Illúzió
Fehér hajú, kedves anyám,
kérlek, nézz most reám.
Látod, mi lett most belőlem,
itt állok megtörten!
Miért nem mondtad nekem soha,
hogy az élet néha mostoha.
Nem mindig csillog minden,
s nem olyan, mint én elképzeltem.
Hogy a szépnek van más oldala,
ezt nem tanítják nekünk soha.
Hogy csalódunk, szenvedünk eleget,
sorsával senki se elégedett.
Szólhattál volna nekem,
akkor talán fel sem veszem.
Az élet gyötört már eleget,
sírtam is, s nem is keveset.
Igazából mikor leszek boldog,
mikor mondom, hogy jó volt?
Hiszek-e valamiben valaha,
vagy csak a mesében maga.
Nem így indultam neki a világnak,
de minden illúzió csak látszat.
Talán életem végére megérem
szenvedésmentes létem!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Acsnagyeva(szerző)2019. január 21. 17:25
KÖSZÖNÖM SZÉPEN.
JohanAlexander2019. január 18. 09:19
Éva, szívet küldök.
molnarne2019. január 17. 12:47
Nagyon szépen megírt versedhez szeretettel szívem hagyom gratulálok:ICA
Zakeus2019. január 17. 10:10
A sors nagy cselszövő kedves Éva,
szívvel, szeretettel gratulálok szépen fogalmazott versedhez.
Gábor.
feri572019. január 17. 09:48
Nem így indultam neki a világnak,
de minden illúzió csak látszat.
Talán életem végére megérem
szenvedésmentes létem!
Nagyon szép, szomorú sors versed
Szívvel olvastam
Feri
ambrus.magdolna2019. január 17. 09:31
Sajnos , ilyen a sors fintora:becsapós:(
Nagyon szépen , versben foglaltad , drága Évike!
Kedvencem lett!
Elismeréssel és méltó szívvel:Gratulálok!Magdi