Szerző

Baranyai Laura

Életkor: 17 év
Népszerűség: 6 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 174 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. december 28.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (5)

Baranyai Laura

Deeper

Te vagy az egyetlen, kivel kész lettem volna mélyre merülni.
Maszkokat letépve a világ végéig kézen fogva rohanni.
Minden nap megvárattalak, majd szívem mélyéről akartalak.
Akaratom ellenére fölöslegesen körbe-körbe futtattalak.  

Azt gondoltam, készen álltam,
Hogy készen álljak szeretni.
A vénáidban őrlődő dopamint kiölelni.
Ebben az alattomos állapotban
Többet veszíteni képtelen voltam.

Belülről olyan közel láttalak magamtól, hogy elhagytalak.
Lelki szemeim előtt szerettél és sajnáltalak.
Még nem voltunk kész erre a kapcsolatra.
Alacsony voltál, nem engedtelek a hullámvasútra.  

Libabőrös lettem, és utáltam minden szót, mit bármikor neked mondtam
Éjfélkor az ágyamban.  
Hisz a rossz emlékek mindig támadnak hajnalban.
Rejtegettem magamat, sebhelyeimet mutogattam. Csak neked.
Mindezt instant szégyen követte, mikor benéztem a szemeidbe.  
És képtelen voltam lecsukni a sajátjaimat.

Túl gyorsan lépek túl az érzéseimen, de hozzád még közel se kerültem.
Talán ezért lett a szívem így a tiédhez nőve.
Mint egy ballada, a lelkedbe merülve,
Minden alkalommal újjászületve.

Egyszerre vonzok és taszítok.
Utat mutatok és vakítok.
Egy sün vagyok és egy kiskutya,  
Maradj távol, de ne hagyj el soha.
Az emészthetetlen érzéseimmel siratlak.
Még szeretlek, de ha itt lennél, utállak.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


1946222019. december 29. 10:49

Ellent mondásos mint az élet, talán ezért tetszik. Szívet hagyva, alkotó Újévet kívánok.

gypodor2019. december 29. 05:55

Valóban ''mélyebb'' az érzés, nem fokozható tovább.Jó és ütős a cím.
A tartalom egyedi versképekkel erősíti ezt fel.
''Egyszerre vonzok és taszítok.
Utat mutatok és vakítok.
Egy sün vagyok és egy kiskutya,
Maradj távol, de ne hagyj el soha.
Az emészthetetlen érzéseimmel siratlak.
Még szeretlek, de ha itt lennél, utállak.''
Tetszik
Szívvel
Gyuri

laubaranyai(szerző)2019. december 28. 19:09

@John-Bordas: köszönöm szépen!

John-Bordas2019. december 28. 17:35

Laura,ebben nincs semmi rendhagyó,nagyon fiatal lányok meg tepelodnek a saját érzéseiket látva,nem vagy egyedül,szívet és Figyelőt hagytam jól megírt szép versednel,ölel János szeretettel

Zsuzsa03022019. december 28. 16:41

Őszinte versed szeretettel, szívvel olvastam. Egészségben, jó szerencsében gazdag új évet kívánok! Zsuzsa

szombati2019. december 28. 16:10

Igaz, tartalmas, őszinte versedhez nagy szívvel gratulálok!
Üdvözlettel.
Szeretettel.
Boldog Új évet kívánok neked és szeretteidnek!

Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom