Mindennapok
Sűrű égen ejtőzik a napsugár,
Felhő néha tarkítja csak éltemet,
Egyszer nyár, máskor február,
A teremtő teremti az őrületet.
Hova haladunk, ha nincs út már?
Zsákba gyűjtjük a szemét-lelket,
Azt hinni, egy új kezdet vár,
De csak öntik ránk a szennyet.
Nincs hús, se már jókedv otthon,
Példát mutass te is mindig,
De befásult ember-maszk sokszor,
Minden tökéletes tetőtől-talpig.
A törékeny világ hallgatag hallgat,
Elfolyva másnap hazafelé ballag.
Minden jónak benne elenyész a lelke,
Elmenne messzire, ha volna annyi kedve.
Elcsukló hangon várjuk a végítélet szavát,
Hozzánk szól, és megfesti az egész éjszakát.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
NemethHenrietta(szerző)2019. július 16. 16:14
@JohanAlexander: @poepoe: @feri57: @gypodor: Köszönöm szépen:)
gypodor2019. július 14. 07:26
Szívet érintő, szép vers!
6.
Gratulálok
Gyuri
feri572019. július 13. 20:51
Szomorkás, nagyon szép alkotás Henrietta
Szívvel gratulálok
Feri
poepoe2019. július 13. 17:23
A ''szennynek'' le kell folyni a csatornán... ;) s amikor minden áteresztődik, akkor lesz helye a fénynek, ami szüntelenül sorban áll, kedves Henrietta!
JohanAlexander2019. július 13. 16:31
Heni, első szívet hagyok remek versedhez!