Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 92 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 110 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. december 27.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (15)

Poór Edit

Jézus gyermekkora

Bibliai történetek versben

Izrael földjén uralkodó
Heródes pár év múlva meghalt.
Helyére fia, Arkhelaosz
Került hatalomra Júdeában.

Az Úr angyala szólt Józsefnek,
Menjenek Izrael földjére,
Már nem keresik a gyermeket,
Hazájukba visszatérhetnek.

József tartott Arkhelaosztól,
Ezért inkább Galileában,
Názáretben telepedett le,
Jézus gyermekkorát itt élte le.

Istennek kegyelme volt rajta,
Ő soha semmi rosszat sem tett.
Isten fia volt, és bűntelen,
Bölcsen tanulta Isten szavát.

Már tizenkét évesen tudta,
Azért született, hogy betöltse
Az Úr, Atyjának akaratát,
Földi létében feladatát.

Sokat tanult történeteket
Kisebb korában Máriától,
Később bölcsektől, tanítóktól,
Lehetőségeit megragadta.

Évente mentek Jeruzsálembe,
A Páska - Húsvét - ünnepére.
Mindig csodás élményt jelentett,
Örömtelit, felejthetetlent.

Ilyenkor vágták le a bárányt,
És a vérét összegyűjtötték,
Szabadulásuk emlékére
Egyiptomi rabszolgaságból.

Akkor, régen a bárány vére
Szabadította meg Izrael
Minden családját a haláltól,
A nagy, végzetes pusztulástól.

Hatalmas ünnep volt számukra,
Az ünneplés egy hétig tartott,
Majd a sokaság csoportokba
Verődve hazaindult.

József és Mária is mentek,
Názáret irányába tartó
Egyik csoporthoz csatlakoztak,
Ám Jézust sehol sem találták.

Visszafordultak megkeresni,
Nagyon aggódtak, mert nem lelték.
Másnap reggel templomba mentek,
Ott a bölcsek között rátaláltak.

Megszidták, mert nem szólt, hol marad,
Jézus elcsodálkozva mondta:
"Nem tudtátok, hogy nekem az én
Atyám házában kell lennem?"

Ők nem értették e beszédet,
Elment velük engedelmesen.
Majd ifjú koráig ácsmester
Apja házában nevelkedett.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2019. január 6. 14:02

@lanyigeza: Nagyon szépen köszönöm a figyelmedet kedves Géza! Áldott boldog Új Évet kívánok! Edit

lanyigeza2019. január 6. 11:42

Kedves Edit!
Nagyszerű versben írtad meg ezt a Bibliai történetet is, szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Eci(szerző)2019. január 6. 06:43

@feheryndigo: Kedves Krisztina! Nagyon szépen köszönöm kedves hozzászólásodat és figyelmedet! Áldott boldog Új Évet kívánok. Edit

feheryndigo2019. január 5. 18:17

Kedves Edit! A szívemet át meg átjárta egy csodálatos érzés, ahogyan olvastam a Megváltóról szóló versedet. Nagyon tetszik! Figyelőt és szívet hagyok nálad! Szeretettel: Krisztina

Eci(szerző)2018. december 30. 07:11

@111111: Kedves Piroska köszönöm szépen a figyelmedet! Áldott boldog Új Évet kívánok neked és szeretteidnek! Edit

1111112018. december 29. 18:21

Nagyon szépen megírt történet Editkém, most is szívesen jártam nálad. Piroska

Eci(szerző)2018. december 29. 16:53

@JohanAlexander: Kedves Sándor! Nagyon szépen köszönöm! Kívánok neked és szeretteidnek nagyon boldog Új Évet! Edit

JohanAlexander2018. december 29. 16:23

Editke, gyönyörű történetedhez, nagy szívvel gratulálok!

Eci(szerző)2018. december 28. 17:45

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa! Köszönöm szépen kedves szavaidat! Kívánok neked és szeretteidnek nagyon boldog Új Évet! Szeretettel Edit

Zsuzsa03022018. december 28. 14:18

Nagyszerű, tanulságos verset írtál. Nagy szívet hagytam sok szeretettel. Áldott, békés boldog, jó egészségben gazdag új évet kivánok: Zsuzsa

Eci(szerző)2018. december 28. 06:24

@lanyigeza: Kedves Géza! Köszönöm szépen! Kívánok neked és szeretteidnek nagyon boldog Új Évet! Edit

lanyigeza2018. december 28. 00:13

Kedves Edit!
Nagyszerű versedhez szívvel, szeretettel gratulálok.
Boldog Új Évet kívánok.
Géza

Eci(szerző)2018. december 27. 19:36

@1-9-7-0: @Gyuri63: @adamne: @anci-ani: Nagyon szépen köszönöm az értékes hozzászólásotokat! Nagyon Boldog Eredményekben gazdag Új Évet kívánok nektek! Edit

1-9-7-02018. december 27. 18:43

Kedves Edit Isten áldjon meg hogy terjeszted ilyen szép formában ezeket a történeteket Kiváló versedhez szívvel elismeréssel gratulálok és nagyon boldog ihlettel telt újévet kívánok sok szeretettel Anikó

Gyuri632018. december 27. 16:09

Szépen írtad le Jézus gyerek korát. Szívvel olvastam.

adamne2018. december 27. 15:39

Nagyon szépen versbe írtad a történetet drága Editke!!!
Gratulálok. Szívvel, nagy szeretettel:Manyi

anci-ani2018. december 27. 15:27

Nagyon szép tanulságos versed örömmel, szívvel, szeretettel olvastam drága Edit!
Boldog, Békés Újévet kívánok!
Anci

Eci(szerző)2018. december 27. 13:41

@SzaipIstvanne: Kedves Mária! Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat. Én is kívánok neked és szeretteidnek nagyon boldog Új Évet! Edit

SzaipIstvanne2018. december 27. 13:30

Editke! Hiteles, szep bibliai tortenet, remek versben. Orommel,
szivvel olvastam.

Boldog Uj Esztendot kivanok

Maria

Eci(szerző)2018. december 27. 13:25

@Metta: Köszönöm szépen figyelmedet, kedves Margit! Én is kívánok neked, nagyon boldog Új Évet! Edit

Metta2018. december 27. 13:22

Gyönyörű versednél szívet hagyok!
Szeretettel kívánok békés, boldog Új Évet!
Margit

Eci(szerző)2018. december 27. 13:18

@feri57: Kedves Feri! Nagyon köszönöm értékes hozzászólásodat! Edit

Eci(szerző)2018. december 27. 13:18

@41anna: Köszönöm szépen kedves Melinda! Edit

Eci(szerző)2018. december 27. 13:17

@J.Teca: Köszönöm szépen, én is kívánok neked és szeretteidnek, nagyon boldog Új Évet! Edit

feri572018. december 27. 13:15

Csodálatosan szép alkotás az ünnepekre, nagyon jó érzés volt olvasni.
Szívvel, szeretettel gratulálok
Feri

J.Teca2018. december 27. 12:57

Gratulálok a pontosan megírt történethez.
Szívvel, kedvencnek jelölve és Boldog Új Évet kívánva:J.Teca (Jeney Terézia)

41anna2018. december 27. 12:49

Gyönyörű szép!
❤ ! Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom