Fehér-Deák Barbara

In memoriam M.S.

A tintát írásomra nem fecsérlem
Most a könyvet mégis pergamenre cserélem,
hogy megemlékezzek egy polgárról:
Az Egy Polgárról!
Hajnal derekán, könyvedet szorongatván,
S csillogó, papírra simuló soraidat olvasgatván,
Mint gyermekben az érzés, hogy kellene még egy kis édesség
Jött a gondolat, hogy nem elég! Mesélj még!
Mondjuk a meséről, az erényről, a szegényről, és a szeszélyről
Aztán a jellemről és a jelmezről, mit az ember magára ölt.
A nyárról, az anyáról, a magyarról, vagy a csodákról
Akár egy pár bakancsról, egy rossz cipőről, és a friss cipóról.
Vagy mondjuk egy pillangóról, ami épp elszáll egy virágról
A világról, s mindenről mi szívünkben világol.
Mesélj még a reszelt almáról
Vagy csak hagy nézzem, ahogy cigarettázol!
Írjál nekem pár sort,
Vagy igyál velem pár sört.
Ülj le és mesélj még,
amíg a gyertya csonkig ég!
Lehetetlen, hisz a volt mindig a voltban marad,
De a Földön hozzá hasonló nem akad.
Én csak köszönöm, hogy magyar voltál
S, hogy a néphez is magyarul szóltál.
Látjátok feleim, csupán ennyi maradt:
Néhány könyvbe kötött lap,
S pár megsárgult, kopott kép,
Mi bizonyítja, hogy az Egy Polgár valaha élt.
Ő az, kiről régen csak suttogtak,
Midőn itthon az ágyúk durrogtak.
S kit annyi ember vádol,
Amiért eltávozott a hazától.
Egy polgár vége az én kezdetem
S majdan gyermekeimnek is büszkén mesélhetem,
hogy: Hol volt hol nem volt, valahol egy vándor,
akit úgy hívtak, hogy Márai Sándor!