Szalkai Eszter

Szívtörő

Lógtam már a cérna azon oldalán,
Hol csalfa marionettbábu voltam,
Naiv, kíváncsi és hazug szolgalány,
Mert fehér kendőm oktalan eldobtam.

Lettem én is boldogtalan szívtörő,
Bántam bűneim, belebetegedtem,
Volt gondolatom, nem is egy öngyötrő,
Hogy mily szörnyű veszélyre vetemedtem.

Ezután talán joggal gondolhattam,
Hogy a tiédhez hasonló szerelem
Nem jár már, vezeklésem ezzel csattan,
S majd lelkem magányosan kilehelem.

De nem így lett, mert életembe léptél,
Te, kit egy csalogány így már megtépett,
De mégis mertél bízni, mert megértél,
Pedig volt már, ki szíveddel lelépett.

És a bárány a farkast választotta,
Valahogy, valamiért megigézte,
Tiszta szerelmével elárasztotta,
Nem pedig csúnyán, orvul rútnak nézte.

Mert hányan megérdemlik, szemtelenek!
Nap mint nap benne nagy örömük lelik,
Pedig a férfi mindig meztelenebb,
Lelküket fájó emlékhegek szegik.

És ez csakis csak nektek köszönhető,
Kedves "nőtársaim", ti kegyetlenek!
Szemszögben változás eszközölhető,
Ne legyenek "nők" ily engedetlenek.

Mert változtathatnak a szívtörők is!
Másban még több örömet lehet lelni,
Mint férfilelket maró igaz-hamis,
Hogy aztán ne kelljen sokat szégyellni!