Szerző
Flávia

Flávia

Életkor: 25 év
Népszerűség: 11 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 120 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. szeptember 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (5)

111111, atelk, ereri, feri57, 1 láthatatlan tagunk

Flávia

Szomorú Viola

Gimnazista vers

Lecsendesült órák
hullámai közt úszom.
Úszom a hangos kattogás
éneket utánzó morajlásával a falon.
Rekedt pacsirtám
néha jóleső lenne megállítani,
néha örökre...

De ő szorgos hangya,
teszi a dolgát,
mi elő van írva,
nem úgy, mint a lusta diák...

Szárnyakat növesztve ekkor
felrepülök gondolatban több utat bejárva,
majd szép csendesen
megnyugszom egy csillagon.

Onnan fentről
rálátok a földre és magamra is.
Egy valaki azonban
mindig marad láthatatlan,
láthatatlan kíváncsi fantáziámnak.

Kukákba dobott életek
hegedülnek az utcák sötét kövein.

Kipontozott fények,
bölcsője a sötétnek,
akik várják urukat,
az ezüst félkörívet.
Csak azt az urat képesek szolgálni.
Azt az egyetlent.

Gyűrött lepedőn görnyedten gubbaszt
kezét arcába temetve a hold,
miközben egyik lábát
lomhán kinyújtja a szerelem kék vágyleplin.

De ő vajon most mit csinál?
Ujjai peregnek a zongorán,
a szív húrja is mélyen pendül,
a rózsa függönye leszalad elmémet csiklandón.

Elbódult elme, mit teszel?
Ne kínozd magad!

Megfosztják a csillagot
boldog, fényes köpenyétől,
és guillotine alá fektetik.

Megalázott,
kifacsart égitest
ezüstös könnyei hallanak.
Hullanak a poros föld férgei közé.

Kihunyt örökre...
mint gyertyaláng.

Ott vagyok a levegőben,
testem minden izma meredt,
s szívem,
szívem újra szabadon boldog.

Vétlen álmom ellen
ólomkatonák hadserege menetel,
s én feláldozva magam elugranék...

Ám lábamon nehéz sorsok
csalódott, szomorú lelkei sírnak.
Nem tudok velük együtt mozdulni.
Nem tudok velük együtt mozdulni.

Meghal a hal
víz nélkül,
de nem bánja.

Kábított,
hamis,
részeg világban élt.

Tudja ezt, mióta rájött,
mit fent lát,
csupán képzeleti
kis részkép.

A víz tükre felett
távol vannak az igaz csillagok.

Szomorú Viola!
Már csak álmod fakó képe van meg,
régi vásznad
görcsösen leszakított darabja.

Kegyetlen, fekete kabátos ellenség
az emlék, akivel párbajt vívsz
az élet trapézain
a végtelen magasban.

A cirkuszi tánc
haláltáncra perdít,
s az elfolyó meleg piros vér
elönti a szemem.

Reflektori fény köré gyűlik a Szentjánosbogár,
hogy reménye legyen
a sötét mélységekben élő halnak.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Joli33(szerző)2018. október 22. 18:29

@donmaci: Köszönöm, hogy mindig olvasol és értékelsz! Megtisztelő :)

Joli33(szerző)2018. október 22. 18:29

@ereri: Köszönöm, hogy olvastál. :)

feri572018. október 20. 05:56

Szomorú, csodálatosan szép vágyakozásversed, nagyon szép alkotás
Nagy Szívvel jelöllek kedvencnek.
Szép verseid vannak. Szeretettel várom a következő versed is
Üdvözlettel, legyen szép hétvégéd
Feri

donmaci2018. szeptember 21. 21:11

Szomorú versedet szívvel olvastam: Józsi

ereri2018. szeptember 21. 13:23

''Meghal a hal
víz nélkül,
de nem bánja.

Kábított,
hamis,
részeg világban élt.

Tudja ezt, mióta rájött,
mit fent lát,
csupán képzeleti
kis részkép.''

Fájdalmas soraid mellett együttérző, nagy-nagy szívem hagyom kedves Flávia - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom