Palásti Katalin

Horgászni mentem

Szép, nyári napra ébredtem reggel,
Elindultam kicsit álmos szemmel.
A Nap még csak halványan pislog,
A tó tükrén még a Hold fénye csillog.

Kinyitom táskámat, s lám, mi van benne:
Két bot, melytől jobb a horgász kedve.
Összerakom, felcsalizom gyorsan,
A túloldalt szép, nagy hal csobban.

Talán kifogom, ha szerencsés vagyok,
S az aprók helyett jönnek ma nagyok.
Ülök és meredten nézem a kapásjelzőt,
S szurkolok, hogy fogjak vagy kettőt.

Pár óra eltelik, a szemem már jojózik,
És végre a botomon kapás adódik.
Nagyot rántok rajta, hogy akadjon a hal,
De erős állat megfordul s már nyargal.

Nem hagyom, fárasztom sokáig még,
Kis idő múlva meg is törik végre a jég.
Elindul a part felé, türelmetlen vagyok,
Hogy megszökjön tőlem, esélyt se adok.

Végre megpillantom a szép pontyot,
Kiteszem a partra, már nem okoz gondot.
Három kilót nyom a halacska súlya,
Egy halászlére belőle talán már futja.

De nem sokáig marad a hálóban egyedül,
Egy nagy harcsa is gyorsan mellékerül.
Várom a napvéget, talán lesz még kapás,
De mára ennyi volt a szerencsehatás.

Lemegy a Nap lassan, aludni tér ismét,
Hazaballagok, s már érzem a leves ízét.
Jó nap volt a mai, még halat is fogtam,
Horgászni nagyon jó, mindig ezt mondtam.