Szerző
Mészárosné Maya

Mészárosné Maya

Életkor: 72 év
Népszerűség: 38 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 45 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. október 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (13)

Mészárosné Maya

Egy fájó emlék

Ötven éve mondogatom:
Keresem és rábukkanok,
Egyszer úgyis megtalálom!
Talán majd a világhálón.

Nem halhatok meg én, nem, nem,
Míg őróla hírem nem lesz!
Évek óta keresgélek,
Nem is tudom, mit remélek.

Rokonai elköltöztek,
Vagy talán már nem is élnek.
Ilyen nevű van vagy ezer,
Egy sem ő, ez hihetetlen!

Kirándultam egyik éven
Tuzsérra, a határszélre,
Rokonokkal beszélgettünk,
Ó, hogy ezt minek is tettük!

Kiderült, hogy nagy szerelmem
Meghalt, kit én nem feledtem.
Végtelennek tűnő pillanat,
Bennem akkor egy húr elszakadt.

Minden reménységem elszállt,
Látni őt még egyszer netán,
Belenézni kék szemébe,
Sétálgatni kéz a kézben!

Szemeimbe könnyet csalt a búbánat,
Nem gondoltam, hogy engem most ki láthat,
Szomorú fejemet lehajtva vártam,
Legyen már vége a látogatásnak!

Lepergett, mint a moziban, előttem
Kamaszkori szép szerelmem emléke.
A szótlan séták az iskolakertben,
A Bodrog-parti nagy beszélgetések.

Most már csak egy fontos, nyugodjon békében,
Emléke bennem él, ameddig még élek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker2019. október 26. 08:57

Kiváló az emlékezésed, élmény adtál, hogy olvashattam...
Poétaöleléssel szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

lorso2019. október 25. 22:39

Szívvel olvastalak.
Zsolt

John-Bordas2019. október 25. 21:41

A 11 szivvel olvastam szép versedet,ölel János

m.falvay2019. október 25. 20:45

Meggyötrik a szívet az ilyen emlékek .
Szívvel olvastam Miki

donmaci2019. október 25. 19:05

Szép szomorú emlékversedet szívvel olvastam. Józsi

Eci2019. október 25. 18:09

Kedves Maya! Meghatóan gyönyörű vers! Szívvel, szeretettel Edit

JohanAlexander2019. október 25. 16:34

Maya, szomorúan szép emlékeidhez,
szomorú szívet hagyok.

E.L.2019. október 25. 15:44

Megható, szép emlékvers és búcsúzás, szeretettel, szívvel olvastam.

dvihallyne452019. október 25. 15:36

Szívvel olvastam nagyon szép, megható soraidat! Sarolta

SzaipIstvanne2019. október 25. 15:34

Draga Maya! Atereztem szomoru versed.
Szivet hagytam: Maria

feri572019. október 25. 15:32

Fájdalmas, megható ,nagyon szép emlékezésversed Maya
3. Szívvel olvastam.
Szeretettel
Feri

anci-ani2019. október 25. 15:23

Szívszorító versed drága Maya megérintette lelkem!
Fáj amikor az ember rádöbben, hogy már soha se láthatja akit mindig is nagyon szeretett....
Szomorú szívet hagyok megható szép emlékezésedhez:
Anci

Fenyhozo2019. október 25. 15:01

Nagyon szép!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom