Lányi Géza

Mondások, közmondások ferdítése (7)

Megnyomorított közmondások

Szeretem, nagyra becsülöm a közmondásokat,
Az élet törvényeiről elárulnak sokat.
Úgy tekintek rájuk, mint egy kimondott törvényre,
Mert hosszú időn keresztül jutottak érvényre.

Arra nagyon ügyelek, hogy életem úgy éljem,
Hogy a sok bölcs és okos közmondás igaz legyen.
Van, ki ezzel nem törődik épp túlzottan sokat,
Fittyet hány rájuk nemigen tartja be azokat.

Egy félreértett esetet veszek most tollhegyre,
Bár nagyon jól emlékezem, mondhatom, nem egyre.
Idared a szép, pirospozsgás, gyönyörű alma
Pontosan nem emlékszik az ismert közmondásra.

Rémlett, a fától nem messze eshet le az alma,
De hogy milyen fától, arról nincs halvány fogalma.
Így ő nem esett messze a szomszéd körtefától,
Közmondásilag nincs rendben, történjék az bárhol.

Vilmosnak, a körtének rég tetszett ez az alma,
Leesett melléje, végre ma teljesült álma.
Nem számít a különböző felekezet, vallás,
Nagy szerelemhez elég egy tűzforró pillantás.

Ily fellángoló szerelem mellett nem butaság,
Nyomban eszükbe jutott egy közeli házasság.
A szülők, jól tudjuk, hogy nem ritkán maradiak,
Nem örültek túlzottan a vegyes házasságnak.

A két szerelmes a jövőjükért mindent megtesz,
Vállalják azt, hogy az utód génmódosított lesz.
Semmi baj, az nevet, aki utoljára nevet,
Az utódok felveszik majd a Vilmosred nevet.

2019.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lanyigeza(szerző)2019. augusztus 27. 11:21

@szombati
Kedves Tibi!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Tisztelettel, szeretettel: Géza

Törölt tag2019. augusztus 27. 07:50

Törölt hozzászólás.

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 18. 03:16

@schvalmrozsa
Kedves Rózsa!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettwl: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 18. 03:13

@kodrane
Kedves Erzsike!!
Köszönöm szépen
megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 18. 03:05

@Meroni
Kedves Roni!
Köszönöm szépwn gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 18. 01:35

@hillailqszlo-ve
Kedves Laci!

Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratuláciöéat

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 23:12

@ambrusmagdolna
Kedves Magdika!
Köszönöm szépen megtisztelő méltatö szavaidat és gratulàciódatl
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 23:06

@montor
Kedves Eszter!
Köszönöm szépen megtisztelő
méltatí szavaidqt és gratulácuödqt.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 21:26

@Agnes54
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 21:24

@Khadija
Kedves Angelika!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 21:07

@Doli-Erzsi
Kedves Erzsike!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 21:04

@nefelejcs
Kedves Anikó!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 20:35

@lorso
Kedves Zsolt!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 20:31

@teni
Kedves Teni!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 20:29

@szalus47
Kedves Karcsi!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 20:25

@111111
Kedves Piroska!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. augusztus 17. 20:20

@editmoravetz
Kedves Editke!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Géza

schvalmrozsa2019. július 20. 16:02

Remek humoros vers, szívvel olvastam.
Gratulálok! Rózsa

kodrane2019. július 19. 15:04

Tetszik amit olvastam, szívvel jöttem!

Meroni2019. július 18. 07:12

Bizony nem hiába van a sok bölcs közmondás! Remek humorral megírt alkotásodhoz nagy szívvel gratulálok!
Roni

hillailaszlo-ve2019. július 14. 18:19

Remek humor!
Ida helyett Vilmos!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

ambrus.magdolna2019. július 13. 15:08

Nagy értéket, olvashattam ismét!
Csodálatosan, bánsz a dúsgazdag, magyar szókincsünkkel :)
Szívvel-szívből:Gratulálok és kemény kézfogással!!!
Üdv.Magdi:)

montor2019. július 13. 13:01

Tetszenek ezek a mesés közmondás csűrés-csavarásaid!
Szívet hagyva gratulálok!
Eszter

Agnes542019. július 12. 20:30

Humoros kedves versedhez gratulálok!

Ági

Khadija2019. július 12. 17:11

Remek humorod van kedves Géza
Szivvel olvastalak
Angelika

Doli-Erzsi2019. július 12. 12:32

Nagyszerű humoros versedhez szívvel gratulálok.
Erzsi

nefelejcs2019. július 12. 11:43

Kedves Géza!
Én is kedvelője vagyok a közmondásoknak.
Tetszett ez a módosított változat is, a frappáns befejezéssel.
Mosolygó szívvel gratulálok!
Anikó

lorso2019. július 11. 22:35

Remek versedhez gratulálok!
Zsolt

Teni2019. július 11. 18:32

Nagyon jó. Gratulálok!

szalus472019. július 11. 11:25

Igen, a humor is szükségeltetik az irodalomban! Gratulálok, ötletes, jó hangvételű humoros versedhez!

1111112019. július 10. 13:16

''Szeretem, nagyra becsülöm a közmondásokat,
Az élet törvényeiről elárulnak sokat.
Úgy tekintek rájuk, mint egy kimondott törvényre,
Mert hosszú időn keresztül jutottak érvényre.''
Én is szeretem és őrzöm őket, remek ez a versed is kedves Géza, szívesen olvastalak. Piroska

lanyigeza(szerző)2019. július 9. 22:10

@editmoravetz
Kedves Editke!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Szeretettel: Géza

editmoravetz2019. július 9. 19:47

Kedves Géza!

Élvezettel olvastam s haraptam volna igyekezettel a Vilmosred-be, csak még azt nem tudtam eldönteni, milyen ízt várjak tőle.
Humoros versedhez szeretettel gratulálok: EDit

lanyigeza(szerző)2019. július 9. 17:26

Kedves barátaim, olvasóim köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaitokat, köszönöm szépen azoknak is akik csak olvasták versemet.
@szalay, @degiabi, @CD57.sz, @Pesterzsebet, @tomorg, @HanyeczKaroly, @John-Bordas, @szalokisanyi1, @madaras, @anci-ani, @uzelmanjanos, @Eci, @donmaci, @Perzsi, @feri57, @J.Teca, @molnarne, @adamne, @JohanAlexander, @pete57, @41anna, @m.agnes, @Sanyipapa, @1-9-7-0, @SzaipIstvanne, @B...yL...o, @Sivatag87, @Inagypet, @dobosigyorgy, @orok.szerelem, @lenartanna, @Agi63, @Gaborovics, @Pflugerfefi, @Elise, @195705252012, @Metta, @Ahita, @lejkoolga, @dvihallyne45, @Golo, @schvalmrozsa, @flagranti-poeta, @Gyula16, @fodoristvanne, @m.falvay, @merleg66, @gypodor, @M.Laurens, @Mary05, @Zsuzsa0302, @jocker
Baráti szeretettel: Géza

jocker2019. július 9. 16:29

Jó, mint az eddigiek!
Gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

Zsuzsa03022019. július 9. 12:18

Nagyszerű, humoros a versed. Szeretettel, szívvel gratulálok! Napsugaras, szép napot kívánok: Zsuzsa

Mary052019. július 9. 11:12

Gratulálok kedves Géza !
Remek humoros versednél 55 . szívecskét hagyom .
Szeretettel.Marika

M.Laurens2019. július 9. 09:47

Mosolygó szívvel jutalmazom soraidat, kedves Géza!
/Miklós/

gypodor2019. július 9. 08:52

REMEK! (Ez is)
Szívvel (most is)
Gyuri

merleg662019. július 8. 23:03

Kedves Géza! Vajon ebből a ''vegyes házasságból'' csak vegyes-pálinka születhet?...:))) Versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

m.falvay2019. július 8. 22:25

Úgy látszik , alkalom szüli a génmódosulatot / van ez így kétlábúaknál is / . Vidám nyelvi játékod szívvel olvastam .
Miki

fodoristvanne2019. július 8. 20:46

Kedves Géza!
50. szívvel gratulálok nagyon ötletes, bölcs és valós helyzetet is ábrázoló, humorral fűszerezett alkotásodhoz!
Örömmel várom a következő felfedezése!
Szeretettel : Erzsike

Gyula162019. július 8. 20:22

Hozod a megszokott humorodat kedves Géza. De ez a Vilmos rendi csata?
Nagyon pihent fondorlatra vall.
Az a pláne, hogy sok-sok igazság tartalommal bírtak, és bírnak valóban a közmondások. A születésüknél fogva.
Tartalmas, szórakoztató,és tanulságos e versed is.
Szívvel gratulálok versedhez.
Üdvözlettel Gyula.

flagranti-poeta2019. július 8. 19:24

Kedves Géza
Nagy szívet hagytam remek versednél.
Szívvel osztom is ha nem probléma
Thomas

schvalmrozsa2019. július 8. 18:17

Szívvel gratulálok! Rózsa

Golo2019. július 8. 17:17

Szívvel értékelem: Mila /46/

dvihallyne452019. július 8. 15:33

Remek humorral megírt soraidhoz szívvel gratulálok! Sarolta

lejkoolga2019. július 8. 13:58

Igazi elmés gondolatok, kedves Géza!
Jó volt olvasni!
Szeretettel, szívvel voltam: Olgi

Ahita2019. július 8. 13:06

Mindig várom, milyen kellemes, mosolyt, tanulságot hozó történettel rukkolsz elő, és nem csalódom!:):):)
Szívvel voltam most is, szeretettel: Éva

Metta2019. július 8. 12:58

Kedves Géza!
Köszönöm az élményt!
Sok-sok szívet érdemel mosolyt fakasztó lenyűgöző alkotásod!
Szeretettel!
Margit

1957052520122019. július 8. 12:00

Szívvel gratulálok nyelvi játékodhoz , Irén

Elise2019. július 8. 11:07

Vidám, humoros!
Szeretettel, szívvel; Elise

Pflugerfefi2019. július 8. 11:05

Hát kedves Géza!
Kiapadhatatlan fantàziád, lenyűgöző humorod
remek sorokat csal a tollad hegyère!
Szívvel, szeretettel gratulálok alkotásodhoz!
Feri.

Gaborovics2019. július 8. 07:52

Remek, gratulálok!

Gabi

Agi632019. július 8. 07:02

Kedves Géza!
Nagyon remekeltél megint!
Mosolygós szívvel olvastalak!
Ági

lenartanna2019. július 8. 00:44

Megpirosítottam bölcs, humoros versednél a szívecskét, kedves Géza!

orok.szerelem552019. július 7. 20:59

Kedves Géza, ez is igazán jól sikerült!
Remek alkotásod szívvel, mosollyal olvastam!
Szívből elismeréssel, szeretettel, tisztelettel gratulálok!
Margit

dobosigyorgy2019. július 7. 19:53

Bölcs versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

lnagypet2019. július 7. 19:20

Azt hittem,hogy az eddigi közmondás verseidet nem lehet túlszárnyalni,de hála istennek tévedtem!
Nagyon profi ez az alkotás Gézám.

Barátsággal: Z Nagy L

Sivatag872019. július 7. 17:46

Kedves Gézabá, fantasztikus és sokat mondó alkotás. Ismét mosolyt csalt az arcomra. Hatalmas szívet hagyva gratulálok csodás versedhez. Nóra

B...yL...o2019. július 7. 17:08

Ezt a verset Newton is örömmel olvasná, miközben az almafa alatt ülve várja, hogy essék fejére egy alma.
Szeretettel gratulálok:
László

SzaipIstvanne2019. július 7. 16:43

Kedves Geza! Koszonom a mosolyt, nagyon tetszik versed.
Nem tudom irtam-e mar, gyujtom a kozmondasokat, neha versbe is foglalok
egy-egyet. Ezert is tetszenek nagyon verseid.
Szivvel, udvozletttel: Maria

1-9-7-02019. július 7. 16:19

KIVÁLÓ nyelvi játékod amihez én szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Sanyipapa2019. július 7. 16:09

Nagyon jó

Sanyi

m.agnes2019. július 7. 16:03

Egy kis vidámság mindenkinek kell...
Szívvel olvastam. Ágnes

41anna2019. július 7. 15:49

Egek😃,,.

Nagy szívvel ajándékozom meg ❤ 24!
Melinda

pete572019. július 7. 15:38

''Vállalják azt, hogy az utód génmódosított lesz.
Semmi baj, az nevet, aki utoljára nevet,
Az utódok felveszik majd a Vilmosred nevet.''
Van itt fantázia és szókincs, Géza!
Szívvel gratulálok:
Margit

JohanAlexander2019. július 7. 15:35

Kedves Géza, sorozatod részei, kedvenceim lesznek végig!

adamne2019. július 7. 15:14

Kedves, humoros versedhez gratulálok kedves Géza. Jó volt
olvasni!!!! Szívvel:Manyi

molnarne2019. július 7. 14:03

Nagyon szép humoros soraidhoz szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

J.Teca2019. július 7. 13:47

Kedves Géza! Az idared nevű almát rég ismerem, de most általad meg-
tudtam, hogy a Vilmos körtével kereszteződött, véletlen folytán.
18. szívvel gratulálok kedves versedhez:J.Teca (Jeney Terézia)

feri572019. július 7. 13:43

Nagyon szép humoros versed
Szívvel olvastam
Feri

Perzsi.2019. július 7. 13:35

Gratulálok kedves Géza!

Erzsi

donmaci2019. július 7. 13:31

Nagyon jó! Szívvel viszem Józsi :)))

Eci2019. július 7. 13:09

Kedves Géza! Köszönöm, hogy olvashattam ismét e humoros versedet. Szívvel, szeretettel Edit

uzelmanjanos9562019. július 7. 12:56

Remek humoros versed élmény volt olvasni. Poéta szívvel gratulálok:János

anci-ani2019. július 7. 12:51

Ez is remek lett ismét, kedves Géza!
Nem esik messze az alma a fájától,
de a Vilmos körte, ne jó helyen kötött ki,
mert nem örültek a túloldalon neki!!! :)))
De minden jó, ha jó a vége,
és így lett házasság a vége!
Nagy szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok:
Anci

madaras2019. július 7. 12:42

Kedves Géza !
Csavaros agytekervényű, jó humorú ember vagy - Te aztán jól meg tudod ''tekerni'' az eredet közmondást - van fantáziád.
.... bár én lehet hogy más nevet adtam volna az utódoknak - például ''Vilmosidája vagy Idavilmosa - ha már egybekeltek.
Gördülékeny, pörgős versedhez szívvel gratulálok.

szalokisanyi12019. július 7. 12:13

:-))

''Én génem, én génem,
én igen nagy vétkem!''

Remek kedves Géza!
Szívvel: Sanyi

John-Bordas2019. július 7. 12:09

Nagyon jó,aranyos szépen gördülő versedet öröm olvasni,a (6) szívet és figyelot kaptál,szeretettel ölel János

HanyeczKaroly2019. július 7. 12:08

Lám a szerelem felül tud kerekedni mindenen! Nem lehetetlen a boldogság a sok különbözőség ellenére sem. Tanulságos történet szépen elmondva. Szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

tomorg2019. július 7. 11:33

5. 💚 gratulálva,
szeretettel olvasva,
Gábor

Pesterzsebet2019. július 7. 11:27

Kedves Géza! Bűbájos a versed, új növényfajt is alkottál, Vilmosred névvel. Szabadalmaztatni kéne! Szívvel olvastam. Gina

CD57.sz2019. július 7. 10:56

Mindig várakozással kezdek bele a közmondások '' újraértelmezésének'' olvasásába. Most is remekül sikerült, gratulálok elismeréssel, szívvel olvastalak: Klári

degiabi2019. július 7. 10:54

Ez is szuper!
Emelem kalapom!
Várom a folytatást!
Nagy tisztelettel, szívet hagyva:
Gabi

szalay2019. július 7. 10:40

Humoros versed nagyon tetszik,csak igy tovább még rengeteg közmondás vár terád,
gratulálok szivvel István

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom