Szerző
Farkas Anna

Farkas Anna

Népszerűség: 577 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 357 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. március 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (91)

Farkas Anna

Gondolat kalandozik

"Hangok ömlenek a zongorából,
mint illatos teából száll a gőz,"
gondolat kalandozik a mából,
mereng fájdalmon, mit hozott az ősz.

Dalos pacsirta hangja elhalkult,
nem táncol szívemben a boldogság,
már minden levél sárgulva lehullt,
mert az ajtón bejött az elmúlás.

Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.

Azóta fájó minden gondolat,
mely boldogság emlékét idézi,
de lelkemben élénken megmaradt,
minden kedves percét felidézi.

2018. október 26., Az idézett rész József Attila: Távol, zongora mellett verséből való.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


anci-ani(szerző)2019. május 3. 11:57

@fodoristvanne: Drága Erzsikém köszönöm szépen a kedves látogatásod!
Szeretettel: Anci

fodoristvanne2019. május 3. 09:15

Drága Ancika!
''Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jépáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.''
Szívbemarkoló, szomorú, fájdalmas sorok ezek, melyekkel teljesen azonosulok.
Szívvel, szeretettel olvastalak!
Együttérző szívvel, elismeréssel: Erzsike

anci-ani(szerző)2019. május 1. 00:18

@galadrielurno: Kedves Zsolt, nagyon szépen köszönöm kedves méltató szavaid! Örülök a látogatásodnak!
Üdv. szeretettel: Anci

galadrielurno2019. április 30. 10:22

Anci ez a vers az egyik legjobban sikerült versed, igazi gyöngyszem vigyázz rá Zsolt

anci-ani(szerző)2019. április 29. 19:49

@Zakeus: Köszönöm szépen a látogatásod kedves Gábor!
Üdv.: Anci

Zakeus2019. április 28. 13:47

Gyönyörű emlékezésed szívvel olvastam!
Gábor.

anci-ani(szerző)2019. április 17. 16:29

@Vanessza_99: Köszönöm szépen a látogatásod drága Vanessza!
Szeretettel: Anci

Vanessza_992019. április 17. 08:57

Kedves Anci!

''Mereng fájdalmon, mit hozott az ősz.''
Sajnos sokszor hoz fájdalmat az a bizonyos ősz, de minden rosszat jó követ és mindenki megérdemli a boldog életet.

Megható és szép versed órási szívvel lett kedvencem,
Szeretettel: Vanessza

anci-ani(szerző)2019. április 3. 19:18

@Zsuzsa-Amriswil: Köszönöm szépen drága Zsuzsám! Ölellek! :)
Anci

Zsuzsa-Amriswil2019. április 3. 11:51

Egy ölelést és egy szívet hagyok szépséges soraidnál.

Fazekas Zsuzsa

anci-ani(szerző)2019. április 2. 12:26

@195705252012: Köszönöm szépen drága Irénkém! :)
Ölellek: Anci

1957052520122019. április 2. 07:43

Nagyon szép emlékezés, bizony az ember gondolatai gyakran visszajárnak a szép múltba... Szeretettel hagyok szívet. Ölellek , Irén

anci-ani(szerző)2019. március 30. 17:35

@Shanti7: Köszönöm szépen drága Shanti, hogy itt jártál! :)
Szeretettel: Anci

Shanti72019. március 30. 11:23

Gyönyörű! Csodás érzéseket gerjeszt az olvasóban. Szeretettel gratulálok. Shanti

anci-ani(szerző)2019. március 29. 21:16

@Nichi-ya: Nikikém, köszönöm szépen, hogy itt jártál nálam!
Szeretettel: Anci

Nichi-ya2019. március 29. 20:48

Szomorúan szép, nagyon megható emlékezés. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

anci-ani(szerző)2019. március 29. 13:22

@TURIKARI68: Köszönö9m szépen! :)

TURIKARI682019. március 29. 06:30

Szívvel olvastalak, gratulálok

anci-ani(szerző)2019. március 28. 15:02

@Doli-Erzsi: Köszönöm szépen Erzsikém!
Szertettel: Anci

Doli-Erzsi2019. március 28. 07:41

Szomorúan szép alkotásodhoz szívvel gratulálok.
Erzsi

anci-ani(szerző)2019. március 27. 15:01

@Merluccius: Köszönöm szépen! Örülök a látogatásodnak! :)
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 27. 15:00

@ditte142: Köszönöm szépen a kedvességes, örülök,
hogy nálam jártál! :)
Szeretettel várlak máskor is:
Anci

Merluccius2019. március 27. 10:57

Szívszakító, szép sorok. Tetszik a formája is!
Szeretettel: M.

ditte1422019. március 27. 10:48

Drága Ancika!
Meghatóan szép, szomorú versednél nagy-nagy szívet hagyok,
napsugaras, virágillatos vidámabb napokat kívánok: Erzsébet
''Azóta fájó minden gondolat,
mely boldogság emlékét idézi,
de lelkemben élénken megmaradt,
minden kedves percét felidézi''

anci-ani(szerző)2019. március 27. 09:33

@kmezo: Köszönöm szépen kedves Kornél!
Üdv.: Anci

Törölt tag2019. március 26. 23:50

Törölt hozzászólás.

anci-ani(szerző)2019. március 26. 20:36

@Vadvirag46: Köszönöm szépen a látogatásod
és kedves szavaid Jolikám!
Szeretettel: Anci

Vadvirag462019. március 26. 17:20

Csodálatos gyönyörű alkotás! Nagyon -nagy a gratulolálok ❤️-ből Neked! Kedves szívvel köszönök el!

anci-ani(szerző)2019. március 26. 16:38

@Liwet: Köszönöm szépen a látogatásod és kedves szívmelengető soraid drága Liwet!
Ölellek szeretettel: Anci

Liwet2019. március 26. 16:32

Még ha fáj is, van mire emlékezni. Mosolyogj, hisz megtörtént, veled marad a szép emléke...
Süssön rád a napocska!
Ölellek szeretettel
Liwet
♥️🔆

anci-ani(szerző)2019. március 26. 16:19

@111111: Köszönöm szépen az olvasást és
kedves szavaid Piroskám!
Szeretettel: Anci

1111112019. március 26. 16:11

''Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.''
Csodálatosan írtad meg fájó emlékezésedet drága Ancika, szívet hagyok szeretettel. Piroska

anci-ani(szerző)2019. március 26. 16:10

@Golo: Drága Milám! Örülök, hogy eljöttél!
Köszönöm szépen, ölellek! :)
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 26. 16:09

@jozsefsoltcsosz: Kedves Józsi, köszönöm szépen a látogatásod!
Üdv. szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 26. 16:00

@poepoe: Drága Erikám!
Nagyon örülök Neked! Régen olvastam Tőled verset,
már nagyon várom...
Köszönöm szépen a látogatásod és kedves szavaid:
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 26. 15:57

@lantgyorgyi3: Köszönöm szépen a kedvességed Györgyi! :)
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 26. 15:57

@galadrielurno: Köszönöm szépen kedves Zsolt,
méltató felemelő szavaid!
Üdv. Szeretettel: Anci

Golo2019. március 26. 13:05

Csak most értem ide, de nagyon érdemes volt.
Mint mindig!!! Szívvel ölellek: Mila

jozsefsoltcsosz2019. március 26. 11:31

Csak a szépre emlékezünk...Szív a jutalmam.- Üdv. Józsi

poepoe2019. március 26. 10:36

Kedves Anci! Csodálatosan összeeresztett szóösszetételek adnak tápot a meghatottságnak...

lantgyorgyi32019. március 26. 09:46

Csodálatos vers, ''Csak a szépre emlékezem''.Szeretettel, megértéssel olvastalak .Ölelő szívet hagytam.
POET Györgyi

galadrielurno2019. március 26. 08:03

Kedves Anci gyönyörű ez a vers, egyben tükör is mert az írás is mint minden egy folyamat. Ezzel a verssel fel tudod mérni honnan hová jutottál. És a lényeg itt a fejlődés az uton. Gratulálok ölellek Zsolt

anci-ani(szerző)2019. március 25. 22:38

@friendly: Köszönöm szépen a látogatásod kedves Gábor!
Üdv.: Anci

friendly2019. március 25. 21:12

Szép emlékező versednél szívet hagyok:Gábor

anci-ani(szerző)2019. március 25. 20:14

@Sivatag87: Kedves Nóra köszönöm szépen!
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 25. 20:14

@Napsugar0607: Anitám, köszönöm hogy itt jártál!
Szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 25. 20:13

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi köszönöm szépen a látogatásod!
Üdvözlettel: Anci

Sivatag872019. március 25. 18:53

Remek és csodás versedhez szívből gratulálok

Napsugar06072019. március 25. 17:40

Igazán tetszet , kicsengése dallamos. Gratulálok

szalokisanyi12019. március 25. 15:25

Kedves Anna!
Nagyon szép, remek alkotás.
Tisztelettel: Sanyi

anci-ani(szerző)2019. március 25. 14:45

@vegtelenvizeken: Köszönöm szépen, hogy itt jártál kedves Ernő!
Máskor is szeretettel várlak! :)
Anci

vegtelenvizeken2019. március 25. 14:44

Nagyon szép emlékversedhez szívből gratulálok! 😊
Szeretettel:

Ernő

anci-ani(szerző)2019. március 25. 14:02

@Elise: Köszönöm szépen a látogatásod kedves Elise!
Anci

anci-ani(szerző)2019. március 25. 14:01

@HanyeczKaroly: Bizony így van, a költészet segít a bajban
és az örömben is, mindig lelki vigasz...
Köszönöm szépen szavaid kedves Karcsi!
Üdv. szeretettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 25. 13:59

@Marimama: Köszönöm Marikám, hogy itt jártál!
Szertettel: Anci

anci-ani(szerző)2019. március 25. 13:58

@Agi63: Köszönöm szépen az olvasást kedves Ági!
Szeretettel: Anci

Elise2019. március 25. 12:05

Nagyon szép, szomorú hangulatú emlékversedhez szívet küldve gratulálok!
Elise

HanyeczKaroly2019. március 25. 11:42

Bizony, sorsunkba olykor beszökik az ősz, és telet alkot a tavaszból, nyárból. Minden hitünkre szükségünk van, hogy átvészeljük keserveinket. Ebben segít a költészet is. Nagyon szép versben emlékeztél meg Szerelmedről! Szívvel, Szeretettel olvastalak: Karcsi

Marimama2019. március 25. 06:46

Szívvel,öleléssel

Agi632019. március 25. 05:34

Csodás emlékezés!
Szívvel Ági

anci-ani(szerző)2019. március 24. 23:01

Kedves Barátaim, Szerzőtársaim, Olvasóim!
Boldogsággal tölt el, hogy eljöttetek és
értékeltétek versem, kedves hozzászólásaitokkal.
Hálás köszönttel, üdvözlettel:
Anci

lorso2019. március 24. 22:38

Szép versed szívvel olvastam!
Zsolt

oroszlan172019. március 24. 21:14

Szép versed megérintette a szívemet itt hagyom
Ica

dobosigyorgy2019. március 24. 20:58

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Radaszsuzsanna2019. március 24. 19:40

Drága Anci!

Ez annyira szomorú, mélyen megérintő vers............. Szívet hagyok Nálad!

Zsuzsi

keva5262019. március 24. 19:06

Szomorúan szép dalodhoz szívből gratulálok, drága Ancikám!
Éva

Motta2019. március 24. 18:30

Szép emlékezésedet szivvel olvastam
Motta

Fresh2019. március 24. 18:18

Kedves Anci megható az emlékezésed. nagyon szép a versed. Szeretettel Edit

lenartanna2019. március 24. 18:07

Szívvel szeretettel olvastam szép, megható soraidat, kedves Anci!

budajo2019. március 24. 17:49

Kedves Anci!
Nagyon szép, megható emlékezés a szeretett kedvesről.
Szívvel szeretettel gratulálok,
Józsi

Dram2019. március 24. 17:46

Szép versben fojtatod
József Attila gondolatait.
Szívet hagyva gratulálok; András.

roseprincess2019. március 24. 17:46

Nagyon szép! Csodálatos emlékezés!
Szívvel, Alexa

irka_firkalo2019. március 24. 15:12

Megható soraidat, szívvel olvastam!
Zsuzsi

dvihallyne452019. március 24. 15:03

Ancikám!

Szeretettel és szívvel gratulálok nagyon szép versedhez!

Ölellek:Saci

kokakoma2019. március 24. 14:56

Szívvel gratulálok. János

lizomka2019. március 24. 14:23

Gyönyörű lélekvers.
Szívem szeretetével olvastalak Ancika:)
Kati

bakonyiili2019. március 24. 12:34

Csodaszép fájdalmas emlékezés, Kedves Anci!

Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.
Nagyon szép sorok, illik a mívesverssor folytatásához.
Gratulálok sok szeretettel: Ili

Perzsi.2019. március 24. 10:56

Szomorú emlékek, versbe foglalva. Gratulálok Ancika!

Agnes542019. március 24. 10:43

Nagyon szép versednél szívet hagyok.

Ági

Zsuzsa03022019. március 24. 09:56

Drága Anci! Fájdalommal teli, csodaszép versed köszönöm, hogy olvashattam. Napsugaras, szép tavaszias napot kívánok erőben, egészségben: Zsuzsa

''Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.''

Gyuri632019. március 24. 09:32

Érzelmes, szép emlékezésednél, szívet hagyok. (37)

m.agnes2019. március 24. 09:28

Szép emlékezés!

fufenka2019. március 24. 09:13

Fájón szép!
Gratulálok: Zsuzsi

gypodor2019. március 24. 08:59

''Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.''
Mély érzelmekkel megírt sorok.
Szívvel
Gyuri

JohanAlexander2019. március 24. 08:50

''Kit szeretve öleltem, rég elment,
még búcsúzni sem, a sors nem hagyott,
a szívemre jégpáncélként felkent,
s beültetett dermesztő bánatot.''

Anci, ez gyönyörű!
Nagy szívvel!

Pesterzsebet2019. március 24. 08:49

Kedves Anci! Gyönyörű és fájó emlékezés a szeretett kedvesre. Tudom, a fájdalom sosem múlik el, de néha ki kell írni magunkból ezt a nagy fájdalmat. Szomorú szívvel olvastam. Üdv. Gina

Metta2019. március 24. 08:03

Drága Anci!
''Azóta fájó minden gondolat,
mely boldogság emlékét idézi,
de lelkemben élénken megmaradt,
minden kedves percét felidézi.''
Gyönyörű versednél szívet hagyok!
Szeretettel!
Margit

kintkong102019. március 24. 07:50

Köszönöm szépen, Anci!
Nagyon szép emlékezés! Szívvel olvastam: J.

Gloren2019. március 24. 07:25

Drága Anna!

Lenyűgözően szép emlékező soraidhoz hatalmas nagy Szívvel Gratulálok!
Tisztelettel, Szeretettel: Tünde

Kicsikinga2019. március 24. 06:05

A szomorú szív, milyen szépre képes!

M.Laurens2019. március 23. 23:31

Drága Anna, szívet hagyva gratulálok soraidhoz!
/ Miklós /

szjuma32019. március 23. 23:14

Nagyon szép. Szeretettel Magdus

m.falvay2019. március 23. 21:14

Kedves , fájó emlék képek .
Szívvel Miki

merleg662019. március 23. 21:07

Kedves Anna! Remek emlékversed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

lnagypet2019. március 23. 21:05

'' Kalandozó''gondolatokból is lehet pazar verset írni!
Ezt be is bizonyítottad Anci.
Szívvel,szeretettel: Z Nagy L

laszloklara2019. március 23. 20:55

Remekül fűzted össze a sorokat e megható sors-versben

molnarne2019. március 23. 20:32

Fájó gondolatok egy szomorú versben drága Anci nagy szívet hagyva szeretettel ölellek:ICA

editmoravetz2019. március 23. 20:32

Drága Anna!

Szépen fűzted József Attila idézetére saját gondolataidat.
Szeretettel gratulálok: Edit /22./

SzaipIstvanne2019. március 23. 20:22

Draga Ancika, atereztem szomoru emlekezo versed minden
sorat, gondolatat.
Szomorusagaban is szepet alkottal.
Szeretettel, szivvel, olelessel; Maria

Sanyipapa2019. március 23. 20:12

Remek

Sanyi

Pflugerfefi2019. március 23. 19:54

Ancika!
A múlast megélni rettentő és nehéz!
Kivált ha ha mélyen szeretünk!
Nagyszerű versben tudsz fájni!
Elmegyünk, s bízunk benne, hogy emlèkeznek ránk!
Nagyszerű bár fájó gondolataid
szívvel szeretettel olvastam!
Feri.

nefelejcs2019. március 23. 19:46

Soha nem feledhető fájdalomról írtál gyönyörű verset, drága Anci.
Együttérző szívvel gratulálok!
Anikó

meszaroslajos602019. március 23. 19:27

Kedves Anci!
Meghatóan szép alkotásodat szívvel olvastam, Lajos.

lelektunder2019. március 23. 19:13

Drága Ancika!


Lúdbőröztem versedtől, olyan hatással voltak a soraid. Mélyen megérintettek!
Hatalmas teher, hogy nem tud elbúcsúzni az ember, nincs ott vele abban a pillanatban, akit nagyon szeretett...
Nincs az a napsugár, mely le tudná olvasztani a jégpáncélt....ilyen az igaz, hűséges szerelem.
Szomorú szívvel olvastalak:Ági

kincseshaz2019. március 23. 19:10

Kedves Ancika!
Gyönyörű és fájdalmas ez az alkotás. Együttérzéssel, szeretettel, szívvel jártam Nálad. Ilona

41anna2019. március 23. 19:08

Megható soraidat szívvel szeretettel olvastam Kedves Anci!
❤ 11. Melinda

1-9-7-02019. március 23. 18:56

Drága Anci a fájdalom nem múlik csak megtanulunk vele együtt élni Szomorú nagyon szép emlékezésedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Gyula162019. március 23. 18:52

Egy szomorú vers az elmúlásról.és a kegyetlen sorsról. Tele fájdalommal. Mély érzésekkel. A szerető társ elvesztéséről,és annak hiányáról. Az el nem múló fájdalomról.
De meg kell tanulni élni nélküle is. El kell fogadni a megváltoztathatatlant.
Szívvel gratulálok nagyon szép,és tartalmas versedhez kedves Anna.
Üdvözlettel Gyula.

lejkoolga2019. március 23. 18:46

Gyönyörű alkotás, Ancikám!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel: Olgi

orok.szerelem552019. március 23. 18:36

Ancikám, szép, szomorú versed mély fájdalmat sugall.
Átérezve, szívvel olvastam, szívből szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

feri572019. március 23. 17:41

Nagyon szép emlékezésversed
Nagy Szívvel jelölöm kedvencemnek
Szeretettel
Feri

J.Teca2019. március 23. 17:16

Drága Anna! Csodálatos versedhez gratulálok.
Szívvel, kedvencnek jelölve:J.Teca (Jeney Terézia)

donmaci2019. március 23. 17:13

Nagyon szép alkotásodat szívvel olvastam: Józsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom