Hegyesi Dénes

Tatarozás

Bonts ki egy zacskó mesekekszet.
Míg csutkáig rágod a körtédet,
néhány élhető zónát megszerkesztek,
és visszaadjuk az állatait a körtérnek.
Monokróm rögvalóba körömvágó ollóval kivágott
szivárványokat csempészek be.
Előhívok egy korábbi, zsibongó világot,
mit hallgatással csempéztem le.
Ez tatarozás, ez kiszámított, iránytalanságba mutató
folyamat: nézd, már növesztem a bölcsességfogamat.
Fájva fáj benne, hogy a gyökérzete mulandó,
és legszebb csillagjaim mögött elöregszik a foglalat.
A közpadokra gesztenyeembereket ültetek.
Nézik a tatarozást. Az építőkockákkal már más játszik,
munkájának zaja beveszi magának a füleket,
éjjel-nappal hallani: amint konstruál, lármázik.
Megstoppolom az eget, nagy, sárga korongot
rá, és hajtogatok mellé madarakat. Szépíteném a világot.
De a tatarozás zajában valójában szorongok.
Így nevelek a kisvérkörön körömvirágot,
mert minden tatarozás közepette vázam közepén asztal,
annak közepén váza áll: benne virág, ahogy nagyanyám szerette.