Rokolya Anikó

Férfi a lámpák alatt

Egyedül sétál egy férfi,
az este is leereszkedett már.
Senki sincs már odakint,
minden sötét, kietlen és sivár.

Bőrcipője kopog az úton.
Szívfájdító dallamot játszik!
Szeretném őt egyszer látni,
de az arca a sötétben nem látszik.

Csendben figyelem a lépteit,  
mintha mégis nyugodt lenne.
Pedig az, ami a lelkét nyomja,
az az ember valódi rémtette.

Tovább gondolkodom rajta.
Vajon hova ballag ily monoton?
Van-e neki végső célja?
Vagy csak sétálgat az úton?

De nem egyedül bandukol,
hisz ketten vannak vele még.
Két árnyéka kíséri őt,
talán ő így már nem is fél.

Egyik árnyéka elől halad,
kíséri a lámpa fényének törvénye.
El-eltűnik, majd felbukkan
az összes lámpaoszlop tövében.

A másik szolga hátulról fedezi.
Mert az ördög sosem alszik!
El-eltűnik és felbukkan ő is,
s a mindenségben szertefoszlik.

Kísérik a gazdájukat,
hűen mutatják neki az utat.
Nem is keres menekülőt,
nem is keresi ő a kiutat.

Már elfogadta büntetését,
mely egy jegy a pokolba!
Első sorból nézi majd a tüzet,
melynek teste a martaléka lesz.