Törőcsik Gabriella

Szakítás után

Lelkemből a halk gyötrelem felszínre tör,
Emlékszem még, ajkad édes, mézízű sör.
Karod ölelése hiányzik legjobban,
Egy szerelem végén a szív is megroppan.

Csillagos éjben fellobban a tábortűz,
Folyóparton együtt nézett szomorúfűz,
Most oly bús ott egyedül, nevéhez hűen!
Alant feküdtünk a pihe-puha fűben.

Ó, emlékszel-e majd, hogyan nevettünk mi?
Vajh miért nem tudtuk ezt újrakezdeni???
Tegnap láttam, ahogy másnak fogod kezét,
Lassan gyógyuló szívemen feltört a pecsét.

Sírni akartam én, könnyeket hullatni,
E fajdalomba bele fogok fulladni.
Miért fáj? Hisz már nem is szeretlek téged.
És tudom, nem te vagy számomra a végzet.

Kitárom az ajtót az új szerelemnek,
Engedélyt adok egy friss szeretetnek.
Lassanként végleg elfeledlek egyszer,
S emlékünk nem lesz csőre töltött fegyver.