Balázs Csongor

Padlón

Nekem ez nem egy tündérmese, ahol minden klappol,
Kín minden perc, kezdve attól a naptól...
Hallgatom a zenét, vezetem a naplóm,
Ezt teszem, mióta lent vagyok a padlón...

Mondták már ezerszer, bármilyen nehéz, fejet fel,
A lelkedet ne add el, a küzdelmed ne add fel,
Erősnek neveznek, de ez csak egy álca,
Olyan könnyen török szét, akár egy pálca,
Felálltam nem egyszer, hogy senki se lássa,
Amint a fájdalom szívem a föld alá ássa,
Mosolyogtam a világnak, higgyenek csak szilárdnak...

Nekem ez nem egy tündérmese, ahol minden klappol,
Kín minden perc, kezdve attól a naptól...
Hallgatom a zenét, vezetem a naplóm,
Ezt teszem, mióta lent vagyok a padlón...

Kicsit sok a dráma,
De hiába,
Nincs, ki mellettem kiállna,
Egymagam küzdök a fájdalmak között,
Sokan hordtak már le a hátam mögött,
Azt mondják, megváltoztam, de nem én,
A világhoz alkalmazkodtam, mert elveszett a remény,
Ez az élet kemény, enne az ember, de szegény,
Kevés a segély, dolgoznod kell azért, hogy megélj,
Örök rejtély a szakadék mélyén,
Hogy másszak ki innen, s miért én
Húzom a legrövidebbet a végén?

Ez nem egy tündérmese, ahol minden klappol,
Kín minden perc, kezdve attól a naptól,
Hallgatom a zenét és vezetem a naplóm,
Ezt teszem, mióta lent vagyok a padlón...