Szerző

A. Adél

Életkor: 19 év
Népszerűség: 82 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 162 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. március 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (17)

A. Adél

Szemle

Rég sírtam már, s hiányzott a pehely lélek,
miről a könnyek mostak le gyalázatot.
Már nem a léttől, inkább magamtól félek,
s hogy tetteimért nem nyerek bocsánatot,
de ugyan ki elé kellene térdelnem,
ha még a fényt sem látom az utam végén?
Sosem a Napra, én mindig Holdra keltem,
és csüngtem a megfakult csillagok méhén.

Tengerként kezdtem, de patakká apadtam,
mire megláttam a világ működését.
Egykor az összes választ tudni akartam,
a szél sóhajtását, a fák bús nyögését,
az ég dühös szikráit, s benne magamat,
mint játékra tervezett marionettet.
Csak a legfőbb erő értheti szavamat,
ha némaság zajában hangokat rebeg.

Hiányzik a madár, mi erkélyem mellett
mindig időben dúdolt esti éneket,
s hiányzol te, ki néha adott, s néha elvett
lelkemből egy aprónak hitt lélegzetet,
s a belém tört szíved, mi túl sokat akart
egyszerre saját örömemért feledni.
Talán a mi hajónk alatt sosem lesz part,
hiába kívántál igazán szeretni.

Főút mellett lakom. Legcsendesebb az éj,
mikor csak a gondolataim csapnak zajt
pár füstfelhő között, mely oly magasra tér,
hogyha visszanézne sem észlelne talajt.
Néha jó itt, de máskor halkabbra vágyom,
elmenekülnék minden kínzó lármától,
s talán nem fájna így, mikor arcod látom
bohón nevetni egy másik lány bájától.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Gloren2019. március 10. 14:55

Drága Adél!

Lenyűgöző, bámulatos alkotás!
Hatalmas Szívvel, Szeretettel: Tünde

Thgergo19892019. március 7. 08:19

Nagyon szép, egyszerűen csodás!
Szívvel gratulálok soraidhoz!

Törölt tag2019. március 5. 22:36

Törölt hozzászólás.

pfbea2019. március 5. 16:31

Bravó, gratulálok!

Seelensplitter2019. március 5. 15:28

Kedves Adél!

Zseniális sorok.
Ide felesleges minden szó.
Napom verse.

Üdvözlettel: Seelensplitter

kicsikincsem2019. március 4. 11:37

Szívvel olvastalak, gratulálok.
Ilona

Callypso2019. március 3. 19:25

Mindig nagyon várom az új verseidet és most sem hiába, mert ismét igazán elkápráztattál, drága Adél! Sok szeretettel, őszinte elismeréssel gratulálok és kellemesen békés, csillagfényes estét kívánok! Ölellek! (:

anci-ani2019. március 2. 23:35

''Tengerként kezdtem, de patakká apadtam,
mire megláttam a világ működését.
Egykor az összes választ tudni akartam,
a szél sóhajtását, a fák bús nyögését,''...
Szomorúságában is szép megható versedhez
szívet küldök drága Adél, szeretettel, elismeréssel:
Anci

Törölt tag2019. március 2. 22:25

Törölt hozzászólás.

Pflugerfefi2019. március 2. 21:54

Ajjaj!
Nagyon mély es fájdalmas sorok!
Kicsi lány!
Hidd , hogy szebb lesz az élet,
akard , hogy rád is vetüljenek fények!
Szivvel, szeretettel olvastalak!
Feri.

sarahwyard972019. március 2. 21:30

Teljesen átéreztetted gondolataiddal a lelkedben érzett fájdalmat, meghatottak ezek a sorok, érzelmekben dús és mélységekkel teli vers lett!
Gratuláló szívem hagyom,
Judit

feri572019. március 2. 16:05

Főút mellett lakom. Legcsendesebb az éj,
mikor csak a gondolataim csapnak zajt
pár füstfelhő között, mely oly magasra tér,
hogyha visszanézne sem észlelne talajt.
Néha jó itt, de máskor halkabbra vágyom,
elmenekülnék minden kínzó lármától,
s talán nem fájna így, mikor arcod látom
bohón nevetni egy másik lány bájától.

Nagyon szép sorok, remek alkotás Adél
Szívvel, szeretettel gratulálok
Feri

Golo2019. március 2. 14:54

Hiányzik a madár, mi erkélyem mellett
mindig időben dúdolt esti éneket,
s hiányzol te, ki néha adott, s néha elvett
lelkemből egy aprónak hitt lélegzetet,

Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

gypodor2019. március 2. 14:47

''Néha jó itt, de máskor halkabbra vágyom,
elmenekülnék minden kínzó lármától,
s talán nem fájna így, mikor arcod látom
bohón nevetni egy másik lány bájától''
Mély sorok! Az elhagyottság, a hiány nagyon tud fájni.
Nagyon szépre megírtad!
Szívvel
Gyuri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom