Szerző

Balla Cia

Életkor: 19 év
Népszerűség: 27 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 224 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. október 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Balla Cia

Szenteste

Alszom. Tizenegy óra ötvenkilenc.
Nem maradhatok fönn, hisz még fiatal vagyok,
S az idő vén, mint éjnek leple, a Hold,
A takaró alatt egy kicsi gömbben lapulok.

Ez, mikor gyermekként apró gombóccal
A mellkasomban keltem,
Csomót kötött gyomromra a láz,
Benne viszont örömömet leltem.

Éjfél van. 8 óra és iskola,
Elfoglalt, hunyt szempárom rebeg,
Hisz felnőtt vagyok, de most mindennap Szenteste,
A kis angyal nem jön, de gyomrom azóta is hullámzik s remeg.

Mit hozott a Jézuska idén?
Pulcsit, bort és egy nagy adag könnyet,
Leginkább kiadnám azt is, amit az Isten adott tegnap,
A vizet, fájdalmat s azt az egy szelet kenyeret.

S tükröt hozott még, de összetörtem,
Nagyot csattant a földön, de nemcsak ott,
Ennek még lelkemben is hangja volt,
"Hibán tanul az átkozott!"

Kérdezik, baj van-e?
Csak mosolygok, arcom jobbra, majd balra,
Elhiszik, nem szólnak mást.
Sajnálnak, de szavaik mint borsó, ráhányva a falra.

S hogy hogyan történt?
Álmaimban már annyiszor kérdeztem,
Már annyiszor álltam ott előtted könnyekben,
S belül annyira, de annyira véreztem.

Kérlek, ragaszd meg a tükröm,
Ez az utolsó, amit szenteste most kérhetek,
Ha darabokban is, de még párszor hadd lássalak,
Mert benned tovább, tudom ezt most, mosolyogva élhetek.

Budapest, 2019. október

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


200310212019. október 25. 20:51

Szívvel olvastam versed s szívet adtam hozzá szeretettel várlak én is a verseimnél ölel: Dominik

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom