Szerző
Dobosi György

Dobosi György

Életkor: 61 év
Népszerűség: 271 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 209 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (54)

Dobosi György

Választott a kiscica

Kiskertemben kapálok én,
kiscica mellettem.
Ő talán az égből pottyant,
hogy lett itt mellettem?

Énmellettem szegényke már
kérlelően nyávog,
körülnézek közelemben,
de semmit sem látok.

Jobban nézek, a nagy fűben
sétálgat, most megvan,
felfogom, mert nagyon éhes,
neki étel lesz majd.

Kap kis tejet, meg husit is,
jól is lakik nyomban,
nem is megy el, itt is alszik,
érzi, most már jól van.

Néha azért meg is szökik,
a szomszédba járkál,
de ha hívjuk, vissza is jön,
tudja, gazdi vár rá.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dobosigyorgy(szerző)2019. szeptember 1. 21:02

@szombati: Hálás szívvel köszönöm.
Üdvözletem: Gyuri

szombati2019. augusztus 28. 20:19

Így került hozzánk is egy.
Nagy szívvel gratulálok versedhez!
Üdvözlettel
Szeretettel!
Még jövök és várlak.
Tibi

dobosigyorgy(szerző)2019. augusztus 20. 20:48

@kintkong10: @Zsuzsa0302: @gyongyver67: @Doli-Erzsi:
Hálás szívvel köszönöm.
Sok szeretettel és nagy Poetes baráti öleléssel: Gyuri

Doli-Erzsi2019. augusztus 17. 13:26

Kedves kisállat ez a cica!
Szeretettel gratulálok a szép versedhez!
Szívem nálad!
Puszi Erzsi

gyongyver672019. augusztus 14. 17:31

Aranyos versedhez nagy szívvel gratulálok!Gyöngyi

Zsuzsa03022019. augusztus 12. 11:39

Aranyos versedet szívvel, szeretettel olvastam. Madárcsicsergős, kellemes napsugaras, szép napot kívánok: Zsuzsa

kintkong102019. augusztus 11. 20:56

Köszönöm szépen, Gyuri!
Verseden átsüt, hogy állatbarát vagy. Szívet küldök: J.

dobosigyorgy(szerző)2019. augusztus 11. 20:49

@Golo: @lorso: @donmaci: @orok.szerelem55: @kokakoma: @remember: @adamne: @Vadvirag46: @anci-ani: @SzaipIstvanne: @Meroni: @John-Bordas: @feri57: @JohanAlexander: @CD57.sz: @Metta: @Gloren: @Pesterzsebet: @szalokisanyi1: @uzelmanjanos956: @lanyigeza: @Motta: @tomorg: @M.Laurens: @lenartanna: @B...yL...o: @1-9-7-0: @41anna: @merleg66: @meszaroslajos60: @kincseshaz: @m.falvay: @Mary05: @Agi63: @ditte142: @lejkoolga: @gypodor: @montor: @friendly: @editmoravetz: @nudli62: @Sivatag87: @kicsikincsem: @111111: @SzilajMark:
Hálás szívvel köszönöm kedves szavakat és a szíveket is.
Sok szeretettel és nagy Poetes baráti öleléssel: Gyuri

SzilajMark2019. augusztus 11. 20:17

Szívvel gratulálok versedhez! 🤗
Márk

1111112019. augusztus 11. 12:15

Bájos ''befogadás'',szívvel: Piroska

kicsikincsem2019. augusztus 10. 10:50

Kedves... Szívvel gratulálok.
Ilona

Sivatag872019. augusztus 10. 08:07

Nagyon kedves és aranyos kis versikédhez szívből gratulálok. Nóra ❤️

nudli622019. augusztus 9. 14:41

Aranyos kis vers egy kedves állatbarát poétától ♥️Gratulálok Kati

editmoravetz2019. augusztus 9. 08:08

Látszik, hogy mennyire lekötötte figyelmedet ez a kis cica!
Szívvel olvastam: Edit

friendly2019. augusztus 8. 22:20

Aranyos,kedves vers egy állatbarát,jószívű poétától..
Szertettel,szívvel:Gábor

montor2019. augusztus 8. 18:54

Ez nagyon aranyos! Miau :)
Szívvel
Eszter

gypodor2019. augusztus 8. 11:38

Kedves vers
Kutyabarát szívvel
Gyuri

lejkoolga2019. augusztus 8. 10:07

Kedves, vidám hangulatú versednél szeretettel, szívvel voltam: Olgi

ditte1422019. augusztus 8. 07:40

Kedves Gyuri!
Nagyon szerencsés ez a kiscica, jó gazdira talált,
s te ezt egy nagyon kedves, szívhez szóló versben örökítetted meg.
Nagy-nagy szívet hagyok, szeretettel: Erzsébet

Agi632019. augusztus 8. 05:42

Kedves, aranyos, szeretem!
Szívvel Ági

Mary052019. augusztus 7. 21:22

Kedves Gyuri !
Gratulálok nagyon kedves versedhez .
Nagy szívvel,szeretettel jelöltem kedvencnek.
34. szívvel .Marika

m.falvay2019. augusztus 7. 20:50

Kedves dorombolós történet . Mi is így lettünk macska gazdik immár három éve .
Szívvel Miki

kincseshaz2019. augusztus 7. 20:43

Nagyszerű versedet szeretettel, szívvel olvastam. Ilona

meszaroslajos602019. augusztus 7. 20:36

Remek kis versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

merleg662019. augusztus 7. 20:30

Kedves Gyuri! Nagyon kedves kis cica-versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

41anna2019. augusztus 7. 20:03

Napom verse!
Nagyon aranyos,én is így vagyok 🐾!
❤ 29. Melinda

1-9-7-02019. augusztus 7. 18:25

Kedves Gyuri jaj teljesen előttem van hozzánk is szegődött egy csepp cica pár hónapja hát kiderült már kész nő annyira hogy hetek múlva 4 csipettel ajándékozott meg minket Hatalmas nagy élmény már esznek és szelídek megismernek minket Nagyon aranyos kedves verset írtál az új ''családtagról'' kívánom nektek sok örömötök legyen benne Állatok versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

B...yL...o2019. augusztus 7. 17:48

Állítólag a macska nem személyhez, hanem helyhez ragaszkodik. Ne hidd el, jó társad lesz.
Gratulálok versedhez:
László

lenartanna2019. augusztus 7. 17:08

Aranyos kedves soraidhoz gratulálok! Szép soraidnál szívet hagytam, kedves Gyuri!

M.Laurens2019. augusztus 7. 16:53

Őszinte örömmel olvastam versed, kedves Gyurka: szívet hagytam soraidért.
/ Miklós /

tomorg2019. augusztus 7. 16:22

Szívvel olvasva, szeretettel jelölve, barátsággal Gábor (24)

Motta2019. augusztus 7. 16:14

Jól választott az a cica!
Szívvel olvastalak
Motta

lanyigeza2019. augusztus 7. 16:03

Kedves Gyuri! (22)
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

uzelmanjanos9562019. augusztus 7. 15:55

Szeretni való szép versedhez szívvel gratulálok:János

szalokisanyi12019. augusztus 7. 15:28

Kedves alkotás.
Gratulálok!
Szívvel: Sanyi

Pesterzsebet2019. augusztus 7. 15:01

Kedves Gyuri! Jó dolog ilyet olvasni, hogy valaki befogad egy árva kiscicát. Szép versed szívvel olvastam. Gina

Gloren2019. augusztus 7. 14:31

Kedves György!
Nagyon édes , szívet érintő történet egy törődő, jólelkű együttérző ember tollából!
Nagy Szeretettel hagyok Szívet💗💗💗! Üdvözlettel: Tünde

Metta2019. augusztus 7. 13:44

Nagyon kedves,szép versednél szívesen időztem!
Szeretettel!
Margit

CD57.sz2019. augusztus 7. 13:22

Szeretettel és szívvel olvastalak, gratulálok elismeréssel: Klári

JohanAlexander2019. augusztus 7. 13:05

Gyuri, nagy szívet küldök,
aranyos versedhez!

feri572019. augusztus 7. 12:44

Szívmelengető, nagyon szép alkotás György
Óriási Szívvel gratulálok
Feri

John-Bordas2019. augusztus 7. 12:16

Nagyon kedves szívet melengető vers egy csupa sziv embertől,a legnagyobb szívvel gratulálok gyönyörű versedhez igaz baráti szeretettel János

Meroni2019. augusztus 7. 12:07

Nagyon kedves kis vers, szeretettel és szívvel gratulálok! Roni

SzaipIstvanne2019. augusztus 7. 11:47

Kedves Gyorgy, a blogodon mar nagyon tetszett. Jol valasztott a kiscica,
itt is azt irom. Szivvel, udvozlettel: Maria

anci-ani2019. augusztus 7. 11:40

''Kiskertemben kapálok én,
kiscica mellettem.
Ő talán az égből pottyant,
hogy lett itt mellettem?''
Nézted meglepetten!!! :)))

Szépséges szeretetversed örömmel olvastam kedves Gyuri!
Így a kiscica is kedves, jó gazdira talált...
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

Vadvirag462019. augusztus 7. 11:37

Nagyon kedves vers! Szeretettel gratulálok! Kedves szívvel köszönök el!

adamne2019. augusztus 7. 11:21

Nagyon aranyos vers.
Szívvel gratulálok:Manyi

remember2019. augusztus 7. 11:19

Gratulálok Gyuri szívvel és barátsággal.

kokakoma2019. augusztus 7. 11:06

Aranyos vers! Szívvel gratulálok. János

orok.szerelem552019. augusztus 7. 11:01

Kedves Gyuri, aranyos versikédet jó volt olvasni!
Szívet hagytam érte szeretettel.
Szívből gratulálok: Margit

donmaci2019. augusztus 7. 10:57

Nagyon tetszett! Szívvel gratulálok Józsi

lorso2019. augusztus 7. 10:53

Szívvel voltam!
Zsolt

Golo2019. augusztus 7. 10:49

Szívet hagyok szeretettel: Radmila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom