Szerző
Vers

A verset eddig 139 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. szeptember 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Neszvecskó Ferenc

Mama

Szívét szeretettel úgy telerakta,
látva a Nap szemöldökét felkapta!
Fáradságot, gondot sohasem nézett,
ő bánatot, bút emiatt nem érzett.
Öntötte ránk mindig, mint édes mézet!

Szívét szeretettel úgy telerakta,
mindkét lába roskadozott alatta!
Hozta-hordta, hogy mi boldogok legyünk,
sok-sok szeretetből mindent átvegyünk,
egymásért mindent - mit lehet - megtegyünk.

Szívét szeretettel úgy telerakta!
Havon, jégen is jött, fel sosem adta!
Arca mosolygott, a szeme nevetett,
mind átadta, amennyit csak lehetett.
Tudtuk mind, ez a legnagyobb szeretet.

Szívét szeretettel úgy telerakta,
lábai nem bírtak menni miatta.
Be-betértünk hozzá, az ajtót tárta,
szíve szeretteit is ugyanúgy várta.
Lelket a boldogság ott úgy átjárta!

Szívünk a szeretetet félelemmel rakta,
mert Ő már gyengén betegágyát lakta.
Szeretetünk raktuk könnybe, simogatásba,
kapaszkodjon belénk! Ne a hallgatásba!
Neki menni kellett az elmúlásba.

Szívünk fájdalommal, könnyel megrakva.
Néztünk fel az égre, lassan ballagva.
De valami ünnep, az lehetett ott!
Hold, a sok csillag nevetett, kacagott!
Mert egy angyal újra közöttük lakott.

Komló, 2019. január 3.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Motta2019. szeptember 28. 17:46

Kedves emlékezésedet szívvel olvastan.
Motta

eNeF(szerző)2019. szeptember 27. 19:36

Köszönöm.

John-Bordas2019. szeptember 26. 15:41

Nekem ez a hét verse!A második szívet hagytam nálad és egy csomó könnyet is,olellek szeretettel János

Eci2019. szeptember 26. 14:50

Kedves Feri! Gyönyörű, megható vers! Őszinte szívvel gratulálok! Szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom