Szerző

Hecz János Sándor

Életkor: 64 év
Népszerűség: 475 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 720 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. június 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (68)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Hecz János Sándor

Apák napjára

Van egy kerek asztal, nincsen főhely rajta.
Ki talált ott helyet, gyermekétől kapta.
Szépen körben ülnek éppen, ahogy illik.
Miért kaptak széket? Páran nem is sejtik.

Van, ki csak azért jött, létén lyukat foltoz,
néhányukat kényszer hívta asztalunkhoz.
Páran segítséget várnak közösségtől,
tán lemondanának a lélek üdvéről.

Ott nincsenek grófok, lovagok, királyok,
csak, kit Egek Ura gyermekkel megáldott.
Apákat ültetett oda a Teremtő.
Van közöttük édes, és van, ki nevelő.

Egy nap van az évben, mikor együtt vannak.
Rájuk gyermekeik eséllyel szavaznak.
Van olyan közöttük, kit égbe emelnek.
Ám, ki nem érdemli? Mélyre eltemettek!

Ha már az asztalnál szépen körben ültök,
egyforma esélyért üzenetet küldök.
Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!

2019. június 15.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2020. június 18. 08:38

@ditte142: Tisztelettel köszönöm, kedves Erzsébet.

JohanAlexander(szerző)2020. június 18. 08:37

@HarmatiGyongyi: Őszinte szívből köszönöm, kedves Gyöngyi.

ditte1422020. június 17. 20:50

Kedves János!

DE SZÉP! NAGY SZÍV!

''Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!''
Sok szeretettel olvastalak:
Erzsébet

HarmatiGyongyi2020. június 16. 16:15

Milyen szép is lenne!!!

''Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!''

Szívvel olvastam versedet.
Üdv.: gyöngyi

JohanAlexander(szerző)2019. június 28. 17:44

@lorso: Szívből köszönöm, kedves Zsolt!

lorso2019. június 28. 13:29

Szép vers, elismeréssel,
Zsolt

JohanAlexander(szerző)2019. június 23. 16:47

@Jerzsi: Szívből köszönöm, kedves Erzsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 23. 16:47

@flagranti-poeta: Szívből köszönöm, kedves Tamás!

Jerzsi2019. június 22. 20:54

Szívvel, szeretettel gratulálok szép versedhez:
Erzsi

flagranti-poeta2019. június 21. 22:22

Nagyszerű versed szívvel olvastam barátom.
Köszönöm
Thomas

JohanAlexander(szerző)2019. június 19. 16:14

@Vilmos01: Szívből köszönöm, kedves Vilmos!

Vilmos012019. június 19. 14:41

így van legyenek jó apák jó vers
gratulálok

JohanAlexander(szerző)2019. június 19. 13:05

@ambrus.magdolna: Szívből köszönöm, kedves Magdolna!

JohanAlexander(szerző)2019. június 19. 13:04

@111111: Szívből köszönöm, kedves Piroska!

JohanAlexander(szerző)2019. június 19. 13:04

@Fresh: Szívből köszönöm, kedves Edit.

JohanAlexander(szerző)2019. június 19. 13:04

@kintkong10: Szívből köszönöm, kedves József!

1111112019. június 19. 12:38

Szép biztatás, szívvel: Piroska

ambrus.magdolna2019. június 19. 11:40

Kimondtad azt a szót, ami torkomon akadt!!!
Kedvencem lett!
Szívvel-szívből:GRATULÁLOK!Magdi

Fresh2019. június 19. 09:36

Nagyon tetszett a versed, szeretettel gratulálok Edit

kintkong102019. június 18. 22:47

Köszönöm, János!
Kedves, figyelemre méltó versedhez szívet hagyok: J.

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 15:09

@Elise: Szívből köszönöm, kedves Elise!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 15:08

@Ahita: Szívből köszönöm, kedves Éva!

Elise2019. június 18. 12:38

Szép szavakkal biztató apák napi versedhez szívet küldök!
Elise

Ahita2019. június 18. 12:24

Kedves Sándor!
Nagyon tetszett a versed, remek sorok!
Szívvel, szeretettel olvastalak, Éva

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:12

@merleg66: Szívből köszönöm, kedves Gábor!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:11

@jocker: Szívből köszönöm, kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:11

@Metta: Szívből köszönöm, kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:10

@donmaci: Szívből köszönöm, kedves Józsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:10

@editmoravetz: Szívből köszönöm, kedves Editke!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:10

@m.agnes: Szívből köszönöm, kedves Ágnes!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:10

@Gloren: Szívből köszönöm, kedves Tünde!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:09

@Mary05: Szívből köszönöm, kedves Marika!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:09

@gypodor: Szívből köszönöm, kedves Gyuri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:07

@HodosiImrene: Szívből köszönöm, kedves Emma!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:07

@Dram: Szívből köszönöm, kedves András!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:06

@meszaroslajos60: Szívből köszönöm, kedves Lajos!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:06

@V.P.: Szívből köszönöm, kedves Pál!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:06

@barnajozsefne: Szívből köszönöm, kedves Erzsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:05

@Agnes54: Szívből köszönöm, kedves Ági!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:05

@budajo: Szívből köszönöm, kedves Józsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:04

@Motta: Szívből köszönöm, kedves Gabriella!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:04

@gelnadi-gabor: Szívből köszönöm, kedves Gábor!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:03

@Pesterzsebet: Szívből köszönöm, kedves Gina!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:03

@1-9-7-0: Szívből köszönöm, kedves Anikó értő
számomra roppant értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:02

@kincseshaz: Szívből köszönöm, kedves Ilona!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:02

@szalokisanyi1: Szívből köszönöm, kedves Sanyi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:02

@lejkoolga: Szívből köszönöm, kedves Olgi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:01

@anci-ani: Szívből köszönöm, kedves Anci!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:01

@195705252012: Szívből köszönöm, kedves Irén!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:01

@B...yL...o: Szívből köszönöm, kedves László Bátyám!

Matrix2019. június 18. 08:00

Kedves Sándor, szívből gratulálok!! :)

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:00

@uzelmanjanos956: Szívből köszönöm, kedves János!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 08:00

@Cila03: Szívből köszönöm, kedves Magdi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:59

@orok.szerelem55: Szívből köszönöm, kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:59

@deakeva: Szívből köszönöm, kedves Éva!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:59

@madaras: Szívből köszönöm, kedves István!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:58

@banattanc: Szívből köszönöm, kedves Marianna!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:58

@Eci: Szívből köszönöm, kedves Editke!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:58

@Kicsikinga: Szívből köszönöm, kedves Kinga,
bocsi a könnyekért!

JohanAlexander(szerző)2019. június 18. 07:57

@szalay: Szívből köszönöm, kedves István!

merleg662019. június 17. 23:13

Kedves János Sándor!

Ha már az asztalnál szépen körben ültök,
egyforma esélyért üzenetet küldök.
Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!

Nagyon szép apák-napi versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

jocker2019. június 17. 13:37

Meghatóan szépet írtál!
Csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

Metta2019. június 17. 10:49

Szépséges, megható alkotásodnál nagy szívet hagyok!
Szeretettel!
Margit

donmaci2019. június 17. 09:42

Szépséges versedhez szívvel gratulálok. Józsi

editmoravetz2019. június 17. 08:52

Meghatóan szép!
Szívvel-szeretettel: Edit

m.agnes2019. június 17. 08:29

Szívvel olvastalak. Ágnes

Gloren2019. június 17. 08:01

Kedves János!
Nagyszerű apák napi versedhez Szeretettel, Szívvel 💗Gratulálok! Tünde

Mary052019. június 17. 07:42

Nagyon tetszik versed kedves János!
Szívből,szeretettel gratulálok.(50)
Marika

gypodor2019. június 17. 06:49

Tetszik. Jó vers!
Szívvel gratulálok.
Gyuri

HodosiImrene2019. június 16. 23:40

Remek versedet szívvel olvastam és gratulálok alkotásodhoz! Hodosi Imréné Emma

Dram2019. június 16. 22:25

Szép sorok, szép gondolatok.
Versedhez tisztelettel szívet hagyok; András.

meszaroslajos602019. június 16. 21:58

Tetszik gratulálok elismeréssel szívvel, üdv Lajos.

V.P.2019. június 16. 21:29

Remek versedet öröm volt olvasni, gratulálok!

barnajozsefne2019. június 16. 20:12

Szívből gratulálok!
Üdvözöllek: Erzsi

Agnes542019. június 16. 19:02

Szép gondolatok. Gratulálok!

Ági

budajo2019. június 16. 18:48

Kedves János!
Méltó, szép gondolatok apák napja alkalmából!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Józsi

Motta2019. június 16. 18:21

Bizony nagyon fontos az utolsó két sorod!
Szép versedet szívvel olvastam.
Motta

gelnadi-gabor2019. június 16. 18:16

Igen, gyakran elfelejtkezünk arról, hogy egy asztalt ülünk körül. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Pesterzsebet2019. június 16. 17:55

Kedves Sándor! Nagyszerű versedet szívvel olvastam. Gina

1-9-7-02019. június 16. 16:05

''egyforma esélyért üzenetet küldök.
Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,'' bizony számomra a jó szón a hangsúly tudom a nőknek van 40 hét arra hogy lelkileg felkészüljenek a férfiaknak nehezebb de a gyermeknek olyan kevés kell a törődésen túl szeretet és olyan gazdaggá teszi az ember életét egy gyermek Nem értem azokat akik nem értik mekkora csoda egy gyermek mekkora ajándék és milyen kevés kell ahhoz hogy valakiből jó szülő legyen Kiváló bölcs üzeneted remélem sokan olvassák én szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok hozzá Anikó

kincseshaz2019. június 16. 15:54

Szép, méltó köszöntő.
Elismeréssel, tetszéssel olvastalak. Ilona

szalokisanyi12019. június 16. 15:52

Remek!
Gratulálok!
Tisztelettel: Sanyi

lejkoolga2019. június 16. 15:43

Soraidat nagy egyetértésével olvastam, Sanyi!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

anci-ani2019. június 16. 15:27

''Ha már az asztalnál szépen körben ültök,
egyforma esélyért üzenetet küldök.
Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!''

Gyönyörű bölcs biztatás!
Nagyon szép igaz versedhez kedves Sanyi gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anci

1957052520122019. június 16. 14:21

Bölcs gondolatok. Szeretettel szívet hagyok , Irén

B...yL...o2019. június 16. 13:55

Okos, szép versed méltó az ünnepnaphoz.
És mint máskor is, szép rímes.
Gratulálok:
László

uzelmanjanos9562019. június 16. 13:52

Szép ünnepi versed szívvel olvastam, gratulálok:János

Cila032019. június 16. 13:47

Kedves Sándor!

Nagyon különleges oldaláról fogtad meg az apák napját, nagyon egyedi látásmóddal, melyből ez a fantasztikus vers született.
Szívvel gratulálok hozzá: Magdi

orok.szerelem552019. június 16. 13:28

Kedves Sándor, szép versednél szívet hagytam, szívből gratulálok!
Margit

deakeva2019. június 16. 13:20

Nagyon szép, mély érzésű vers. gratulálok. Éva

madaras2019. június 16. 13:03

Kedves János !

''Ott nincsenek grófok, lovagok, királyok,
csak, kit Egek Ura gyermekkel megáldott.''

''Legyetek jó apjuk gyermekeiteknek,
Kiket az asztalnál büszkén ünnepelnek!''

Dallamos sorokkal szépen megírt versedhez szívvel gratulálok.

banattanc2019. június 16. 12:20

Nagyon szép verset írtál. Marianna

Eci2019. június 16. 12:07

Kedves. Sándor! Remek vers Apákról - Apáknak! Szívvel, szeretettel Edit

Kicsikinga2019. június 16. 11:45

Na most elsírtam magam, mert annyira mwghATÓdtam.

szalay2019. június 16. 11:27

Szivvel gratulálok kedves Sándor szép versedhez,
üdv István

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:27

@Pflugerfefi: Örülök ha tetszett!
Szívből köszönöm, kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:26

@SzaipIstvanne: Szívből köszönöm, kedves Mária!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:26

@41anna: Szívből köszönöm, kedves Melinda!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:26

@pete57: Szívből köszönöm, kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:25

@acsbalint: Szívből köszönöm, kedves Bálint!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:25

@Sivatag87: Szívből köszönöm, kedves Nóra!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:25

@J.Teca: Szívből köszönöm, kedves Teca!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:24

@kokakoma: Szívből köszönöm, kedves János!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:24

@Golo: Szívből köszönöm, kedves Radmila!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:24

@Sanyipapa: Szívből köszönöm, kedves Sanyi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:24

@fodoristvanne: Szívből köszönöm, kedves Erzsike!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:23

@tomorg: Szívből köszönöm, kedves Gábor!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:23

@m.falvay: Örülök ha tetszett!
Szívből köszönöm, kedves Miki!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:22

@CD57.sz: Szívből köszönöm, kedves Klári,
értő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:22

@Agi63: Szívből köszönöm, kedves Ági!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:22

@feri57: Szívből köszönöm, kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:21

@lanyigeza: Örülök ha tetszett!
Szívből köszönöm, kedves Géza!

Pflugerfefi2019. június 16. 10:52

Kedves János!
Remek gondolatokkal idézted fel
az igazi apaképet!
Szívvel, szeretettel gratulalok!
Feri.

SzaipIstvanne2019. június 16. 10:40

Kedves Janos! Szep uzenettel zarul remek apak-napi versed.
Szivvel gratulalok. Maria

41anna2019. június 16. 10:12

Bizony, szükség van a jó apára,ezt nagyon szépen megírtad!
❤ 16. Melinda

pete572019. június 16. 09:58

Úgy legyen!
Jó lenne, ha tekintélye, ''neve'' lenne ma is az apáknak!
Szívvel gratulálok a vershez:
Margit

acsbalint2019. június 16. 09:51

szép gondolatok

Sivatag872019. június 16. 09:43

Nagyon szép és csodás versedhez szívből gratulálok. Nóra

J.Teca2019. június 16. 09:42

12.szívvel, szeretettel gratulálok apák napi versedhez:J.Teca (Jeney Terézia)

kokakoma2019. június 16. 09:27

Szívvel gratulálok, és köszönöm. János

Golo2019. június 16. 08:39

Szívvel és szeretettel gratulálok:Radmila

Sanyipapa2019. június 16. 08:28

Szépen összefoglaltad.

Sanyi

fodoristvanne2019. június 16. 07:57

Kedves János!
Szívvel és nagy szeretettel gratulálok gyönyörű soraidhoz!
Erzsike

tomorg2019. június 16. 07:55

💚 szeretettel olvasva, Gábor

m.falvay2019. június 16. 07:39

Szép ez a kerek asztal gondolat .
Szívvel olvastalak .
Miki

CD57.sz2019. június 16. 07:00

Szép az üzeneted Apák napja alkalmából: kerek asztal, egyenlő eséllyel ....aki gyrtekekkel foglalkozik sokféle apatípust megismer, sajnos vannak apák, akik nem így gondolják, de ismerek nevelőszülőket, akik kivételes egyéniségek.Köszönöm hogy olvashattam, nagy szeretettel hagyok nálad💗 Gratulálok: Klári

Agi632019. június 16. 06:08

Tartalmas versednél szívet hagyok!
Ági

feri572019. június 16. 05:45

Nagyon szép versedhez Sándor
Szívvel gratulálok
Feri

lanyigeza2019. június 16. 05:38

Kedves János! (1)
Nagyszerű alkotás, szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom