Szerző
Budaházi József

Budaházi József

Életkor: 57 év
Népszerűség: 61 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 505 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. december 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (4)

Budaházi József

Karácsonyi álom

Egész életemben kerestem az élet értelmét,
és közben nem vettem észre az egész lényegét.
Magamba kellett néznem ahhoz, hogy vége legyen a csalódásnak,
mert az élet értelme nem ellentéte a lelkemben nyíló álmodásnak.
Tudom, hogy a képzeletem sokkal erősebb a tudásomnál,
ezért hagyom, hogy lelkem segítsen az elhatározásaimnál.
Most, advent reggelén kinyitom képzeletem ablakát,
és elém tárul egy téli kép, szinte érzem hűs fuvallatát.
Kinyitom lelki szemeimet, és már el is felejtem az emberi gyarlóságot,
elfelejtem a pénzhajhászó, boldogtalan, giccses, ostoba valóságot.

Karácsony szent napján kivágás várna a kis zöld, fiatal fenyőfára,
de képzeletemben senki sem emelhet kezet Isten alkotására.
Harmatos füvet simogat a reggeli frissítő szellő,
a homályból feltűnik egy formás kis fa, zöldellő.
Levelein megcsillan a reggeli napsugár simogató fénye,
ágai közül előbújik egy daloló kismadár tüneménye.
Vidám dallamot csiripel lehangolódott, tompa fülemnek,
lelkemben a természet csodás dallamai újjászületnek.
Boldogság önti el a szívemet, mert csodás a remény és az emberi lélek,
tudom, hogy egyszer valósággá válnak a vágyakozó, szép álomképek.
Öröm így a karácsony, szerényen magamban, de nem egyedül,
mert boldog a fenyőfa, és a kismadár lelkemmel együtt repül.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


budajo(szerző)2019. január 29. 19:51

@Szinci:
Kedves Szinci!
Örülök, hogy szépnek találtad az írásomat és valóban nagy igazság, hogy erős akarattal bármi megvalósítható, de én valahogy mindig hátra raktam magam a sorban, és csak sodródtam az élettel, mások irányítottak.
Szeretettel és tisztelettel,
Józsi

Szinci2019. január 29. 06:23

Nagyon szép írás.Képzeleteink valóban sokszor erősebbek, mint amit a valóságban el tudunk érni. De erős akarattal minden megvalósítható. Csak magamból kiindulva, amit akartam mindent elértem.( persze ehhez a földön kell járni.)A második versszakod lelked tsztasága szeretete sugárzik belőle. Gratulálok versedhez. szinci

budajo(szerző)2019. január 24. 17:56

@111111:
Kedves Piroska!
Örülök, hogy tetszettek karácsonyi ''léleksimogató'' soraim.
Szeretettel és tisztelettel:Józsi

1111112019. január 24. 13:58

''Kinyitom lelki szemeimet, és már el is felejtem az emberi gyarlóságot,
elfelejtem a pénzhajhászó, boldogtalan, giccses, ostoba valóságot.''
Kicsit megkésve érkeztem, de most is jólesett olvasnom léleksimogató soraidat, szívesen tettem. Piroska

budajo(szerző)2018. december 24. 13:48

@gypodor: Kedves György!
Megtisztelt, hogy olvasta soraimat.
Boldog karácsonyt!
Józsi

budajo(szerző)2018. december 24. 13:44

@ereri: Kedves Erika! Örülök, hogy tetszettek a soraim.
Boldog karácsonyt kívánok szeretettel!
Józsi

ereri2018. december 24. 09:22

Kinyitom lelki szemeimet, és már el is felejtem az emberi gyarlóságot,
elfelejtem a pénzhajhászó, boldogtalan, giccses, ostoba valóságot.

Igen, ráébredünk olykor az igazságra, amit igyekszünk nem észrevenni, de lám, mennyi más csodát is észrevehetünk, ha nyitott szemmel és lélekkel vizsgáljuk a környezetünket! Gratulálok kifejező és tartalmas soraidhoz és nagy-nagy szívet hagyok mellettük - szeretettel, tisztelettel: E. E.

gypodor2018. december 23. 12:26

Igen! Néha magunkba kell néznünk.
Boldog karácsonyt!
Gyuri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom