Szerző
Csík Ferenc

Csík Ferenc

Életkor: 61 év
Népszerűség: 780 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 407 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (96)

Csík Ferenc

Kifosztott lélek

Várlak
Éjjeli, szép imákkal,
Suhannak bús napjaim.
Remegő szívvel,
Őszült, megvénült fejjel
Állok az ablakod előtt.

A jövőm füstbe fuldoklón szárnyal,
És most elmegyek tőled,
Ha nagyon muszáj.
Szomorún, egyedül sétálok a Tarna parton,
S bámulom a magasan fénylő csillagokat,
Kifosztott lelkem csodát remél.

Mért fáj az élet? Senki nem felel.
A leszálló éjben sétálok tovább.
Az elveszett szerelem, szívemnek összetört tükre
Most csendesen sír.
Szárnyal a vágyam,
S felsír bennem a vágy.

Elveszett, lebilincselt szerelmünk záloga,
Ez a végtelen szenvedés.
A te szíved külön utakon jár már,
S folyton megaláz, engem meg kiráz a láz.
Kijavítani a múltat már nem lehet,
De a szív még dobog, remél.

Tarnazsadány, 2019. július 1.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


miriam2019. szeptember 3. 21:18

Csodálatos vers, megérinti az ember lelkét! Gratulálok!

szolanzs2019. szeptember 2. 18:31

Csodás vers. Szomorú, de a végén ott van azért a remény. Jó volt olvasni. 😁

urattila2019. augusztus 30. 15:12

Gratulálok jól megírt versedhez! Attila

horla512019. augusztus 20. 19:06

Kedves Feri!

Egy kifosztott léleknek csak a továbblépés a megoldás, az hozhat újabb csodát. Szép vers, tetszik, gratulálok!

Doli-Erzsi2019. augusztus 19. 07:46

Szomorúan szép alkotásodhoz szívem szeretetével gratulálok!
Erzsi

Pesterzsebet2019. augusztus 18. 18:28

Kedves Feri! Szomorú, de mégis reménykedő versed szívvel olvastam. Gina

Seelensplitter2019. augusztus 17. 10:21

Kedves Feri!

Ismét érdekes, elgondolkodtató szerkezetű, de lélekből született alkotást hoztál.
Szép lett.

Üdvözlettel: Seelensplitter

feri57(szerző)2019. augusztus 16. 19:32

@feri57: @editmoravetz: @AkarkiGyula: @Fresh: @Riababa: @Riababa: @TURIKARI68: @Rai: @Ritz46: @kicsikincsem: @aizamzics: @195705252012:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

1957052520122019. augusztus 16. 17:10

A kifosztott lélek, ha remél, akkor nincs ok az aggodalomra. Szívet hagyok , Irén

aizamzics2019. augusztus 15. 23:57

Aki igazán szeret, az sokáig remél. Néha túl sokáig ...
Szomorú versed szívvel olvastam. Gyöngyi

kicsikincsem2019. augusztus 15. 13:15

Nagyszerű vers ismét! Szívvel gratulálok.
Ilona

Ritz462019. augusztus 15. 11:52

Szép ,de szomorú, az élet néha bizony ilyen !

Rai2019. augusztus 15. 11:09

tetszik a költeményed !

TURIKARI682019. augusztus 14. 21:15

Köszönöm Ferenc hogy nálam jártál. Gratulálok versedhez

Riababa2019. augusztus 14. 16:53

''lenyugoznek''

Riababa2019. augusztus 14. 16:48

Kedves Feri! Őszintén lenyuhoznek a verseid!

Fresh2019. augusztus 14. 11:34

Kedves Feri örömmel olvastam remek versedet. Szeretettel gratulálok. Edit

AkarkiGyula2019. augusztus 14. 09:06

Bizony az élet kifürkészhetetlen.
Nem tudhatjuk, - mikor járunk jobban?
Nem lehetetlen, hogy egy jobb kapujában állunk.
Csak később derül ki.
ü

editmoravetz2019. augusztus 14. 06:34

Kedves Ferenc!

Nagyon szép versben énekelted meg az elmúlt, igaz szerelmet.
Gratulálok szeretettel: Edit /78./

feri57(szerző)2019. augusztus 14. 06:26

@feri57: @ferzoltan: @barnajozsefne: @kincseshaz: @Matrix: @Gloren: @JudyPTJ: @colomanusparvus: @J.Klari: @nemethedina: @Khadija:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

Khadija2019. augusztus 14. 04:55

Szomorúan szépséges
Szivvel
Angelika

nemethedina2019. augusztus 13. 22:49

Ó de gyönyörű. Óriási szivecskét adtam e csodaszép versre.

J.Klari2019. augusztus 13. 22:19

Megható, szép versedhez gratulálok.
Szívvel.

hangyasi2019. augusztus 13. 17:03

Kedves Feri!

Ismét szépet alkottál.

colomanusparvus2019. augusztus 13. 15:36

Hét évtizeddel a hátam mögött most is szerelmes vagyok, és ez jó, mert csak így lehet megmaradni, ha fáj is. Nagyon szép, gratulálok.

JudyPTJ2019. augusztus 13. 10:24

''Kifosztott lelkem csodát remél.''- léteznek csodák! Bízz benne! Gratulálok versedhez!

Gloren2019. augusztus 13. 07:58

Kedves Ferenc!
Szomorú, szépséges, reményteli sorok!
Szívet 💗 hagyok Szeretettel: Tünde

Matrix2019. augusztus 13. 07:51

Kedves Feri, nagyon szép, szeretettel gratulálok!!

kincseshaz2019. augusztus 13. 05:43

''Kifosztott lelkem csodát remél...''- szép, szomorú alkotásodat szeretettel, szívvel olvastam. Ilona

barnajozsefne2019. augusztus 12. 20:57

Szívből gratulálok szomorú,szép szerelmes versedhez!
Szeretettel: Erzsi

ferzoltan2019. augusztus 12. 20:40

A verseid szomorú hangulata rányomja bélyegét a múltadra... A vers szépen formált, viszont szerintem is kissé lazábban kellene fognod a múlt gyeplőjét és kellene vágtass egy vidámabb jövőbe...
Poet szívet hagytam, baráti üdvözlettel, Zoltán.

feri57(szerző)2019. augusztus 12. 18:44

@feri57: @Zsuzsa0302: @gypodor: @szalay: @uzelmanjanos956: @ambrus.magdolna: @bakonyiili: @Ahita: @Teni: @antalsara: @Perzsi.: @szjuma3:
Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

szjuma32019. augusztus 12. 16:28

Igazán szép borongás. Szívvel olvastalak Magdus

Perzsi.2019. augusztus 12. 15:35

Szomorú, mégis szépséges vers . Gratulálok!

Erzsi

antalsara2019. augusztus 12. 12:11

Kifosztott lélek... nagyon sok szenvedést szőttél ebbe a versben... gyönyörű, fájdalmas jajkiáltás...engedd el a múltat!
Szeretettel Sára ♥

Teni2019. augusztus 12. 11:57

Fájóan is szép versednél nagy szívet hagyok. Teni

Ahita2019. augusztus 12. 11:42

Erős, fájdalmat, szenvedést megjárt sorok!
Szívvel gratulálok kedves Feri!
Szeretettel: Éva

bakonyiili2019. augusztus 12. 11:22

Szomorúan szépséges sorok, nehéz lépteiddel kíséred! Szinte látni a lehaj-
tott fejed, könnyeidet, vissza-visszanézve a múltba.
Szeretettel gratulálok: ili

ambrus.magdolna2019. augusztus 12. 11:21

Szomorúan szép, érzelemdús versedhez, elismeréssel és átérző szívvel-szívből:GRATULÁLOK!Magdi

uzelmanjanos9562019. augusztus 12. 10:26

Kedves Feri! Csodálatosan szép alkotásodhoz poéta szívvel gratulálok:János

szalay2019. augusztus 12. 10:18

kedves Ferenc, nagyszerű versedhez szivet csatolok,
üdv István

gypodor2019. augusztus 12. 10:07

Tetszik. Szívvel
Gyuri

Zsuzsa03022019. augusztus 12. 09:42

Csodaszép, mint minden eddig olvasott versed! Mély érzésekkel teli versedet szívvel, szeretettel olvastam. Madárcsicsergős, kellemes napsugaras, szép napot kívánok: Zsuzsa

feri57(szerző)2019. augusztus 12. 09:32

@feri57: @adamne: @lejkoolga: @Pflugerfefi: @Cs.Viki: @donmaci: @mate1979: @gelnadi-gabor: @Motta: @1-9-7-0: @pete57: @dobosigyorgy: @friendly: @valosag: @Jerzsi: @lorso: @Mary05: @Sivatag87:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

Sivatag872019. augusztus 12. 08:43

Mért fáj az élet? Senki nem felel.
A leszálló éjben sétálok tovább.
Az elveszett szerelem, szívemnek összetört tükre
Most csendesen sír.
Szárnyal a vágyam,
S felsír bennem a vágy.

Kedves Ferenc, ilyen a megalázott és reménytelen szerelem. Mást nem tehetünk, felejteni nem lehet, csak enyhíteni a fájdalmunkon. Hatalmas szívet hagyva gratulálok. Nóra ❤️

Mary052019. augusztus 12. 08:15

Nagy szívvel gratulálok kedves Feri!
Szép ez a szomorú, igaz szerelem !
58.szívvel.Marika

lorso2019. augusztus 11. 23:03

Szomorkás vers szépen megírva!
Zsolt

Jerzsi2019. augusztus 11. 21:31

A soha nem múló érzés szép példája a versed, kedves Ferenc. 💝Gratulálok:Erzsi

valosag2019. augusztus 11. 20:44

Egyszerűen nagyszerű!

friendly2019. augusztus 11. 20:25

Amíg élesen élnek bennünk a régi szép,vagy fájó emlékek, és még reménykedünk életünk szebb fordulatában ,addig olyan érzéseket élünk át ,amelyek gazdagítanak bennünket.
Szép versedhez nagy szívet teszek,üdvözlettel:Gábor

dobosigyorgy2019. augusztus 11. 20:23

Szomorú versednél szívet hagyom.
Gyuri

pete572019. augusztus 11. 19:39

Szomorú téma, szép vers, melyet szívvel olvastam:
Margit

1-9-7-02019. augusztus 11. 18:26

Szomorú szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Motta2019. augusztus 11. 18:15

Szomorú, szép versed szívvel olvastam.
Motta

gelnadi-gabor2019. augusztus 11. 17:49

A múltat azt hiszem, el kell ereszteni. Szép, szomorú vers. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

mate19792019. augusztus 11. 16:47

Kedves Feri! Szomorú versedhez szívet hagyok. Üdvözlettel: Máté

donmaci2019. augusztus 11. 16:26

Szomorú versedet szívvel olvastam: Józsi

Cs.Viki2019. augusztus 11. 15:27

Kedves Feri! Nagyon szívbemarkoló sorok, gyönyörű megfogalmazásban! Kívánom hogy gyógyuljon a seb! Nagy szívvel, Viki

Pflugerfefi2019. augusztus 11. 15:09

Kedves Feri.!
Remek alkotàs , bár szomorúság
hatja át!
Szivvel szeretettel gratulálok!
Feri.

lejkoolga2019. augusztus 11. 14:22

Szomorúan szép versednél szeretettel, szívvel voltam, kedves Feri!
Olgi

adamne2019. augusztus 11. 13:55

''Kijavítani a múltat nem lehet,
De a szív még dobog, remél.''
Szomorú szép versedhez szívet hagyok szeretettel kedves Feri,.
gratulálok:Manyi

feri57(szerző)2019. augusztus 11. 13:46

@feri57: @efelapi: @remember: @60afrod: @Metta: @TURIKARI68: @Meroni: @Vilmos01: @Vagyvalami: @Agnes54: @Eci: @meszaroslajos60:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

meszaroslajos602019. augusztus 11. 12:51

Kedves Feri!
Szomorkás soraidat szívvel olvastam, Lajos.

Eci2019. augusztus 11. 12:13

Kedves Feri! Gyönyörű versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit

Agnes542019. augusztus 11. 11:54

Szomorúan szép versednél szívet hagyok. Ez a fajta fájdalom a sírig kíséri az embert.

Ági

Vagyvalami2019. augusztus 11. 10:39

Nagyon szép vers! Gratulálok!
Szép, megható szerelmes sóhajok...

Vilmos012019. augusztus 11. 09:19

sok ember él így hogy nem az igazival éli le az életét
de sosem tudja elfelejteni
gratulálok
sok szeretettel

Meroni2019. augusztus 11. 09:17

Remekül megírt, nagyon szép alkotás, gratulálok szívvel! Roni

TURIKARI682019. augusztus 11. 08:27

Gratulálok versedhez kedves Ferenc

Metta2019. augusztus 11. 08:00

Kedves Feri!
Szívvel olvastam csodás versedet!
Szeretettel gratulálok!
Margit

60afrod2019. augusztus 11. 07:15

Kedves Feri! Gratulálok szeretettel szép versedhez!
Ildikó

remember2019. augusztus 11. 07:07

Gratulálok Ferenc!

efelapi2019. augusztus 11. 06:58

Tud ám fájni!

feri57(szerző)2019. augusztus 11. 06:50

@feri57: @HanyeczKaroly: @lnagypet: @Poeta2001_: @lanyigeza: @m.falvay: @szombati: @41anna: @lOn: @merleg66: @JohanAlexander: @A-Lee.P-s: @Agi63:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

szalokisanyi12019. augusztus 11. 06:46

Nagyon szép alkotás!

Agi632019. augusztus 11. 06:09

Csodás vágyakozás, nagy fájdalommal.
Nagy szívvel olvastalak Ági

A-Lee.P-s2019. augusztus 11. 00:28

Kedves Ferenc!
Irományodat átérzem, mivel nem egyszer tapasztaltam én is. A szerelem már csak ilyen és bolond aki a legjobbra számít ennek kapcsán habár mind így teszünk, mert emberek vagyunk. Szomorúan szép szerelmes versed után szívet hagyok, ámbár tudom , hogy a te szíve s is ragyog. :)♡
Tisztelettel:
Alpár

JohanAlexander2019. augusztus 10. 23:07

Ferenc, szívvel olvastam versedet!

merleg662019. augusztus 10. 22:56

Kedves Feri! Hogy is mondja a régi sláger? ''Régi szerelem még néha-néha visszajár... Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

lOn2019. augusztus 10. 22:51

❤️

41anna2019. augusztus 10. 22:36

Oly mély szép alkotás kedves Feri!
❤ 22! Melinda

szombati2019. augusztus 10. 21:59

Szomorkásan szép, igaz, mély lélekből fogant alkotásodhoz, nagy szívvel gratulálok, kedves Feri!
Üdvözlettel!
Szeretettel!

Tibi

m.falvay2019. augusztus 10. 21:46

Régi szerelmek emléke , és remény .
Szívvel Miki

lanyigeza2019. augusztus 10. 21:34

Kedves Feri! (19)
Nagyszerű szomorú versedet szívvel, szeretettel, együttérzéssel olvastam.
Géza

Poeta2001_2019. augusztus 10. 21:19

Nem rossz, nem rossz!
De szép, be szép.

lnagypet2019. augusztus 10. 21:13

Csak reméljen az a szív,a mély érzelem az igaz szerelem sosem reménytelen!
Szeretettel üdvözöllek Feri!
Z Nagy L

HanyeczKaroly2019. augusztus 10. 20:35

A bánatról írsz, de gyönyörűen! Szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

feri57(szerző)2019. augusztus 10. 20:34

@molnarne: @tomorg: @pdavid2001: @madaras: @madaras: @Gaborovics: @anci-ani: @vizi: @Gyuri63: @Fenyhozo: @Gant_Elizabet: @SzilajMark: @Sanyipapa: @SzaipIstvanne: @laszloklara: @gyorgyjeko: @J.Teca: @J.Teca:

Nagyon szépen köszönöm, biztató szavaitok mélységesen megérintet,hogy időt szántatok ilyen sokan versemre. Kedves szavaitok sokat jelentenek jóleső érzés nekem. Nagy öröm, minden hozzászólás, amit olvashattam tőletek. Köszönöm a sok szívet.
Szeretettel és tisztelettel
Feri

orok.szerelem552019. augusztus 10. 20:31

Szép, szomorú versednél szívet hagytam /15/, kedves Feri!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

J.Teca2019. augusztus 10. 20:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

J.Teca2019. augusztus 10. 20:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

J.Teca2019. augusztus 10. 20:07

14.szívvel, szeretettel kívánok Neked békét:J.Teca (Jeney Terézia)

gyorgyjeko2019. augusztus 10. 20:03

Tetszik a vers kedves Feri! Szívemet is küldve gratulálok, üdv. Gyuri

laszloklara2019. augusztus 10. 20:01

Szomorkás vers, de megérinti az embert

SzaipIstvanne2019. augusztus 10. 19:38

Kedves Ferenc! Szomoru, szep versednel szivet hagytam.
Remenykedek a vers nem a Te szomorusagod dolgozza fol.
Maria

Sanyipapa2019. augusztus 10. 19:18

❤(11)
Sanyi

SzilajMark2019. augusztus 10. 19:12

Szívvel gratulálok versedhez,mint mindig,hiszen igazán jó lett! 🤗
Márk

Gant_Elizabet2019. augusztus 10. 19:06

Kedves Feri,
Szomorkás versednél szívemet hagyom!
Szeretettel,
Elizabet

Fenyhozo2019. augusztus 10. 18:59

Nagyon szép a vers, mindig van remény, gratulálok szeretettel!

Gyuri632019. augusztus 10. 18:51

Szomorúságában szép versednél, szívet hagyok. (8)

vizi2019. augusztus 10. 18:48

Szép, gratulálok.Szivvel.Vizi

anci-ani2019. augusztus 10. 18:44

Szomorúságában is nagyon szép versedhez kedves Feri,
szívet hagyok szeretettel:
Anci

Gaborovics2019. augusztus 10. 18:41

Nagyon szép. Gratulálok!

Gabi

madaras2019. augusztus 10. 18:01

Kedves Feri !
Nagyon szépen kezdted szomorú szerelmes versed:

''Várlak
Éjjeli, szép imákkal,
Suhannak bús napjaim.
Remegő szívvel,
Őszült, megvénült fejjel
Állok az ablakod előtt.''

Abban azért bízom, hogy a vers szomorúsága nem a Te szerelmed szomorúsága - vagy tévedek ?
Szépen megírt soraid mellett szívet hagyok.

pdavid20012019. augusztus 10. 17:44

Csodás alkotás! :)
Szívvel
Dávid

tomorg2019. augusztus 10. 17:25

Remek verset
szeretettel olvastam, köszönöm a látogatást
💚 gratulálok
barátsággal
Gábor (2)

molnarne2019. augusztus 10. 17:24

Nagyon szép versedhez szívem hagyom szeretettel:ICA

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom