Szerző
Pfluger Ferenc

Pfluger Ferenc

Életkor: 66 év
Népszerűség: 263 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 397 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. november 10.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (80)

Pfluger Ferenc

Nyomot hagyok

Ha nyomot hagyok, hol mások is jártak,
mélyebb gondolatokkal kell álmodnom,
szívvel kell, hisz a hajnalok várnak,
tudom, át kell adnom vándorbotom,

Nem lehet mély a nyom, mit hagyok,
szavam, úgy érzem, kardinális,
attól még csak magam vagyok,
ha nem vigyázok, elnyel a kanális.

Az az út, mit előttem vájtak,
látom, már nem az én utam,
lehetne, de közé kell bájlag,
kimerni kiszáradt kutam.

Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzása terel,

lépteim síkos utakon koppannak,
vágott bokrokkal találkozom,
érzéseim nekidőlnek a holnapnak,
talán az új jövővel barátkozom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Pflugerfefi(szerző)2019. július 4. 13:38

@Napszel: Köszönöm szèpen!

Napszel2019. július 4. 11:11

Kedves Feri!
Csodás versedhez szívből gratulálok!

Pflugerfefi(szerző)2018. december 8. 10:13

@csillogo: Marika!
Köszönöm szépen látogatásod!
Feri.

csillogo2018. december 8. 09:42

Szép, megérintett kedves Feri!

Pflugerfefi(szerző)2018. december 7. 15:13

@jozsefsoltcsosz: Köszönöm kívánságod,
bár a versben nem arra gondoltam!!!
Feri.

jozsefsoltcsosz2018. december 4. 17:55

Barátkozz hosszú jövőddel! Kívánja:Józsi

Pflugerfefi(szerző)2018. december 4. 10:49

@Bo_Flowers: Köszönöm szépen Boglárka!
Feri.

Bo_Flowers2018. december 4. 10:47

Gyönyörű szép vers, a kedvencemnek jelöllek, köszönöm szépen az élményt! Gratulálok a szép versedhez!

Bo_Flowers2018. december 4. 10:34

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Pflugerfefi(szerző)2018. december 1. 09:46

@Mikijozsa: Miki!
Köszönöm megtisztelő gratulációd!
Szeretettel barátsággal!
Feri.

kintkong102018. november 30. 17:05

Köszönöm szépen, Feri. Örülök, hogy egyetértünk. J.

Mikijozsa2018. november 30. 12:53

Gratulálok nagyszerű versed elmerülve olvasom s azon gondolkodom, hogy az a sok út amit az ember életében végigjár milyen hosszú lehet...gratulálok szívvel szeretettel

Pflugerfefi(szerző)2018. november 30. 11:30

@leka: Kedves Éva!
Örültem olvasàsodnak, jöttödnek!
Feri.

leka2018. november 29. 21:01

Kedves Feri!
Nagyszerű a versedet, a gondolataid szeretettel olvastam.
Szeretettel: Éva

Pflugerfefi(szerző)2018. november 29. 17:14

@Angyalka73: Örülök ha tetszik!
Feri.

Angyalka732018. november 29. 15:26

Nagy igazságokat írsz, tetszik a versed.
Üdvözlettel Melinda

Pflugerfefi(szerző)2018. november 27. 21:24

@lantgyorgyi3: Kedves Györgyi!
Megtisztelő!

Pflugerfefi(szerző)2018. november 27. 21:23

@montor: Kedves Eszter!
Örülök tetszésednek!
Feri.

lantgyorgyi32018. november 27. 12:36

Nagyon szép versed szertetettel ,szívvel olvastam,
POET Györgyi

montor2018. november 26. 21:51

Igazán szép és sokat mondó vers!
Szívből gratulálok!
Eszter

Pflugerfefi(szerző)2018. november 26. 20:59

@JohanAlexander: Kedves János!
Köszönöm kiemelésed, gratulációd!
Feri.

Pflugerfefi(szerző)2018. november 26. 20:57

@Maria_HS: Köszönöm szépen!
Feri.

Pflugerfefi(szerző)2018. november 26. 20:56

@R3ventlov: Kedves Zsolt!
Örülök, hogy itt vagy, megtiszteltél gondolataiddal
szeretettel köszönöm!
Feri.

JohanAlexander2018. november 26. 16:27

''Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzása terel,''

Gratulálok Ferenc!

Maria_HS2018. november 26. 14:39

Remek versednél szívet hagyok: Maria

R3ventlov2018. november 26. 12:06

Kedves Ferenc!
Bizony elég rég jártam erre és bizony jólesik visszatérni a remek versekhez és a kedves emberekhez!
Baráti, elismerő szavaiddal és értékes gondolataiddal már sok kedves nyomot hagytál, többek között bennem is!
Szeretettel,
Zsolt

Pflugerfefi(szerző)2018. november 25. 19:35

@TURIKARI68: Kedves Karcsi!
Nehogy letedd a tollat,.... túlzol verseimmel
kapcsolatban, de jól esik!
Köszönöm szíves gratulációd!
Feri.

TURIKARI682018. november 25. 18:42

Kedves Ferenc barátom! Sokszor érzem úgy verseidnél, hogy nekem lekellene tennem a tollat. Azért nagyszerú ez a nyelv, mert sokféle úton megehet közelíteni mondanivalóval az érzéseinket. Szívvel olvastam gratulálok

Lander_Meryenn2018. november 24. 17:26

Nagyon szépen megirtad .
Õszinte elismerésem:Mery

Pflugerfefi(szerző)2018. november 24. 16:11

@m.agnes: Köszönöm !

m.agnes2018. november 24. 15:36

Az életünknek bennünk kell nyomot hagyni, hisz Shakespeare csak egy van.:)
Szívvel gratulálok: Ágnes

Pflugerfefi(szerző)2018. november 24. 11:11

@somebody21: Köszönöm szèpen!

somebody212018. november 24. 09:13

Nagyszerű vers, gratulálok.

Pflugerfefi(szerző)2018. november 23. 14:27

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Pflugerfefi(szerző)2018. november 23. 14:27

@Gant_Elizabet: @jocker: @Gyuri63: @lenartanna: @atelk: @feri57: @41anna: @merleg66: @stapi: @SzaipIstvanne: @orok.szerelem55: @lejkoolga: @lanyigeza: @gypodor: @Golo: @molnarne: @Pesterzsebet: @Mary05: @ereri: @Dram: @Martonpal: @vargaistvanneel: @anci-ani: @1-9-7-0: @pete57: @Zsuzsa0302: @donmaci: @bardosedit: @meszaroslajos60: @kokakoma: @gelnadi-gabor: @M.Laurens: @m.falvay: @ArnyekEsFeny: @Agi63: @Sida: @Elise: @szalay: @Nichi-ya: @sarahwyard97: @kincseshaz: @editmoravetz: @K.Jozsef: @Ahita: @adamne: @111111: @Hajnal48: @Kicsikinga: @Doli-Erzsi: @angel14: @Metta: @Teni: @szjuma3: @kintkong10: @Vilmos01: @degiabi: @jozsefsoltcsosz: @Vadvirag46: @kintkong10: @gabriella.kerek: @rojamsomat: @lorso: @Lander_Meryenn:

Kedves Poéta társaim, Barátaim!
Szeretettel, tisztelettel köszönöm meg
a sok értékes véleményt, a kedvencnek jelöléseket,
melyekkel versemet illettètek!
Ihletett napokat kívánok mindenkinek!
Feri.

Lander_Meryenn2018. november 22. 20:33

Kedves Ferenc!
Írni kell pedig elállt a szavam is,és a szívemig érnek szép soraid,de csak így tudom Neked közvetíteni,hogy mennyire megérintette a lelkem .
Tisztelettel:
Mery

lorso2018. november 21. 21:23

Kedves Feri!
Te nyomot hagytál, én pedig a ❤️-emet!
Zsolt

rojamsomat2018. november 21. 16:04

Nagyszerű lett kedves Feri!
A gondolat ébred, és újra olvastat.
Szívvel,,,,,,Tamás

gabriella.kerek2018. november 21. 10:17

Szívvel olvastalak kedves Feri.

kintkong102018. november 20. 22:01

Köszönöm. De nagy igazságot mondtál, Feri! Tökéletesen egyezik a véleményem. Üdvözlettel: J.

Vadvirag462018. november 20. 19:36

Szuper alkotásodhoz szívből gratulálok! Amit itt hagyok szeretettel!

jozsefsoltcsosz2018. november 20. 17:32

Kedves Feri, mindketten írásainkkal szeretnénk nyomot hagyni az utánunk jövőnknek, amikor köszönjük egymás írásait. Tegyük meg ezt még sokszor! - Üdv. Józsi

degiabi2018. november 20. 08:57

Szuper! Kedvencem az utolsó versszak. Szívvel olvastam! Gratulálok! Figyelőm ismét gazdagodott!

Vilmos012018. november 18. 16:20

porszemek vagyunk az idő tengerében mindnyájan
de szép Ferenc

kintkong102018. november 18. 08:28

Köszönöm szépen. Így igaz, de legalább akkor legyen biztató...!
Sokat mondó versedhez szívvel gratulálok, Feri. Lassan már csak nyomunk marad (alig-nyomok.) J.

szjuma32018. november 17. 18:01

Nagyon tetszik. Szívvel Magdus

Teni2018. november 16. 11:37

Szeretettel gratulálok.

Metta2018. november 16. 09:46

Kedves Feri!
''Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzása terel,''
Csodás versednél szívet hagyok!
Szeretettel!
Margit

angel142018. november 16. 09:36

Remek versednél én is nyomot hagyok ! És nagy szívet! Szeretettel : Gaby

Doli-Erzsi2018. november 15. 06:47

Csodás versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

Kicsikinga2018. november 13. 20:18

Rendkívül jó vers!

Hajnal482018. november 13. 19:06

''lappang az ősz, s utamra lehel''- csodás kép! Szívet érdemel

1111112018. november 13. 18:49

''Nem lehet mély a nyom, mit hagyok,
szavam, úgy érzem, kardinális,
attól még csak magam vagyok,
ha nem vigyázok, elnyel a kanális.''
Hagysz bizony kedves Feri,sokat mondó verseiddel mindenképpen.Nagyszerű lett, szívesen olvastalak. Piroska

adamne2018. november 13. 17:23

Szívet hagyok nagy szeretettel versednél kedves Feri.
Gratulálok:Manyi

Ahita2018. november 13. 11:44

''épteim síkos utakon koppannak,
vágott bokrokkal találkozom,
érzéseim nekidőlnek a holnapnak,
talán az új jövővel barátkozom.''

Rendkívül érzékletes, megkapó költői képekkel mutatod be érzéseid kedves Feri!!
Miként is értékeled a megtett utad, miként a jelent, milyen jövőt vár, és miként fogadja be az ember a megváltoztathatatlant...
Szívig értek a soraid, szív érte, szeretettel: Éva

K.Jozsef2018. november 12. 20:57

Remek vers!Szép gondolat menetet ahogy az útra tévedsz.
Szívvel elismeréssel Gratulálok!

editmoravetz2018. november 12. 20:47

Kedves Ferenc!

Nagyon tetszik!
Szép - hangulatos képekkel irányítod a figyelmet az útra, mely előtted áll.

Szívvel: Edit /44./

kincseshaz2018. november 12. 20:38

Máris nyomot hagytál ezzel a szép verssel és a többivel.
Elismeréssel, szívvel gratulálok. Ilona

sarahwyard972018. november 12. 15:42

Nagyszerű vers!
Szívet hagyok!
Judit

Nichi-ya2018. november 12. 12:30

Nagyon szép, elgondolkodtató alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

szalay2018. november 12. 10:51

Magaménak érzem szavaidat,üdvözlettel
István

Elise2018. november 12. 10:50

Versedhez szeretettel küldök szívet!
Elise

Sida2018. november 12. 10:49

Remek vers. A végső kicsengés optimizmusa különösen tetszik: ''az új jövővel barátkozom''.
Szívvel: Si

Agi632018. november 12. 05:18

Szívvel olvastalak!
Ági

ArnyekEsFeny2018. november 11. 22:15

Szép!

Árnyék és Fény

m.falvay2018. november 11. 20:03

Valamennyien hagyunk magunk után nyomokat ki mélyebbet ki sekélyebbet . Sekély nyomokon gyorsan áthaladnak az utánunk következők , a mélyebbeken meg botladoznak . Ki tudja melyik a jobb ?
Szívvel Miki

M.Laurens2018. november 11. 19:46

Remek vers, szívvel olvastam!
/ Miklós /

gelnadi-gabor2018. november 11. 18:58

Egyre nehezebben ballagunk. Az út se könnyű, mi sem vagyunk a régi. Jó vers. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

kokakoma2018. november 11. 18:42

Szép ''utat'' hagyj ,mert a mostani nagyon ''sáros''. Szívvel Jancsi

meszaroslajos602018. november 11. 18:30

Kedves Feri!
Remek alkotásodhoz szívvel gratulálok, Lajos.

bardosedit2018. november 11. 18:02

Elgondolkodtató, szép versedet szívvel olvastam.
Szeretettel : Edit

donmaci2018. november 11. 16:58

Remek alkotásodhoz szívvel gratulálok: Józsi

Zsuzsa03022018. november 11. 16:42

Elgondolkodtató, szépséges versedhez szeretettel, szívvel gratulálok. Kellemes őszi estét kívánok: Zsuzsa

pete572018. november 11. 16:27

''Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,''
Elgondolkodtató téma, mindannyiunk fejében megfordul időnként, mit is hagyunk magunk után...
Tetszik a vers, szívet hagyva olvastam, kedves Ferenc!
Margit

1-9-7-02018. november 11. 15:31

Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzása terel,GYÖNYÖRŰ versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

anci-ani2018. november 11. 14:20

Nagyon szép kedves Feri!
Járjuk utunkat melyen már előttünk is sokan jártak,
de a célja mindenkinek más....
''érzéseim nekidőlnek a holnapnak,
talán az új jövővel barátkozom.''
Így igaz!
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyon szép versedhez:
Anci

vargaistvanneel2018. november 11. 13:21

Elgondolkodtató, mélyen emberi alkotás!

Szívvel, tisztelettel
Erzsi

Martonpal2018. november 11. 11:08

''Suttog a falevél,hull egyre,
lappang az ősz,s utamra lehel
ködöt,mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzás terel.''
Sajnos ezt tudomásul kell vennünk,de nem baj.A cél már tisztán látszik,a közelebbi és a távolabbi is egyaránt.. Velünk száll az idő és hamar a tavaszban reménykedhetünk.
Nagyszerű képekkel színesített alkotásodhoz,szeretettel,szívvel gratulálok.
Barátsággal...attila

Dram2018. november 11. 10:10

Szépen írt élet vers...
Szívet hagyok tisztelettel; András.

ereri2018. november 11. 08:48

''érzéseim nekidőlnek a holnapnak,
talán az új jövővel barátkozom.''

Óriási telitalálat ez a kép drága Ferenc! Gratulálok és nagy-nagy szívem hagyom mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Mary052018. november 11. 08:47

Igen kedves Feri ott a jövő előtted ,nyugodtan barátkozz még a gondolattal !
Gratulálok ,kívánom érd el célod!
Szívvel ,szeretettel olvastalak.Marika

Pesterzsebet2018. november 11. 08:11

Kedves Feri! Kissé pesszimista kicsengésű a versed, de szerencsére reménykedéssel zárod- ''az új jövővel barátkozom.'' Azt kívánom, legyen így! Szívvel olvastam. Üdv. Gina

molnarne2018. november 11. 07:24

Remek versedhez szívvel szeretettel gratulálok:ICA

Golo2018. november 11. 07:22

Nem lehet mély a nyom, mit hagyok,
szavam, úgy érzem, kardinális,
attól még csak magam vagyok,
ha nem vigyázok, elnyel a kanális.


Szívvel és szeretettel gratulálok Neked: Mila

gypodor2018. november 11. 07:02

Remek és elgondolkodtató vers!
Szívvel
gratulálok.
Gyuri

lanyigeza2018. november 11. 06:36

Kedves Feri!
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

lejkoolga2018. november 11. 04:42

Nagyszerű alkotás, kedves Feri!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

orok.szerelem552018. november 11. 01:25

Kedves Feri!
Addig jó míg az embernek célja van, akkor még ,,talán az új jövővel is barátkozhat''.
Szívvel, szeretettel olvastam remek versed!
Szívből elismeréssel gratulálok!
Margit

SzaipIstvanne2018. november 11. 00:49

Kedves Ferenc, szivvel gratulalok versedhez. Maria

stapi2018. november 10. 23:54

Megpróbálunk nyomot hagyni, igen. Ez jó estben akár vissza is vezethet bennünket, hogy másfelé próbálkozzunk, ha netán eltévedtünk. De jó lehet az utánunk jövő nemzedék eligazodásához is. Esetleg ahhoz is, hogy egyáltalán tudomást szerezzenek rólunk. Aztán még az is lehet, hogy a nyomokat befújja a hó, a por, vagy belepi a korom...
Gratulálok versedhez!

merleg662018. november 10. 23:08

Kedves Feri!

Suttog a falevél, hull egyre,
lappang az ősz, s utamra lehel
ködöt, mennék fel a hegyre,
de a völgy vonzása terel,

...mindig tudjuk érezzük merre is vezet majd az utunk. Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

41anna2018. november 10. 22:29

De mi is az az új jövő....? (sejtem)
Szívecském hagytam!
Melinda

feri572018. november 10. 22:05

Nagyon szép cél alkotásod Ferenc nagyon tetszik
Szívvel gratulálok
Feri

atelk2018. november 10. 21:56

Ez gyönyörű.

lenartanna2018. november 10. 21:22

Szép soraidnál szívet hagytam, kedves Ferenc!

Gyuri632018. november 10. 21:10

Csodás gondolatot vezetsz végig verseden. Nagy szívet hagyok.

jocker2018. november 10. 20:54

Nagyon jó, sőt fölséges a gondolatsorod.
Poétaöleléssel és szeretettel csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

Gant_Elizabet2018. november 10. 20:53

Kedves Feri,
Az új jövő felcsillanása igazán jó zárása versednek. Szeretettel olvastam a költeményedet. Kívánom, hogy valósággá váljon az álmod, a célod.
Szeretettel,
Elizabet

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom