Utolsó
Nem ölel többé már át karod,
és elszivárog lassan ajkadról szavad.
Utoljára érintettél az utolsó hajnalon,
és szívveréseidben utolszor hallgattalak.
Milyen gondolat űz téged tova tőlem?
Számomra mily titokzatos rejtelem maradsz?
Miért találtál rám, s mire volt nekünk jó,
hogy akkor megtaláltalak?
Másodpercnek tűnve peregtek századok,
s amint kiléptél, magaddal vitted álmomat.
Mikor kitépték belőlem képedet vad szelek,
én oszthatatlan eggyé újból megálmodtalak.
Ujjaid nyomait őrzik néma tárgyak,
megrekedt párnámon erőtlen sóhajod.
Fényes csillagképek remegnek tebenned,
utánad mégis csak kietlen űr maradt.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
kicsikincsem2018. szeptember 13. 11:13
Szomorú-szép vers, szívvel gratulálok.
Ilona
gyorgyjeko2018. szeptember 11. 20:10
Kedves Ildikó! Ígéretes Poet szereplésed második verse is tetszik, tudod mit akarsz írni, választékosan fogalmazol, egyszóval ismét jó verset írtál, szívvel gratulálok, üdv. Gyuri
Merluccius2018. szeptember 10. 12:03
Szépen írtad!
M.
Metta2018. szeptember 10. 09:56
Kedves Ildikó!
''Ujjaid nyomait őrzik néma tárgyak,
megrekedt párnámon erőtlen sóhajod.
Fényes csillagképek remegnek tebenned,
utánad mégis csak kietlen űr maradt.''
Gyönyörű versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit
logosz42018. szeptember 10. 08:32
Szép. Szívvel, Gábor
gypodor2018. szeptember 10. 08:16
A szakítás nem könnyű: érzelmileg bölcsen kell kezelni. Jó a vers!
Szívvel olvastalak.
Gyuri
Bogsika2018. szeptember 10. 07:15
Szépet írtál .A figyelőmbe vettelek :Tünde
41anna2018. szeptember 9. 22:37
Gyönyörűen írtál a fájdalomtól,szép rímmel!
Szívet hagyva olvastam!
Melinda
Törölt tag2018. szeptember 9. 20:35
Törölt hozzászólás.