Horváth Mária

Arany ez a lakodalom

Ötven éve volt, amikor
kimondtuk a boldogítót.
Éldegélünk, ahogy tudunk,
együtt kelünk, együtt hálunk.

Ki az ágyból elsőként kel,
reggelinket készíti el.
Ha ezt az öregem teszi,
szép szavakkal megspékeli.

Egykor édes szerelem dúlt.
Mint madarak, csicseregtünk.
Titkon édes csókot csentünk,
folyton-folyvást ölelkeztünk.

Szerelem az szép, de múlik,
majd szeretetté változik.
Elkísér egy életen át,
nem egyéb, mint örök talány.

Élet nem fenékig tejfel.
Néha mi is összekapunk.
Aprócska, kis hibáinkból
tanulunk és tolerálunk.

Teszünk úgy, mint ahogy mások.
Igyekszünk mi, ahogy tudunk.
Hiba nélkül nincs is ember
még a legjobb családban sem.

A falunknak ékessége,
van egy Füttyös kicsi kocsma.
Alkeszoknak birodalma,
törzsvendégeknek otthona.

Ha öregem megsértem,
megbántom oly finom lelkét,
elviharzik a kocsmába
feloldani feszültségét.

Gyere, papa, kérlek, papa,
gyere a kocsmából haza.
Nem megyek én, te vén banya,
bántottál, most ne várj haza.

Ugyan, öreg, ne játssz velem!
Ünnepelünk, nem emlékszel?
Ötven éve volt, amikor
kimondtuk a boldogítót.

Ötven éve jóban, rosszban,
istennőnk az unokában.
Gyere, öreg, húzzál haza,
vár téged a kicsi lányka.

Első helyen unokája.
Ő, ki mindennél többet ér.
Repül hozzá, mint a madár,
tárt karokkal öleli át.

Egyre inkább én azt érzem,
jobban fáradok, mint régen.
Rám nem gondol, fel sem fogja,
hogy a nőknek sok a dolga.

Néha megőrjít az öreg.
Én sem vagyok tökéletes.
Ha a felmosót megfogná,
tán eltörné a két kacsóját?

Büszke lennék, felnéznék rá,
Ő lehetne örök múzsám.
Talán újra belé esnék.
Álmodozom, mint ahogy rég.

Kertben néha kapirgálgat,
nehogy szó érje a házat.
Nyugdíjasnak sok a dolga,
annak nincs, ki nem akarja.

De a kocsma viszont hangos,
férfiaktól olyan zajos.
Törzsvendégek, vének, krémek,
ital nélkül nem is élnek.

Hiszem, a jó bor egészség,
kocsmai meg kígyóméreg.
Kik ott isznak, mind betegek,
lőrétől részeg emberek.

Szőlőt a bor alig látott.
Az én uram erre rájött.
Kocsmában már nem borozgat,
ha odamegy, csak sört fogyaszt.

Nem is beteg az öregem.
Titkon azért büszkeségem.
Otthon saját borát issza,
díjakat meg hozza sorra.

Ma itt lakodalmat ülünk,
királyság, mit ünnepelünk.
Igen jó itt a hangulat,
eszünk, iszunk jó nagyokat.

Játszik már a zenekar is.
Táncolnak a vendégek is.
Unokám az öregemmel
reprót táncol önfeledten.

Nézd! - a szomszéd miként ropja,
varázsbotját is eldobja,
lekéri az unokánkat,
együtt ők is reprót járnak.

A szomszédom beteg ember,
csoda történt, mert táncra kelt.
Gyógyszert dobjuk, nem kell az már,
zene, tánc kell, és semmi más.

Lelkem mélyén ott a varázs,
aranyfénye ragyog le ránk.
Szívem gyémánt ragyogása,
Boldogságnak hűs forrása.