Szerző
Szatmári Gizella Emese

Szatmári Gizella Emese

Életkor: 52 év
Népszerűség: 198 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 120 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. szeptember 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (45)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Szatmári Gizella Emese

Mese az Emberről

Talán felhőkből lépett elő
vagy gyűrött vágyakon
az Ember
ezen a koszlott,
halványló csillagon.
Vagy földben dagonyázó
szivárványszívből,
túl ezer-száz titkon
egy lánglélek mélyéből,
titkokat őrző,
bezárt ajtókon,
szeretettként létezett
az univerzumon.

De az is lehet,
hogy fénytelen hajnalokon született
oly érzésből,
hogy neki lenni kell,
és lepkeszárnyú őszökön
lett világmodell,
és űzte az embert a vágya,
a szánalom meg a Királyt,
aki őt szeretni vágyta!

Egy biztos:
meghívta őt
egy fényes, nagy úr,
s ringatta életbölcsőjét.
Kivárta volna, míg felnő,
ha nem akar nagyobbnak tűnni,
s ha túlnő
a véres századok felett.
Ám nyomorult léptei
csak siettek, siettek egyre,
de le a mélybe,
nem a hegyre.
Nem varázsos, gazdag országba,
föld alá akart,
szegénység bugyrába.
Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót,
de hálát nem adott.

Mikor már mindenét felemésztette,
két kezét az ég felé emelte,
és sóvárogta,
epedve várta,
hogy az ég felhőiből
jöjjön megváltása.
S hullott a könnye, a vére,
az Embernek,
aki mindezt megélte...

Ki tudja, honnan lépett elő,
s milyen vágyakon
ezen a koszlott,
halványló csillagon,
mi végre létezett,
s miért lett ütött-kopott
az ember, aki
rosszul gondolkodott...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Emese66(szerző)2019. szeptember 18. 16:19

@Doli-Erzsi: Köszönöm!

Doli-Erzsi2019. szeptember 18. 14:12

Csodás alkotásodhoz szívem szeretetével gratulálok!
Erzsi

Emese66(szerző)2019. szeptember 16. 09:21

@MeszarosneMaya: Köszönöm Maya!

MeszarosneMaya2019. szeptember 16. 08:51

Mint egy ima, oly gyönyörű! Szívet köldök: Maya

Emese66(szerző)2019. szeptember 15. 22:22

@gyorezoltanne: @banattanc: Köszönöm szépen!

banattanc2019. szeptember 15. 21:28

Kedves Emese! Látszik, hogy aggódsz a Föld sorsa miatt. De amíg vannak csodát látó lelkek, addig nincs okunk aggódni. Te látod a csodákat!
Marianna

gyorezoltanne2019. szeptember 15. 17:56

Kedves Emese! Valóban nem becsüljük meg Isten ajándékát a földet mit nekünk ajándékozott. Nagy szívvel gratulálok. Julika.

Emese66(szerző)2019. szeptember 14. 12:22

@Vilmos01: Köszönöm Vilmos!

Vilmos012019. szeptember 14. 12:08

a föld megrostálja az emberiséget versedhez gratulálok
szeretettel

Emese66(szerző)2019. szeptember 13. 19:34

@Matrix: Köszönöm látogatásod!

Matrix2019. szeptember 13. 07:47

Kedves Emese! Ez egy nagyszerű írás, és igazából nem is annyira mese, ugyan a jövő, de éppen ezt készítsük elő magunknak, és gyermekeinknek! Nagyon nagy szívvel és szeretettel gratulálok!!:)

Emese66(szerző)2019. szeptember 13. 02:20

@lorso: @dobosigyorgy: @111111: @Greczine-Erzsi: Köszönöm !

Greczine-Erzsi2019. szeptember 12. 22:26

Nagy szívvel gratulálok!
Erzsi

1111112019. szeptember 12. 22:18

Komoly ''mese'', elgondolkodtató kedves Emese, szívesen olvastam. Piroska

dobosigyorgy2019. szeptember 12. 20:47

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

lorso2019. szeptember 12. 19:22

Szívvel gratulálok versedhez!
Zsolt

Emese66(szerző)2019. szeptember 12. 17:33

@szjuma3: @Teni: @gypodor:
Köszönöm szépen!!!

gypodor2019. szeptember 12. 16:11

Tetszik. Elgondolkodtató vers!
Szívvel
Gyuri

Teni2019. szeptember 12. 15:01

Szép versednél nagy szívet hagyok!
Teni

szjuma32019. szeptember 12. 14:15

Nagyszerű gondolatok. Szívvel olvastalak Magdus

Emese66(szerző)2019. szeptember 12. 04:24

@SzaipIstvanne: @ditte142: @madaras: @JohanAlexander: @Pflugerfefi: @1-9-7-0: @B...yL...o: @HanyeczKaroly: @meszaroslajos60:
Köszönöm szépen!

meszaroslajos602019. szeptember 11. 20:28

Remek versedet szeretettel olvastam, Lajos.

HanyeczKaroly2019. szeptember 11. 19:45

Jogos a kérdésfelvetés, és nagyon fontos. Szép versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

B...yL...o2019. szeptember 11. 18:25

Filozófiai kérdések, igazából a választ nem tudjuk, sokfelől keressük.
Nagyszerű versed szívet érdemel:
László

1-9-7-02019. szeptember 11. 17:30

Ki tudja, honnan lépett elő,
s milyen vágyakon
ezen a koszlott,
halványló csillagon,
mi végre létezett,
s miért lett ütött-kopott
az ember, aki
rosszul gondolkodott... szomorú szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Pflugerfefi2019. szeptember 11. 16:00

Remek versben fejtegetted
az ember gyarlóságát!
Nagyszerű alkotás!
Szivvel gratulálok!
Feri.

JohanAlexander2019. szeptember 11. 15:44

''Mikor már mindenét felemésztette,
két kezét az ég felé emelte,
és sóvárogta,
epedve várta,
hogy az ég felhőiből
jöjjön megváltása.
S hullott a könnye, a vére,
az Embernek,
aki mindezt megélte...''

Emese, hatalmas szívvel gratulálok!

madaras2019. szeptember 11. 15:28

Kedves Emese !
Érdekes, mélyen-szántó filozófálás az ember teremtéséről - miközben kérdések és keserű megállapítások is sorjáznak benne:

''Ám nyomorult léptei
csak siettek, siettek egyre,
de le a mélybe,
nem a hegyre.''

''Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót,
de hálát nem adott.''

''Mikor már mindenét felemésztette,
két kezét az ég felé emelte,
és sóvárogta,
epedve várta,
hogy az ég felhőiből
jöjjön megváltása.''

Vannak és lesznek megválaszolhatatlan kérdések.....
Versed nagyon szépen megírtad - szívet hagyok érte.

ditte1422019. szeptember 11. 14:58

Drága Gizella!
Jaj, nagyon élvezem filozófikus fejtegetéseid, különösen annak versbéli szépségét, fantáziád szabad szárnyalását, úgy hogy nagy-nagy szívet hagyok, szeretettel: Erzsébet

''Vagy földben dagonyázó
szivárványszívből,
túl ezer-száz titkon
egy lánglélek mélyéről,
titkokat őrző,
bezárt ajtókon,
szeretettként létezett
az univerzumon.''
''Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót, !!!
de hálát nem adott.''

''Ki tudja honnan lépett elő
s milyen vágyakon
ezen a koszlott,
halványló csillagon,
mi végre létezett,
s miért lett ütött-kopott
az ember, aki
rosszul gondolkodott...''

SzaipIstvanne2019. szeptember 11. 11:48

Kedves Emese! Tartalmas, remek versed nem is mese. Nagy igazsagot
irtal meg.
Szivvel gratulalok.
Maria

Emese66(szerző)2019. szeptember 11. 11:32

@Gloren: Köszönöm Gloren!!!

Emese66(szerző)2019. szeptember 11. 11:10

@Gyuri63: @harminchat: @Metta: @kokakoma: @tomorg: @kicsikincsem:
Köszönöm szépen!!!

Gloren2019. szeptember 11. 11:06

Drága Emese!
Fantasztikusan szemlélteted versedben a nagy igazságot!
Elismeréssel Gratulálok nagyszerű soraidhoz! Szívet💗 hagyva nagy Szeretettel: Tünde

kicsikincsem2019. szeptember 11. 10:48

Szívvel láttam a versed, szeretettel gratulálok.
Ilona

tomorg2019. szeptember 11. 10:43

''Széttárt karral,
megoldást vágyva,
imáinkkal Istenünktől
ezt elvárva...

Segítséget vagy
könyörület adjon.
S
ha minden oké,
magára maradjon?

Hányszor eljátszottuk
e darabot?
S
okoskodók,
gyarlók maradunk! '' Saját


Szeretettel olvastam és
szívvel gratulálok, kézcsókkal, Gábor (19)

kokakoma2019. szeptember 11. 10:40

Szívvel ,elismeréssel gratulálok a témához és a kivitelhez. János

Metta2019. szeptember 11. 08:33

Nagyszerű alkotás!
Szívvel,szeretettel!
Margit

harminchat2019. szeptember 11. 08:32

Nagyszerűen megírt vers! Gratulálok!
Tibor

Emese66(szerző)2019. szeptember 11. 08:26

@virginas_andras: @m.falvay: @orok.szerelem55: @41anna: @Sanyipapa: @donmaci: @miriam: @anci-ani: @lanyigeza: @955kondoros: @John-Bordas: @Jackal: @Meroni: @feri57: @Agi63:
Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek hozzám és olvastátok versemet!

Gyuri632019. szeptember 11. 08:24

A mai nap igazságai versedben. Uralkodni akarunk és rombolunk, nem halljuk a földünk jaj szavát. Remek vers, szívvel. (17)

Agi632019. szeptember 11. 07:20

Nagyon tetszik!
Szívvel Ági

feri572019. szeptember 11. 05:19

Nagyon szép alkotásodhoz
Szívvel gratulálok
Feri

Meroni2019. szeptember 11. 01:24

Elgondolkodtató remek soraidhoz szívvel gratulálok!
Roni

Jackal2019. szeptember 11. 01:07

...Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót,
de hálát nem adott...

Sajnos egy pontos korkép amit megadtál az ember felélte a Föld erőtartalékait és sok kárt, pusztítást okozott.
De talán ennek a mesének még nincs vége... nem lehet rossz vége egy szép teremtés-mesének.
Gratulálok gondolatébresztő versedhez szívvel.

John-Bordas2019. szeptember 10. 23:26

Nagyon nagyon komoly gondolatokat hoztál olvasásra,tetszett,a 11 szívet hagytam nálad,ölel János

955kondoros2019. szeptember 10. 22:47

Tetszik! Nagyon!!!Szívvel szeretettel a sok milliárd ''rosszul gondolkodó'' porszem közül:András

lanyigeza2019. szeptember 10. 22:35

Kedves Emese! (8)
Nagyszerű alkotás, szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

anci-ani2019. szeptember 10. 22:33

''Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót,
de hálát nem adott.

Mikor már mindenét felemésztette,
két kezét az ég felé emelte,
és sóvárogta,
epedve várta,
hogy az ég felhőiből
jöjjön megváltása.''

Sajnos az ember biztos nem azért jött e világra,
hogy a szép Földet tönkretegye, eltemesse...
Remek versedhez drága Emese, gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anci

miriam2019. szeptember 10. 22:19

Gondolatébresztő sorok ! Gratulálok versedhez !

donmaci2019. szeptember 10. 22:15

Remek versedhez szívvel gratulálok: Józsi

Sanyipapa2019. szeptember 10. 22:10

❤ (6)
Sanyi

41anna2019. szeptember 10. 22:06

Mély soraid mellett szívecském hagytam ❤ 5! Melinda

orok.szerelem552019. szeptember 10. 21:34

Kedves Emese!
Mélyenszántó gondolatok!
Nagyszerűen megírt, elgondolkodtató versednél szívesen időztem!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

m.falvay2019. szeptember 10. 21:30

Kedves Emese !
Ez is egy mesés teremtés verzió , és semmivel sem rosszabb az eddigieknél . Az igazat meg soha nem tudjuk meg .
Szívvel Miki

virginas_andras2019. szeptember 10. 21:04

nagyon kemény mese... akár a mag... de új hajtás születik belőle
1. szív

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom