Szerző
Palotai János

Palotai János

Életkor: 76 év
Népszerűség: 309 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 284 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (63)

Palotai János

Sorstársak vagyunk

Életemnek az egyik legizgalmasabb napja,
mikor a reggeli közben a párom tudatja,
nagyobb bevásárlásra megyünk a hétvégére,
mindent, amit vennünk kell, felírtam a cetlire.

Frissen megborotválkozva a nejemre néztem.
"A szemöldöködet igazítsd meg mindenképpen"!
Te jó ég, hogy áll a hajam, elfogadható még?
Nem is tudom, mikor voltam fodrásznál, nagyon rég.

Magam már rég útra készen, hangtalanul várok,
indulásra az ajtó előtt húsz perce állok.
Éppen indulnánk, mikor a telefon megcsörren,
nincsen semmi baj. Dehogy zavarsz, van időm bőven.

Elindulok a garázsba, viszem a cuccokat,
kocsival kiállok, letörlöm az ablakokat.
Meghallgatom rádióban a soros híreket,
és megpróbálom nyugtatni magam, hisz ráérek.

Az üzletben kezemben a bevásárlókocsi,
útban vagyok mindenkinek, sokszor mondom, bocsi.
Már alig fér árú a bevásárlókocsiban,
de még semmit sem vettünk, ami a cédulán van.

Szótlan, türelmetlen vagyok, de valahol boldog,
férjeket látok, ahogy a nejük után kullog.
Végre irány a pénztár, de melyiket válasszam?
Papa, kérlek, sietünk! Otthon is sok dolgom van.

Így vásárolunk már közel harminc esztendeje,
mégis hálásan köszönöm, mert énértem tette.
Sör mellett így mesélte el egy napját barátom,
tudom, igazat mondott, mert sorsában osztozom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kokakoma(szerző)2019. szeptember 9. 10:19

@60afrod: Köszönöm.

60afrod2019. szeptember 8. 20:45

Kedves Jancsi ! Aranyos történetedhez szeretettel és szívvel gratulálok !
Ildikó

kokakoma(szerző)2019. augusztus 12. 14:50

@Zsuzsa0302: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 12. 14:50

@444: Köszönöm

Zsuzsa03022019. augusztus 12. 13:48

De jó! Szellemes versedet szívvel, szeretettel olvastam. Madárcsicsergős, kellemes napsugaras, szép napot kívánok: Zsuzsa

4442019. augusztus 11. 22:45

Szellemes és ismerős történet,
remek versbe szőve.
Szívvel gratulálok!

Attila

kokakoma(szerző)2019. augusztus 8. 18:23

@editmoravetz: Éreztem,hogy nem egyedüli eset. Ölellek benneteket. Jancsi.

editmoravetz2019. augusztus 7. 20:33

Drága Jancsi!

Mintha csak magunkat látnám - hát így megy ez másoknál is???
Nagyszerű, megnyugodtam... gyorsan felírom a cetlire: papír-zsebkendőt el ne felejtsem holnap.
:)))
Az a jó, hogy tartottad a formát: páros rím dukál ehhez!
Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit

kokakoma(szerző)2019. augusztus 7. 10:51

@AkarkiGyula: Köszönöm.

AkarkiGyula2019. augusztus 7. 08:28

Gratulálok János.
Hoztad a Tőled megszokott humoros, és fordulatos történetet.
ü

kokakoma(szerző)2019. augusztus 6. 13:56

@111111: Köszönöm: persze ezért is imádunk benneteket. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 6. 13:55

@Cila03: Köszönöm kedves elismerésed. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 6. 13:54

@lorso: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 6. 13:53

@dobosigyorgy: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 6. 13:53

@Metta: Szeretettel köszönöm.

1111112019. augusztus 6. 12:41

Jó vers kedves János (legalább tudom milyen, a ''férfiszemszögből'' egy bevásárlás),szívesen olvastalak. Piroska

Cila032019. augusztus 6. 09:49

Kitűnő vers!
Szívvel olvasva:

Magdi

lorso2019. augusztus 6. 09:21

Szívvel olvastam eme remekedet!
Zsolt

dobosigyorgy2019. augusztus 5. 21:01

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Metta2019. augusztus 5. 20:32

Kedves János!
Remek versednél szívet hagyok!
Szeretettel!
Margit

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 18:10

@adamne: Szeretettel köszönöm. János

adamne2019. augusztus 5. 18:08

Élmény volt olvasni versedet kedves János.
Szívvel gratulálok:Manyi

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:47

@valosag: Örülök, köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:46

@Vadvirag46: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:46

@hillailaszlo-ve: Köszönöm. üdvözöllek Jancsi

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:45

@Doli-Erzsi: Köszönöm szépen.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:45

@gypodor: Szerencsés vagy ! Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 17:42

@szjuma3: Szeretettel köszönöm. János

valosag2019. augusztus 5. 17:35

Nekem is tetszett,mint sok kedves társunknak!
Igazi,létező mindennapok története remek humorral itt-ott.

Vadvirag462019. augusztus 5. 16:13

Csodálatos gyönyörű alkotás! Gratulálok szeretettel! Kedves szívvel köszönök el!

hillailaszlo-ve2019. augusztus 5. 15:21

Remekül megírt történet!
Még jó, hogy volt cédula!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Doli-Erzsi2019. augusztus 5. 12:58

Remek versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

gypodor2019. augusztus 5. 12:01

Nekem szerencsém van: nem bízzák rám a vásárlást!
Szívvel olvastalak.
Gyuri

szjuma32019. augusztus 5. 11:48

Kicsit csipkelődő versed nagyon tetszik. Gratulálok Magdus

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 10:35

@JohanAlexander: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 10:35

@aizamzics: Köszönöm a megerősítést. Tudnod kell, hogy így szeretünk benneteket. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 5. 10:33

@Sivatag87: ... de így szeretünk benneteket. Köszönöm.

JohanAlexander2019. augusztus 5. 08:30

János elismeréssel, együttérzéssel
hagyok szívet, remek versednél!

aizamzics2019. augusztus 4. 22:58

Milyen sokunk számára ismerős életképet festettél le versedben! Nagyon tetszett :) Szívvel jártam nálad, Gyöngyi

Sivatag872019. augusztus 4. 21:33

Nagyon jól sikerült és remek versedhez szívből gratulálok! Igen ezek vagyunk mi nők. Szívet hagyva gratulálok. Nóra

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 20:44

@meszaroslajos60: Köszönöm, én is így érzem és vallom. Üdv. János

meszaroslajos602019. augusztus 4. 20:07

Kedves János!
Ilyenek a nők, de mégis szeretjük őket, ők teszik teljessé, boldoggá az életünket.
Versednél szívet hagyok, Lajos.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 19:13

@szalus47: Én is átéltem már,és mindenkor megteszem. Köszönöm látogatásod. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 19:11

@kincseshaz: Nem vagyunk mártírok, szeretettel megyünk. Köszönöm.

szalus472019. augusztus 4. 15:50

Képzeld el kedves János, hogy milyen az, ha a cetlit a kezedbe adják és mondják menj vásárolj be? Én már átéltem! Gratulálok a mindennapok hangulatát bemutató szép versedhez!

kincseshaz2019. augusztus 4. 14:04

Igen, a férfiak ''sorsa''. Mily szellemesen megírtad.
Tetszéssel, szívvel olvastalak. Ilona

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 12:03

@anci-ani:... igen ,mert szeretünk a közeletekben lenni. Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 12:02

@friendly: Tisztelettel köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 12:01

@szalay: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 12:00

@jocker: Tisztelettel írt véleményed köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:59

@195705252012: Én is így érzem. Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:58

@Meroni: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:58

@gyorgyjeko: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:58

@Golo: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:57

@molnarne: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:57

@merleg66: Köszönöm a kedves kiegészítést. Üdv. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:56

@Sanyipapa: IGEN?! Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:56

@tomorg: Tisztelettel köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:54

@m.falvay: Egyetértek! Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:54

@Dram: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 4. 11:53

@ambrus.magdolna: Szeretettel köszönöm. János

anci-ani2019. augusztus 4. 11:53

Nagyon szép, érdekes látványos képekkel,
élvezetesen írtad le a bevásárlós történetet kedves János!
A férjek is be vannak vonva ebbe a hétvégi dologba,
habár semmi kedvük hozzá... mégis engedelmesen csinálják!:)))
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

friendly2019. augusztus 4. 11:09

A mindennapi történéseknek, jelesül a bevásárlásnak állítasz a férjek szemszögéből tükröt. Vidám ,életteli a versed,szépen megírva. Szívvel, szeretettel:Gábor

szalay2019. augusztus 4. 11:04

remek humorral megirt vers,azt hiszem mindannyian igy vagyunk a vásárlásnál
szivvel gratulálok István

jocker2019. augusztus 4. 09:19

Remek, pazar, kiváló az írásod és nagyon életszagú... valahonnan ismerős...
Versedet olvasnom nagy élmény volt, köszönöm!
Elismeréssel, kalapemeléssel, barátsággal, főhajtással, tisztelettel: vivát, vivát, vivát!
jocker/kíber/Feri

1957052520122019. augusztus 4. 07:23

Mosollyal hagyok szívet, az élet így teljes. Gratulálok remek versedhez , Irén

Meroni2019. augusztus 3. 21:38

Remek költemény! Szívvel olvastam! Roni

gyorgyjeko2019. augusztus 3. 21:36

Nagyon életszerű a vers, szellemesen megírva! Szívvel gratulálok, Gyuri

Golo2019. augusztus 3. 21:26

Jó volt olvasni a versed. KÖszönöm.
Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

molnarne2019. augusztus 3. 21:15

Remek alkotás nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

merleg662019. augusztus 3. 20:56

Kedves János! Egyetértek!...:))) Az már csak a hab a tortán, mikor megkérdezik a boltban:'' a bevásárló-listát elhoztad?'' De miért pont én? Szóval olyan felemelő egy-egy ilyen bevásárlás!...:))) Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Sanyipapa2019. augusztus 3. 20:49

Sorstársak vagyunk

Sanyi

tomorg2019. augusztus 3. 20:37

Hol szívvel várnak, oda szívvel megyek!
Megköszönve a viszontlátogatást.
Szeretettel olvastam, remek alkotás rólunk.
30. szívvel gratulálva, megtisztelő barátsággal, Gábor

m.falvay2019. augusztus 3. 20:34

Kedves humorú történet. ez a férfi sors , viseljük bele nyugvással , de addig jó , níg van kit kísérgetni .
Szívvel Miki

Dram2019. augusztus 3. 20:14

Jól érzékeltetted. Viseljük a sorsunkat
megadással. Versedhez szívet hagyva gratulálok.

Üdvözlettel; András.

ambrus.magdolna2019. augusztus 3. 19:56

Egyedül megy az én kedvesem, hosszú lajstrommal a kezében , gyermekké jámborodva, félve mondja'':Ismét kevesebbet adott vissza ez a ''Pimpó'' oda balogolt magának'':)
Kedvencem lett!
Gratulálok, mosolygós szívvel:Magdi!

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:46

@lenartanna: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:45

@Pflugerfefi: Mindig tudtam, vannak tündér férjek. Nálunk csak azért megy így, mert mindent elvégzek, de a konyha az nem barátom. Köszönöm. Üdvözöllek János

lenartanna2019. augusztus 3. 19:44

Humoros, kedves soraidnál szívet hagytam, kedves János!

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:42

@Mary05: Kedves egészségedre. Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:42

@41anna: Köszönöm.

Pflugerfefi2019. augusztus 3. 19:37

Kedves János!
Nálunk máskepp zajlik,
nekem is megírják a cetlit,
Ő addig nyugodtan mos , főz, takarít,
én pedig fontosságom tudatában beülök a kocsiba,
és mindent precízen bevásárolok!
Remek versedet szivvel szeretettel olvastam!
Feri.

Mary052019. augusztus 3. 19:37

Nagyon jót nevettem kedves János ,köszönöm !!!
Nagy szívvel ,szeretettel gratulálok remekül megírt versedhez.
Marika

41anna2019. augusztus 3. 19:28

🙌 nagyon aranyos történet!
❤ 24! Melinda

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:24

@kokakoma: Örülök,hogy így látod. Köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:23

@K.Jozsef: Köszönöm .Üdv. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:22

@szalokisanyi1: Őszinte részvétem. Tisztelettel köszönöm, és bocsánat kedvesedtől. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:21

@lejkoolga: Tudod egyenjogúság van. Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:19

@gelnadi-gabor: Jó tipp! Köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:18

@donmaci: Tisztelettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 19:18

@B...yL...o: Köszönöm, bölcs ember véleménye nekem SZENT! Üdvözöllek Jncsi

HanyeczKaroly2019. augusztus 3. 19:15

Nagyon aranyosan évődő szerelmes vers. Szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

K.Jozsef2019. augusztus 3. 19:11

Humoros versed,szíves örömest olvastam.
Tetszik!
Szívvel díjazom versed.
Gratulálok!

szalokisanyi12019. augusztus 3. 19:06

Kedves János!
A kedvesem már megírta a fecnit! Holnap indulunk bevásárolni!
Sorsomat én sem kerülhetem el.
Remek alkotás.
Szívvel: Sanyi

lejkoolga2019. augusztus 3. 18:52

Szívesen olvastalak, kedves János!
Jó volt a másik nem véleményét meghallgatni!
Olgi

gelnadi-gabor2019. augusztus 3. 18:46

Én is osztozom sorsában. Férfisors. Egy megoldás van: Drágám, mivel annyira elfoglalt vagy, add ide a cetlit majd én elmegyek, bevásárlok. Nálam ez bevált. Üdvözlettel Sorstársad....Gélnádi Gábor.

donmaci2019. augusztus 3. 18:39

Nagyon jó. Szívvel gratulálok Józsi

B...yL...o2019. augusztus 3. 18:35

Velem együtt még sok férfi ráismerhet saját sorsára nagyszerű versedből.
Gratulálok, szeretettel:
Laci

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 18:13

@Perzsi.: Örömmel olvasom. Köszönöm. János

Perzsi.2019. augusztus 3. 17:36

Humoros versedet örömmel olvastam. Gratulálok. :-)

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:14

@orok.szerelem55: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:13

@Pesterzsebet: Bizony van, de nagyon rendesek vagytok,hogy így is szeretettek bennünket. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:12

@feri57: Én örülök,hogy így is elfogadnak bennünket. Üdv. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:11

@CD57.sz: Szeretettel köszönöm. jános

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:11

@1-9-7-0: Egyenjogúak vagyunk! Egyszer talán a Ti szemszögetekkel is írok verset. Szertettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 17:08

@madaras: Bizony jó, hogy elviselik ezen tulajdonságunkat is. Köszönöm. Üdv. János

orok.szerelem552019. augusztus 3. 16:39

Kedves János, mosolyogva olvastam nagyszerű, humoros versed, de bevallom, sok igazság van benne!
Szívet hagyok érte!
Szívből gratulálok!
Margit

Pesterzsebet2019. augusztus 3. 16:19

Kedves János! Milyen érdekes az élet. És mennyi hasonlóság van a házaspároknál! Nagyszerű vers. Szívvel olvastam. Gina

feri572019. augusztus 3. 16:19

Hát ilyen a házasélet
Nagyon szép alkotásod János
Szívvel olvastam
Feri

CD57.sz2019. augusztus 3. 16:09

Nagyszerű, humoros versedet örömmel olvastam. Gratulálok szívvel, elismeréssel soraidhoz: Klári

1-9-7-02019. augusztus 3. 16:05

Kedves János igen ilyen egy férfi szemszög erős a gyanúm barátod neje is másként mesélné De a lényeg hogy együtt vannak és mindennapjaink cseppet sem kis kihívást közösen oldják meg Nagyon jó humorral megírt igazi férfi sors versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

madaras2019. augusztus 3. 15:56

Kedves János !
Sorstársak vagyunk - főleg a telefon tekintetében..... hogy két nő mi mindent össze tud beszélni - és milyen sokáig.,. ám azért mégis csak jó, hogy mellettünk vannak.
Szeretettel hagyok szívet versednél.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:46

@Gloren: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:46

@ditte142: Köszönöm a megerősítést, de jól van ez így! Szeretettel János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:45

@uzelmanjanos956: Egyetértünk! köszönöm. Druszád.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:44

@Agi63: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:44

@dvihallyne45: ... de azért imádunk Benneteket. Szeretettel köszönöm. János

Gloren2019. augusztus 3. 15:37

Kedves János!
Remek, humoros versednél Szeretettel hagyok mosolygós Szívet💗! Üdvözlettel: Tünde

ditte1422019. augusztus 3. 15:34

kedves János!
Kedves is humoros is és nagyon életízű a versed, derűvel, nagy szívvel szeretettel olvastam: Erzsébet
''Az üzletben kezemben a bevásárlókocsi,
útban vagyok mindenkinek, sokszor mondom bocsi.
Már alig fér áru a bevásárlókocsiban,
de még semmit sem vettünk, ami a cédulán van.''
Igen ez így szokott lenni!!!

uzelmanjanos9562019. augusztus 3. 15:30

Kedves Druszám! Remek versben láttatod a férj sorsát bevásárláskor. De az asszonyok aprólékos gondoskodása nélkül mi már nem tudnánk létezni. Versedhez baráti szívvel gratulálok:János

Agi632019. augusztus 3. 15:27

Szívvel hagyok mosolyt nálad!
Ági

dvihallyne452019. augusztus 3. 15:18

Mi nők már csak ilyenek vagyunk!!

Remek soraidhoz szívvel gratulálok! Sarolta

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:13

@SzaipIstvanne: Köszönöm ,hogy megosztottad velem az otthoni emléket. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:11

@Gyuri63: Hát azért vagyunk: ''sorstársak''. Köszönöm.

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:10

@John-Bordas: Köszönöm a együttérzésed. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:09

@J.Teca: Igen azok mindig erősítik a szabályt! Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2019. augusztus 3. 15:08

@Jerzsi: Szeretettel egyetértek, de azért köszönöm a kedves leveled. János

SzaipIstvanne2019. augusztus 3. 15:06

Kedves Janos! Koszonom a mosolyt. Szivet hagyok.
Mig szegeny ferjemmel jartunk bevasarolni, mindig
en siettem volna, mert meg meg is kellett fozni, ami
a kosarba kerult. (Akkor meg kosar volt.) Gondolom,
akkor a mi esetunk rendhagyo volt.

Versed a ferfiak szemszogebbol irodott, remek, mint vers is.
Udvozlettel: Maria

Gyuri632019. augusztus 3. 14:49

Nagyon sok férfi sorsát vázoltad fel. Szívet hagyok remek versednél. (4)

John-Bordas2019. augusztus 3. 14:30

Janikam,ez valami nagyszerű!Igy megy nálunk is legfeljebb csak nem utkozom senkibe mert az üzletek tagasak,de a többi stimmel,a (3) szívvel gratulálok ölel János

J.Teca2019. augusztus 3. 14:08

2.szívvel, gratulálok valódi tényt megíró versedhez, persze kivételek is
vannak, akik ragaszkodnak az otthon megírt cetlihez.
Sok szeretettel:J.Teca (Jeney Terézia)

Jerzsi2019. augusztus 3. 13:55

Hát ez a férfiak sanyarú sorsa! És még hálásak is lehetnek, mert nem nekik kell kitalálni, fellelni a boltban, figyelni az akciókat, a kuponokat... nem kell otthon megfőzni, tálalni... s hazavárni a nejét egy-egy bevásárlás utáni asszonysörözésből a sarki kocsmából. Első szívvel, együttérzéssel és verstársi szeretettel:
Erzsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom