Kovács Rita

Paranormális beszélgetés

Rózsák, szegfűk, gerberák,
hangosan sírjatok,
mert fontos ember volt ő,
ki közülünk távozott -
nem akarta látni már
velünk a tavaszt,
hervadó virágok, ti!
tegyetek panaszt...

Álmomban elém álltál,
s azt mondtad nekem:
- Látod, jó barátnőm,
mi történt velem:
elpazaroltam én
időm, pénzem, szeretetem!
Senki - akiért tettem ezt -
rájöttem, nem érdemli meg.
S hogy véget vessek
ennek, egy napon
bosszút álltam rajtuk,
rajtuk s magamon...

Mire én:
- Halottról jót, vagy semmit,
de szégyelld magad, te,
hogy gyáván elfutottál, mert
kevésre becsülted magad!
Hamis kristálygömböket
dugdostak eléd,
míg azt nem mondtad:
nekem ebből elég!
Hát vadság a divat,
de "báránylelkedet,
ki farkasbőrbe rakta,
bizony tévedett..."

Mire ő:
- Jókat röhögünk
magunkon odaát,
mennyire nem fontos
az az ál-világ,
hogy erő a menő
és pénz és csajok,
és hogyha nincsenek:
otthon szeressenek -
s ha nem, jobb, ha meghalok...
Az a dolog - tudod -
az mentett meg,
mely kéznél volt épp,
s megmérte testemet...
Már tudom, mert láttam,
hogy nem számított
a nyomorult élet,
mit mind éltünk ott...

Rózsák, gerberák, szegfűk,
hát ne zokogjatok,
nem a test a fontos,
nem, ahogy távozott,
hiszen látom most is,
csak szebben a tavaszt,
sírjatok csak, ha jólesik,
de NE
tegyetek panaszt!