Torma Ágnes (Bűbo)

Álmomban

Sétáltam a fák alatt,
lélegzetem elakadt,
szilánkosra tört a fény
pirosló alkony egén.

Erdő után kis falu jött,
ablakain tükröződött
porlepte út, kiflikanyar,
emlék képe szívembe mar.

Kihalt házak, vakablakok,
és némán tovább-ballagok,
a ködben téged keresve,
arcomról könny hullt a földre.

Belém hasító fájdalom
megbicsakló dallamon,
Istent kérem, oltalmazzon,
míg lépkedek romhalmokon.

Egykori lét szilánkjai,
nevetések lágy hangjai,
ma éjjel mind fülemben cseng,
mitől mélyebbé lesz a csend.

Egyszer újra rám figyelsz,
két karoddal átölelsz,
nem lesz köztünk vizesárok
álmomban, ha nálad járok.