Kelenföldi Roland

Fonyódot regélem

Magamhoz énekellek,
Oh szép táj!
Látom szép tered,
És elhagyni ezt fáj!
Rég ismerlek téged,
Regélhetek ezernyi szépet,
Itt maradhatnék végleg,
Élhetnék itt ezernyi évet
Történeted régen kezdődik,
De sohasem végződik,
Tizennyolcadik században kallódik,
Ember itt meg nem telepedik.
Századának második fele halált hoz,
És nem lakják e tájt.
Szerencs nem áll egy házhoz,
Révész feleségnek hoz halált.
Letelepedés oly hosszú volt,
Eleinte szép csikós,
Gulyás lak volt,
És mire használták e szép tájt,
Ide ember marhákat tolt,
Tizenkilencedik század, oh te dualizmus,
Gazdasági népi fellendülés.
Családok érkezése már mechanikus,
Elnépesedéstől ez megmenekülés.
Ősi nevek megtalálhatok Fonyódon,
Ők városnak névi arisztokratái!
Széttekintek a Rózsa-dombon,
Látom ezer és ezer szép virágait,
E város merész kijelentés,
De szebb, mint az édes otthon,
Mennyit mondok, oh szentég,
Szép város látható vagy-e a Holdon?