolan: JoliM !

Molnar-Jolan2018. augusztus 20. 08:18

Szép, lelkes, ölellek MariM.

Golo2018. augusztus 20. 08:05

Kedves Mária!

Szívvel és szeretettel gratulálok értékes versedhez: Radmila

LIne2018. augusztus 20. 07:29

Reményteli szépség!

Ölellek Marika!
Eta.

lanyigeza2018. augusztus 20. 00:39

Kedves Mária!
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Géza

41anna2018. augusztus 19. 20:41

Gyönyörű vers!
Szívvel szeretettel olvastam!
Melinda

lejkoolga2018. augusztus 19. 19:59

Szép vers!
Szeretettel, szívvel olvastalak, kedves Marika!
Olgi

gosivali2018. augusztus 19. 19:10

''béke lengeti fátylát, a malmok
tiszta búzáját kapom örökbe...
illata átjár, engem üdvözölnek'' Reményteli, szép gondolatok.

Metta2018. augusztus 19. 19:09

''Megérintem, világos lesz hirtelen,
béke lengeti fátylát, a malmok
tiszta búzáját kapom örökbe...
illata átjár, engem üdvözölnek.''
Gyönyörű vers!
Szívvel,szeretettel!
Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom