Az angyal
Távoli célok romjain,
taposva az élet gondjain,
törött lélekcserepeken,
szívbe fulladt énekeken
még egyre vár egy angyal.
Mély, fáradt sóhajjal,
csillogó szemmel néz fel,
de nem múlik az éjjel.
Várni! Még mindig várni,
mélybe vesző utakon járni
örökkön-örökké nem lehet!
Hajnal, ó nyújtsd kezed!
Nézz fehér arcamra,
törött, vérző szárnyamra,
éltess a reménnyel,
hogy elmúlik majd az éjjel.
Csalfa szél zúg, vár az angyal.
Nem jön még a fényes hajnal.
De imádkozik, hívja egyre,
töretlenül bízik benne.
Minden oly mozdulatlan,
minden kihalt, hangtalan,
csak imája száll a széllel:
- Múlj el végre sötét éjjel!
Vár az angyal, múlnak az évek,
arcán fagyott könnyek égnek,
melyek lassan, de hullanak,
s az imák belefulladnak.
Vár az angyal mocsokban fekve,
de a hit lángja ott él benne
mindig, kiolthatatlanul,
akkor is, ha a sötét az úr.
Van egy hely, hol az idő áll.
Egy szívben, mely hisz és vár
dacolva a léttelen léttel,
s pirkad a hajnal, múlik az éjjel.
2006.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Zelma2016. április 2. 15:34
Érzéseim? Átérzem minden egyes porcikámmal a versed hangulatát!
Zelma
Törölt tag2009. szeptember 8. 23:16
Törölt hozzászólás.
HCsab2009. szeptember 5. 22:56
Jó, érzékletes a versed, gratulálok. Kifejező szavaidhoz, meg a témához az én fülem kicsit dallamosabb sorokat is elhallgatna, amihez általában elég lenne némi szótagszám-változtatás - de ez csak észrevétel, nem kritika. Így is szívesen viszem magammal. Kíváncsian várom további verseidet is. Csaba
kapocsi.ancsa2009. augusztus 27. 21:03
Igen..a témája teljesen átjön..
a remény..a hinni akarás..
Szép...