Szerző
Mocsári Melinda

Mocsári Melinda

Életkor: 46 év
Népszerűség: 121 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 138 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. február 28.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (26)

Mocsári Melinda

A kőszáli kecske és a muflon

Kopár sziklán kőszáli kecske
havasi gyopárt a szírt szélén megleste.
Úgy döntött, most nem legel,
hanem egy kecskelánynak kedvességet kieszel.

Szájával óvatosan leszakította,
ez a mozdulat majdnem a mélybe taszította.
De a sikeres művelet után
a kis virág ott díszelgett a kalapján.

Büszke volt a patás állat,
szépet akart adni az arának.
Sietett is, hogy barátnője közelébe férkőzzön,
és hogy szíve hölgyéért mérkőzzön.

Amikor ezt a muflon meglátta,
úgy gondolta, a szerencsét ő is kipróbálja.
A kőszikla szélén száz és száz gyopár,
máris mindnek a közepébe állt.

Ám amint lehajolt letépni azt,
megszédült a kis mamlasz.
Testestől-lelkestől belezuhant egy verembe,
sötét volt ott, bizony nem látott ki az egekbe.

A kőszáli kecske a távolból ezt mind látta,
és a segítségnyújtást nem sajnálta.
Lefeküdt, s a mélybe lógott a lába,
a muflon átkarolta, s a kecske egy szó nélkül felrántotta.

A muflon alig győzött hálálkodni,
patáját adta, hogy szeretne barátkozni.
Nos, a kecske szívesen fogadta,
így együtt indultak a várva várt légyottra.

A kecskelány, mikor meglátta őket a hegy tetejéről,
boldog volt, hogy barát lett a két ellenfélből.
Előreszaladt, közéjük állott,
és kebelére ölelte a száz kis virágot.

A menyegző így elmaradt,
de ki ne óvná féltőn a legszebb barátságokat!
Kopár sziklán havasi gyopár,
te is velük örülnél, ha ott volnál.

2019. február 22.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Angyalka73(szerző)2019. március 8. 15:47

@stapi:
Látogatásod öröm nekem.
Köszönöm szépen!
Szeretettel Melinda

stapi2019. március 7. 11:38

Érdekes történet... Gratula!

Angyalka73(szerző)2019. március 3. 13:48

@Doli-Erzsi:
Kedves Erzsi, köszönöm szépen a megtisztelő véleményedet.
Szeretettel Melinda

Doli-Erzsi2019. március 3. 08:15

Nagyszerű mesédnél szívet hagyok.
Erzsi

Angyalka73(szerző)2019. március 2. 13:18

@gypodor:
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat !
Üdvözlettel Melinda

gypodor2019. március 2. 11:52

Tetszik. Szívvel és szeretettel
űGyuri

Angyalka73(szerző)2019. március 2. 07:07

@41anna: @Metro76: @meszaroslajos60: @111111: @B...yL...o: @1-9-7-0: @jocker: @Golo: @SzilajMark: @M.Laurens: @degiabi: @Liwet: @Pflugerfefi: @editmoravetz: @Szinci: @lanyigeza: @Zsuzsa0302: @Martonpal: @kokakoma: @feri57: @Gloren: @Motta: @Eci: @dufmar: @donmaci:
Sok-sok szeretettel köszönöm szíves és szeretetteljes hozzászólásaitokat, véleményeiteket!
Sokat jelent nekem kedvességetek!
Üdvözlettel Melinda

Metro762019. március 2. 00:56

Jaj de aranyos. Komolyan mondom, még egy mesének is elmenne. :) Cuki lett, de komolyan, meg is mosolyogtam. A barátság mindig a legváratlanabb helyzetekbe alakul. Extra szívecskét adok, bár nem lehet, de szuper... :)
Bélu

meszaroslajos602019. március 1. 21:35

Remek mesédnél szívet hagyok, Lajos.

1111112019. március 1. 17:49

Aranyos mesevers kedves Melinda, szívesen olvastam. Piroska

B...yL...o2019. március 1. 17:47

Nagyon kedves mese, szépen megírt történet.
Gratulálok:
László

1-9-7-02019. március 1. 16:57

Szórakoztató mesédhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

jocker2019. március 1. 16:29

Igen, nagyon jó lett!
Kalapemeléssel, tisztelettel: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

Golo2019. március 1. 15:18

Szívvel és szeretettel gratulálok, kedves Melinda elbeszélő költeményedhez: Radmila

SzilajMark2019. március 1. 13:42

Szívvel gratulálok versedhez!
Márk

M.Laurens2019. március 1. 12:49

😊 Mosolygó szívvel jutalmazom soraidat!
/Miklós/

degiabi2019. március 1. 11:13

Nagyon klassz versike/ mese! Tartalommal, tanulsággal, üzenettel! Nagyon tetszett! Nagy szívvel, elismeréssel gratulálok hozzá! Szeretettel: Gabi

Liwet2019. március 1. 10:00

Jó kis meséid vannak, szórakoztató, kedves!
Gratulálok kedves Melinda!
Szeretettel
Liwet

Pflugerfefi2019. március 1. 09:29

Aranyos, kedves mese!
Szivvel szeretettel gratulálok!
Feri.

editmoravetz2019. március 1. 08:54

Kedves Melinda!

Szívvel olvastam: Edit

Szinci2019. március 1. 04:30

Kedves Melinda !Jó kis mese nekem így hajnalban:) Szeretettel olvastalak. szinci

lanyigeza2019. február 28. 21:58

Kedves Melinda!
Szép szerelmi történetnek indult, a végén plátói szerelem lett belőle és jó barátság.
Szívvel szeretettel olvastam nagyszerű versedet.
Géza

Zsuzsa03022019. február 28. 21:13

Kedves versedet szeretettel, szívvel olvastam. Kellemes estét kívánok! Zsuzsa

Martonpal2019. február 28. 20:39

Nagyon jó kis mese.
Nagy szívvel gratulálok...attila

kokakoma2019. február 28. 19:43

76 éves fejjel is nagy boldogság volt olvasni mese,mesésen szép versedet. Szívvel köszönöm. János

feri572019. február 28. 19:27

Csodálatosan szép mese versed nagyon tetszik
Szívvel olvastam
Feri

Gloren2019. február 28. 19:24

Drága Melinda!

Nagyszerű mesét írtál!:)
Hatalmas Szívvel gratulálok!
Szeretettel: Tünde

Motta2019. február 28. 19:20

Kedves kis mese.
szivvel olvastalak
Motta

Eci2019. február 28. 19:13

Kedves Melinda! Nagyon aranyos kis versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit

dufmar2019. február 28. 19:07

Kedves vers!

donmaci2019. február 28. 19:07

Nagyon tetszett! Szívvel gratulálok: Józsi

41anna2019. február 28. 18:51

Kedves Melinda!

Nagyon de nagyon nagy mosollyal olvastam igazán szép versed! Nagyon tetszett!
❤ 1. Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom