Szerző
Dóka György

Dóka György

Népszerűség: 60 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 447 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. július 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (5)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Dóka György

Mikor a csend folyókat hömpölyget...

Ó, a hosszú szálú Tél a pelyhein lebeg,
s ha van még némi Fény, hát alig-alig remeg
át a kékbe szétszórt maszatos szürkeségen,
csak a hó világít a földön tejfehéren.
Fent bekormol az Ég és összeragadva áll,
a fagy tüskéi között a Nap sebezve száll;
elvérzik majd egyszer egy túl hideg Hajnalon,
és fénycseppje csepeg szét a pelyhező havon.
Sóhajtva áll a táj és most olyan idegen...
A lélek fehéren áll s üresség odabenn.
Minden egy elhaló mély némaságba zárva,
a dermedt csüggedés taszít e pusztaságba.
A köd falakká épül minden hűs Éjszaka.
Tovább már nem sötétül az Ég, mert nincs hova.
Topogva lép a perc és ha végül összeáll
egy-egy ólomszürke nap: szomorúság szitál.

És újból ránk köszönt minden fátylas Reggelen,
mikor a Csend folyókat hömpölyget szelíden,
habzón szertegurulnak elmosott partokon,
elissza az Idő mind a selymes porhavon.
A hegy sipkát növeszt és úgy szerteszórja már
téli szőrmeszálait a szél, ha arra jár...
átkarcol a jégen harmatgyöngyöket terel
maga előtt a fehér, s tág messzeségbe el.
Befagyott torokkal elásít szürkén a tó;
Fölötte a Hold: hatalmas, hideg fénycsomó.
és ha gondol egyet és elered az eső,
őzek szép patanyomán a hártya egyre nő,
mert kék hideg feszül s a víz megfagy az Égen,
jégcsillaggá csapja cseppjét a szürkeségen.
S a szél a verseimből még néhány sort szaval
el; amíg a hó hulló holt halmaiba hal.

De őrzi még a szív a Nyár tüzes hevét,
s a tágra tárt tüdő a fák zöld lélegzetét
sóhajtva néha vissza elhaló hangokon,
bukdácsol a gondolat a dermedt ágakon.
Még elakad az útján megül pár levélen;
megszépíti magát a Lélek hófehéren.
Pedig minek, szegény mert csak múló port kavar
körülötte az Idő s puhaságába mar.
Terhüktől a földig hajolnak a fellegek,
alattuk az utak: csupán csak kérdőjelek
amerre egykor jártunk, múltba dermedve áll;
keres még és hív a szív, de sehol nem talál.
S a hosszú szálú hó a pelyhein lebeg,
s ha van még némi Jó, már alig-alig remeg
szemem tó-tükrein, hol pár könnycsepp átporol;
üres partomon állok... már Te sem vagy sehol.

S most mégis itt vagyok versemet írva némán
hó szín papíron ég a csillaga én rám.
Egy pár maradt csak... a többit elosztogattam.
Nélkülük félek; árván s egyedül maradtam.
És lebegő vonalú ápolt, szép rajzaim:
nem néznek vissza rám, megkapták Barátaim.

S még szomorú se vagyok, csak fáradt s rekedt a hangom...
Elpazaroltam mindenem... már nincs mit többet adnom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


19702009. július 31. 17:04

Szépséges képek!Szívfacsaró érzések!Mégis gyönyörű!
Gratulálok a versedhez!

Marie_Marel2009. július 28. 09:16

''Terhüktől a földig hajolnak a fellegek,
alattuk az utak: csupán csak kérdőjelek''

Milyen gyönyörű képekkel láttatsz! Gratulálok! :-)

P.TothIren2009. július 27. 22:36

Nagyon szép a versed, Gyuri!

mezeimarianna2009. július 27. 04:55

Gratulálok!!!Nagyon szép!!!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom