Maczkó Xavér

A múlt arcai

Láttalak Téged, nem is olyan régen.
Nem álmodtam, de nem is voltam ébren.
Változtál folyton, de nem mozdultál,
Felém egyre csak más arccal fordultál.

Te voltál az első kép, ezt nem feledem soha,
Hisz összevesztem veled én, ostoba.
El se tudod képzelni, milyen boldog voltam Veled,
De sajnos, azóta más fogja a kezed.

Változott az arc, Tied most a grimasz,
Kivel szakítottam egy másik lány miatt.
Haragszol, megértem, elég a vitákból,
Nem hiányzol nekem ebből a világból.

A Te mosolyod lett a harmadik,
Mit szívesen elnéznék hajnalig,
De nem lehet, hisz nem beszélünk,
Nem írunk a másiknak, már nem remélünk.

A negyedik más volt, mind közül a leghosszabb,
Szakítást nézve talán a legrosszabb,
Mivel megtörtént nemegyszer, mégis újra és újra
Próbáltuk, hátha most nem lesz olyan durva.

Veled ért véget a sor, csak álltál s néztél,
Veled, ki a legtöbbet tudsz rólam, mégis kértél,
Hogy maradjak még, el ne menjek,
Ma is hallom hangod, mikor a múlton merengek.