Szerző
Varga Árpád

Varga Árpád

Életkor: 35 év
Népszerűség: 44 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 157 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. június 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (8)

Varga Árpád

Majorokban

Megérett az idő a nagy és széles e határban,
Gépek indulnak ki a szántóföldre, a táblákra.
Nem is csoda, hisz itt most nálunk szeptemberi ősz van,
Aratás és vetés lesz egyaránt folyó munkában.

Aratni a kukoricát, napraforgót s a szóját,
Elvetni a kalászosokat: a búzát és árpát.
E munkáknak megfelelően és precízen, híven
Kombájnok, traktorok találhatók szerteszét itten.

Hol itt? Hát mifelénk szokás így: itt a majorokban!
Ezekből eme helyen, meglásd, legalább tán száz van!
Egyszer itt, másszor ott - munkások felváltva dolgoznak,
Most éppen vetni mennek, ezért a magtárban vannak.

A magtárban a zsákok adnak düledező képet,
Mert a bennük lévő búzaszemek igencsak félnek.
Félnek a téltől, a dermesztő és csípős hidegtől,
Mely mint gonosz nagyúr, hirtelen minden szemet megöl.

Barcs, 1995. ősz

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


parducos(szerző)2019. október 13. 14:03

@lanyigeza: Köszönöm szépen Géza, örülök, hogy tetszettek a versek!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:03

@Metta: Örülök, hogy olvastad, kedves Margit, s köszönöm a véleményt!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:02

@Golo: Kedves Mila! Köszönöm szépen!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:02

@feri57: Köszönöm Feri!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:02

@Pflugerfefi: Valóban, Feri, de sajnos szalad az idő! Köszönöm, hogy olvastad!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:01

@M.Laurens: Örültem, Miklós!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:01

@orok.szerelem55: Bizony így van, kedves Margit, köszönöm!

parducos(szerző)2019. október 13. 14:00

@kokakoma: Köszönöm szépen, János!

lanyigeza2019. július 4. 05:39

Kedves Árpi!
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Metta2019. június 4. 12:27

kedves Árpád!
Szívvel olvastam remek versed!
Köszönöm az élményt!
Szeretettel!
Margit

Golo2019. június 3. 18:22

Kedves Árpád, szívet hagyok szeretettel:Mila

feri572019. június 2. 05:21

Nagyon szép alkotás az aratásról
Szívvel gratulálok
Feri

Pflugerfefi2019. június 1. 21:09

Lehetne jövő a múlt is!
Máskèpp nöne a búza, s a többi!
Remek versed szívvel olvastam!
Feri.

M.Laurens2019. június 1. 20:57

Szívvel köszönöm az élményt, kedves Árpi!
/ Miklós /

orok.szerelem552019. június 1. 19:22

Mindez már csak szép emlék, kedves Árpi!
Élmény volt olvasni remek versed!
Nálunk is így volt anno!
Szívet hagyva gratulálok!
Üdvözlettel: Margit

kokakoma2019. június 1. 17:58

Jó volt olvasni a régmúlt idők mozzanatát, remek versedben.. Szívvel gratulálok János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom