Szerző

Nicole Sage

Életkor: 24 év
Népszerűség: 6 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 128 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. október 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Nicole Sage

Hátrahagyva

Hátrahagyottan

Láttam, ahogy a szemedből kiirtottad a fényt,
És engedted, hogy elnyelje azt az a sötétség,
Amely ránk ereszkedett, akár egy sötét lepel,
Hogy ezzel a verességgel tőlem elvehessen...

Látom, ahogy a felhők még mindig fölöttünk
Köröznek szüntelen, hiába is könyörögtünk,
Hogy induljanak már tovább, de letelepedtek oda,
Ahol azt hittem, hogy valóra válhat egy igazi csoda.

Érzem, ahogy a sötétség karjai átölelnek,
És a fájdalomnak indái el nem engednének.
Vasmarokkal tartanak engem attól vissza,
Hogy eljuthassunk oda, ami még tiszta,

Amit még nem mocskolt be a négy kezünk,
Ahogy egymással szüntelen veszekedtünk,
Újra és újra egymásnak támadtunk és vétettünk.

A múltban még volt értelme annak a harcnak,
Hogy két kézzel küzdjek azzal a fallal,
Ami közénk vert tanyát, mert láttam egy angyalt,

De ma már nem látom értelmét a harcnak.
És mégis hová tűnt az az angyal?

Hátat fordítottál, mert nem felejtettél.
Ellépek én is tőled, de el nem feledném,
Hogy mit mutattál meg nekem az életben,
Amit félek, hogy mástól el nem leshetek.

Itt a hamis és hazug könnyeid már nem érhetnek el,
Téged sem az enyéim, de úgysem vigasztalnál meg.

Némasággal büntetjük egymást, akár a gyerekek...
Talán még egymáshoz eléggé nem is nőttünk fel...?
Bár még fáj nekem a szótlan üresség és a csend,
Ami idővel kettőnk közé szép lassan letelepedett,

De ez nem azt jelenti, hogy nem gondolok rád,
De azt sem, hogy amit tettél velem, az már nem fáj.

Hová tűntek a pillangók, amik a hasamban szálltak?
Olyan érzés, mintha egy késsel erősen szurkálnának.

Szólok ugyan hozzád, de a szavaim a széllel elszállnak,
Ahogy a te szavaid is a némaságban értelmetlenné vállnak.

Eljött az a pont, ahol feladtad és elengedted a kezem.
Lemondtál rólam és rólunk, ezzel összetörted a szívem.
Nem tehetsz már többet, már nem gyógyíthatsz meg.
Ha szeretnéd is, már nem tudnál, már túl nagy a seb.

Még mindig hallod a távolodó lépteim zaját?
Még mindig hallod az ajkak kiszökő sóhaját?

Kérted, könyörögtél, hogy ne menjek el.
A két fülem ugyan meghallotta a szavaid,
Csak az agyam egyszerűen nem fogta fel.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


awsen2019. október 18. 15:48

Szomorú dolgok ezek...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom