Szerző
Harasztovics István (ifj.)

Harasztovics István (ifj.)

Életkor: 25 év
Népszerűség: 15 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 245 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. április 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Harasztovics István (ifj.)

Happy end

Szavam elakad, ajkam Neked dadog,
a távolság elapad, végre Veled vagyok.
Ahogy eddig, most is újra libben lelkem
Miattad, és érzem, hogy minden rendben.

Áztatott a múlt, és tompított a tó vize,
elolvadt sok hópihe, s révbe ért minden jó íze.
Elemelt a talajtól a szád minden szépsége,
a megszült karakterek s azoknak épsége.

Nyugtat simításod, mint anya a gyermekét,
az eufória buzdít, a tervünk nem elvetélt.
Jól eltalált poén vagy, mikor fájnak a tegnapok,
s üzensz: rendben vagy, s én azt, hogy megvagyok.

Nem felejtem azt, mikor a legfontosabbnak hittelek,
Érted bárkit legyőztem volna... és nem viccelek.
Védtelek, óvó pajzs voltam lelked körül,
s boldogan nevettem látva, a lelked örül.

Csontig hatolt a dal, mit hallgattunk mindketten,
ott voltunk mindenben, magunk Teáltalad ihlettem.
Annyi rímpár csendült fel, és annyit véstem a padba,
annyit karistoltam a lapra, annyit karcoltam magamba.

Hiányod fullasztott, az ottléted megfojtott,
elfolyt annyi szép szó, és maradt, ami elfojtott.
Hívtalak, majd kinyomtál, hívtál és én kinyomtam,
végtelen körverseny lett, min elindultunk titokban...

Anno "Kedvesem" voltam, ma már csak a régi srác,
aki kitörli a neved is, ha egyszer szétzilálsz.
Dühhullámok tömkelege borít be, áraszt el,
torkig vagyok már, mikor a tudatlanság választ el.

Barom vagyok, mondod, de már idejét sem látom,
hogy mikor nem volt teher azon a tizenéves srácon.
Mikor pihentem a párnán higgadt-nyugodt lélekkel,
s mikor láttam meg a célom, hogy itt van, úgyhogy ébredj fel.

Kalapácsok, fémek zaja zengett és altatott,
azt mondják, félelmetes lettem... és az vagyok!
Pirult már meg szívem, dobtam be rá pirulát,
erre a szeretet fogott, meglökött és kiutált.

Ráhazudtam lányokra, hogy velük vár a végtelen,
és most a kezem teszem össze, hogy nélkülük ébredem.
Láttam hazug szemeket, hamuvá lett szerelmet,
lázadó kisfiút, ki nem ismerte a kegyelmet.

Álltunk fent a csúcson, most a hegy lábánál veszekszünk,
hegünkön hegedülünk sírva, annyi sebet szereztünk.
Véget ért a közös könyv, az író inkább lepihent,
s az lett a boldog vég, hogy elmaradt a happy end.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Momi2019. április 4. 00:01

Nagyon megtetszett :) Szépen átadja az érzelmeket
Gratulálok :)

Motta2019. április 2. 19:20

Szomorú, szép versed szivvel olvastam
Motta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom