Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 88 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 100 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. december 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (15)

Poór Edit

Názáreti Mária

Bibliai történetek versben

Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen Mária nevet viselte.

Családjával József, az ács is itt élt,
Máriát őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek házasságkötésre.

Mária egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala:
"Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát!"

"Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd az örök életet."

A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
"Legyen meg az Úr akarata" - mondta.
Erzsébethez egyedül indult útnak,
Aki már Jánost szíve alatt hordta.

Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.

Szülői házhoz visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.

Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.

Így szólt Gabriel:
"Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás."

Ezután József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2019. február 1. 06:25

@ereri: Kedves Erika! Nagyon szépen köszönöm hogy olvastál és a szivecskét is, valamint értékes véleményedet! Edit

ereri2019. január 31. 19:56

''Ezután József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.''

Szép, átfogó és részletgazdag történeted mellett nagy-nagy szívet hagyok kedves Edit - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Eci(szerző)2018. december 25. 06:53

@1-9-7-0: Köszönöm szépen kedves Anikó! Áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Edit

1-9-7-02018. december 24. 18:52

Megható szép versedhez szívvel elismeréssel gratulálok és kívánok áldott békés boldog ünnepeket sok szeretettel Anikó

Eci(szerző)2018. december 21. 12:09

Kedves Dezső! Köszönöm szépen hogy nálam jártál és időt szakítottál verseim olvasására ! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Edit

GDJ2018. december 21. 10:39

Nagyszerű írásodhoz szívvel gratulálok!
Dezső

Eci(szerző)2018. december 21. 05:51

@anci-ani: Nagyon kedves vagy! Köszönöm szépen! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Edit

anci-ani2018. december 20. 23:11

Megható szép vallási történet nagyszerű versben kedves Edit!
Gratulálok szívvel, szeretettel!
Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt kívánok!
Anci

Eci(szerző)2018. december 20. 22:16

@kincseshaz: Nagyon kedves vagy! Köszönöm szépen! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Edit

Eci(szerző)2018. december 20. 22:15

@Metta: Kedves Margit! Köszönöm szépen hogy olvastál és kedves véleményedet! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Edit

kincseshaz2018. december 20. 21:33

Szívvel olvastam szép versedet. Áldott karácsonyt kívánok. Ilona

Metta2018. december 20. 20:11

Szívvel és szeretettel olvastam nagyon szép versedet!
Áldott, Békés, Ünnepeket kívánok!
Margit

Eci(szerző)2018. december 20. 13:34

@Gyuri63: Kedves Gyuri! Nagyon szépen köszönöm! Én is kívánok neked és szeretteidnek áldott, boldog karácsonyi ünnepeket.Szeretettel Edit

Gyuri632018. december 20. 13:27

Szívvel olvastam, szép versedet. Áldott, békés ünnepet kívánok.

Eci(szerző)2018. december 20. 13:05

@J.Teca: Kedves Teca! Köszönöm szépen, a figyelmedet, szeretettel kívánok neked és szeretteidnek áldott, boldog karácsonyi ünnepeket! Edit.

Eci(szerző)2018. december 20. 13:03

@JohanAlexander: Kedves Sándor! Nagyon köszönöm, kedves hozzászólásodat. Szerettel kívánok neked és szeretteidnek, áldott, boldog karácsonyi ünnepeket! Edit

Eci(szerző)2018. december 20. 13:02

@kicsikincsem: Kedves Ilona! Nagyon köszönöm, biztató hozzászólásodat!Szeretettel kívánok neked és szeretteidnek áldott, boldog karácsonyi ünnepeket! Edit

Eci(szerző)2018. december 20. 13:00

@41anna: Kedves Melinda! nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rám!Köszönöm kedves szavaidat! Áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Szeretettel Edit

Eci(szerző)2018. december 20. 12:59

@feri57: Nagyon szépen köszönöm kedves Feri! Én is kívánok neked és szeretteidnek áldott, boldog karácsonyi ünnepeket! Szeretettel Edit

feri572018. december 20. 12:37

Szép alkotás Edit nagyon tetszik
Szívvel, szeretettel olvastalak
Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket kívánok néked és családodnak
Üdvözlettel
Feri

41anna2018. december 20. 12:18

Szépet írtál!
❤ ! Melinda

kicsikincsem2018. december 20. 12:03

Szívvel és szeretettel olvastam a történetet, gratulálok.
Ilona

JohanAlexander2018. december 20. 10:12

Kedves Edit, csodálatos történetedhez,
őszinte szívvel gratulálok!
Kívánok: Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt!

J.Teca2018. december 20. 10:11

Gratulálok, nagyon szépen követted versedben a történetet, mely Jézus
születését hirdette.
Szívvel, szeretettel:J.Teca (Jeney Terézia)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom